Szerző: Dojcsák Dániel

2010. március 5. 17:47

Komolyan veszi a három képernyőt a Magyar Telekom

Az elmúlt néhány évben már szinte mantrává vált a Magyar Telekom berkein belül a \"három képernyő\", azaz a tévé, a számítógép és a mobiltelefon. A telekommunikációs cég célul tűzte ki, hogy ezt a három külön tőről fakadó platformot összefogja, s megtanítja az embereket, hogy az internet nem csak a számítógép előtt ülve érhető el.

Ezen filozófia jegyében már születtek korábban is projektek, de a nemrégiben indult két, az [origo] berkeihez tartozó tévécsatorna még tovább görgeti ezt az elvet. Az Ozone Network és a Life Network olyan tematikus csatornák mint a Discovery, a Spektrum vagy a Reality, természetesen ezekhez képest némileg eltolt, újragondolt műsorrenddel. Az Ozone például kifejezetten sok szerepet szán a környezetvédelemnek és a környezetnek általában, de műsorainak gerincét a katasztrófákat bemutató dokumentumfilmek adják majd.

Nem csak egy új csatorna

Természetesen ez önmagában semmilyen innovációt nem jelent, sok más országban, s akár nálunk is jelentek meg hasonló csatornák, hasonló koncepciókkal. Ami az újdonságot és a pluszt jelenti a két csatornánál, az a Magyar Telekom, illetve azon belül a T-Home és az [origo] által hozzáadott extra funkciók és tartalmak. A két csatornát egyre több kábeltelevíziós és műholdas szolgáltatás előfizetői érik el (jelenleg körülbelül 2,5 millióan Magyarországon), de ezen felül a szokásoshoz képest jóval több csáppal nyújtózkodnak a nézők, mondhatni felhasználók után.

Az első ilyen extra, az IPTV platformon a lineáris adás mögé illesztett widget-alapú szolgáltatások összessége. Ha valaki IPTV-n az Ozone csatornát nézi, a piros gomb megnyomásával előhívhatja az extrák menüt, ahol az elektronikus műsorújság mellett releváns hírek, videótár, térképek, időjárással kapcsolatos figyelmeztetések is megjelennek. Illetve ezen felül idővel szinte bármilyen plusz tartalom, multimédia vagy szolgáltatás csatolható a tévékép mögé.

Nyolcezer iPhone-os rajongó

A mobil platform sem marad érintetlen, hiszen jó ideje elérhető már például az iPhone-alkalmazás, ami ingyenesen letölthető az Apple App Store-ból, s ezen keresztül a tévécsatorna tartalmai kényelmesen fogyaszthatóak az okostelefonról is. Nem meglepő, hogy a két csatorna a mobiltévé alapcsomagjának kínálatába is bekerült, így ha valaki ragaszkodik a normál lineáris, élő adáshoz, azt is eléri mobilon, a PC-s asztali felületen pedig találunk egy önmagában is fogyasztható portált találunk.

A márka megálmodói jó érzékkel rájöttek, hogy a dokumentumfilmeket otthon a kanapén kényelmes bámulni, de ez más élethelyzetekben nem igénye az embereknek, ezért a felhasználói aktivitásért és figyelemért folytatott küzdelemben valami hasznosabbal kell előrukkolni. Mivel környezetről és katasztrófákról van szó az adásokban, ez a plusz elem az időjárásjelentés lett, amit profi háttérrel, profi kivitelezésben és minden egyéb médiumnál nagyobb gyakorisággal és frissítéssel tárnak az emberek elé.

A lineáris adásban félóránként látható a szokásosnál alaposabb jelentés, weben és mobilon ugyanezek újranézhetőek, illetve az utóbbi két platformon egy adott környékre releváns részletezés is elérhető előrejelzés, aktuális mérések és webkamerás élő képkövetés formájában. Sőt a tévés adásba a híradókban már megszokottnak tekinthető napi katasztrófajelentés is bőven belefér, így a nézők a földrengésekről, cunamikról és hurrikánokról is az időjárásjelentés blokkban nézhetnek meg sokkoló felvételeket.

Az időjárásjelentés önmagában még nem áttörés, de így tálalva egyfajta forradalmat jelent egy általában konzerv anyagokkal operáló tematikus csatorna esetében, s látva az Időkép sikerét látszik, hogy érdemes lehet egy professzionális szolgáltatást építeni a szél, hó, eső és napsütés váltakozásának követésére. Onyuta Judit és társai, illetve a teljesen 3D-s virtuális környezet pedig kellemes vizuális hozzáadott értékként viselkedik ebben a mixben.

Egy új kor hajnalán

Az időjáráspercek nevű csatornaelem március 8-án, hétfőn debütál mindhárom képernyőn, s remélhetőleg a többi műsorszolgáltató figyelmét is felhívja arra, hogy a webre való terjeszkedés nem feltétlenül merül ki abban, hogy a \"rablás helyszínén készült felvételekből még több az rtlklub.hu/hirek oldalon található\". A nagy kereskedelmi csatornák már felfedezték maguknak az online világot, s feltételezhetően a jövőben a saját gyártású műsorok újranézésének lehetősége, illetve a rövidhírek közzététele mellett egyre több komplex, platformokon átnyúló szolgáltatás is bemutatkozik majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról