Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Kipróbáltunk három MP3-lejátszót

Bányai György, 2008. december 22. 10:21
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Tesztünk három médialejátszót ragadott ki a boltok kínálatából, hátha az utolsó pillanatban ezzel is segíthetünk ajándékot választani. A Sony a szórakoztató elektronika nagy öregje, a SanDisk, a flash memórák királya, valamint a legnépszerűbb zenelejátszó-sorozat előállítója, az Apple csapott össze egy-egy termékkel. Mindhárom termék ad pluszt a másik kettőhöz képest, dönteni könnyű köztük, csak tudnunk kell, melyik tulajdonságot tartjuk a többinél fontosabbnak.

[HWSW] Tesztünk három médialejátszót ragadott ki a boltok kínálatából, hátha az utolsó pillanatban ezzel is segíthetünk ajándékot választani. A Sony a szórakoztató elektronika nagy öregje, a SanDisk, a flash memórák királya, valamint a legnépszerűbb zenelejátszó-sorozat előállítója, az Apple csapott össze egy-egy termékkel. Mindhárom termék ad pluszt a másik kettőhöz képest, dönteni könnyű köztük, csak tudnunk kell, melyik tulajdonságot tartjuk a többinél fontosabbnak.

SanDisk Sansa Fuze, a sokoldalú

A SanDisk Sansa Fuze a gyártó egyik legújabb készüléke. A Fuze a zenelejátszás mellett filmlejátszásra, képnézegetésre és rádióhallgatásra is használható, üzemelhet diktafonként és háttértárolóként is. A Sansa Fuze menürendszere a fekvő tájolású kijelző 220x176 képpontján jelenik meg, melyen a szépen kidolgozott rajzos ikonok körívbe rendezve követik egymást. A kijelzőn megjelenő feliratok -- melyek magyar nyelvűek is lehetnek -- sajnos lehettek volna szebbek is, a készülékből hiányzik az élsimítás, ami hangsúlyozza a kijelző viszonylag alacsony felbontását. Maga a menü rajzos stílusa pasztell alapszínekre épül, a felhasználó több téma közül is választhat.

Az irányításra egy, az iPodokéhoz hasonló, négy irányban megnyomható tárcsa, valamint egy kiegészítő gomb szolgál, ezek a fényes, zongoralakk előlapon tompítanak gumibevonatukkal. A menü igen gyors, ahogy forgatjuk a tárcsát, a kijelzőn azonnal látható az eredmény. A tárcsa az iPod ClickWheeljétől eltérően el is fordul, így nem elég az ujjunkat csúsztatni, valóban forgatn kell. A tárcsa közepén még egy gomb van, melly gyakorlatilag egy "enter" gomb, igaz, ezt párszor a tárcsa megfelelő oldalának megnyomása is helyettesítheti.

A SanDisk Sansa Fuze fájlrendszere szerencsére speciális segédprogram telepítése nélkül is olvasható, ez egyaránt igaz a belső memória és a behelyezett memóriakártyára is. A lejátszóra egyszerűen át kell másolni a meghallatni kívánt állományokat, melyek alkönyvtárakban is lehetnek. A videoállományok esetében kissé más a helyzet, ezeket a Fuze nem mindig képes megérteni, ezért érdemes a mellékelt Sansa médiakonvertert használni.

A Fuze diktafonként is helytállhat, sőt, még egy FM-rádiót is bevethetünk az unalom ellen, mely 20 adó tárolására képes. Ezeket az adókat egyenként is beállíthatjuk, de a Fuze automatikus keresést és tárolást is kínál. A vétel jó, az antenna mint annyi esetben, most is a fülhallgató érpárja.

Sony NWZ-E436F, a jóképű, jóhangú

A Sony letisztultabb formájú, kissé kerekített sarkokkal vidámmá tett lejátszóval, az NWZ-E436F készülékkel szállt ringbe. Burkolatának egyhangúságát a fekete alapon élénkvörös színben pompázó Walkman logó töri meg. A készülék kijelzője álló tájolású, alatta egy négyállású navigálógomb, és az ezt kiegészítő három segédgomb található. A burkolat oldalán lelhető fel a billentyűzár kapcsolója (ez a Fuze oldalán is megtalálható) valamint a hangerő nyomógombjai is.

A Sony lejátszója kevesebbet ad a SanDisk termékénél, nincs benne diktafon és a 4 gigabájtnyi memóriája sem bővíthető. A minőséget illetően azonban elhúz a Sansától, hangja erőteljesebb, a filmlejátszás pedig sokkal szebb és gördülékenyebb. A Sony esetében a mellékelt fülhallgató is szebben muzsikált, a mélyek jóval testesebben voltak jelen. Azt egy szóval sem állítjuk, hogy a Sansa Fuze mellé csomagolt változat a leggyengébbek egyike lenne, ám a hallgatott zeneszámok közben a középtartományt egy kissé túlsúlyosnak éreztük.

A Sony és a SanDisk lejátszóit meghallgattuk egy harmadik gyártó termékével is, a Koss híres-hírhedt The Plug fülhallgatójával is, melynek összenyomható, gumiszerű adaptere táguláskor felveszi a hallójárat formáját, lehetővé téve, hogy a basszus hanghullámai ne gyengüljenek. A Koss fülesének használatakor érzékelhetővé váltak a Sony erősebb, egyben alacsonyabb frekvenciákról induló mélyei, illetve az is, hogy a Sansa Fuze hamarabb elvérzik a hangerő emelése közben. A Sony a maximum hangerő esetén sem torzította a mélyhangokat, ez egyértelműen jelzi a lejátszókba épített erősítő határait, mely a Fuze esetében hamarabb elérkezett.

A fentiek mellett azonban meg kell jegyeznünk, hogy ez a torzítás az egészséges hangerő esetén nem érzékelhető, csak a kellemetlenül hangos maximum környékén volt tapasztalható. Mindkét lejátszó kellően hangos, és háromnegyed hangerőig szinte összetéveszthetők is a hangminőség alapján. Ez nem csak az előreprogramozott, hanem a felhasználó által beállított hangkép esetében is igaz. A filmlejátszás is a Sony felé billenti a mérleg nyelvét: igaznak bizonyult a gyártó által közölt 30 képkockás frissítés, a folyamatosság mellé a Fuze kijelzőjén láthatónál több, 320x240 képpont társul. A Sansa Fuze a filmeket mindössze 15-20 képkockás sebességgel képes csak lejátszani.

A Sony menüjében beállítható, hogy az álló tájolású kijelzőn miképp jelenjen meg a film, teljes képernyős beállítás esetén a lejátszó vízszintesbe is fordítható. Sajnos a mellékelt CD nem tartalmazza a filmek átkódolásához szükséges alkalmazást.

A Sony után következzék a közelmúltban bemutatott, ma már hazánkban is kapható negyedik generációs iPod nano, melynek 8 gigabájtos változata járt nálunk. A nano első ránézésre papírvékony, jól sikerült formaterv eredménye. A burkolat egy olyan alumínium keret, mely leginkább egy igen erősen lapított csőre emlékeztet, két végén fehér műanyag záróelemmel. Meglepő, hogy ebbe a minimum térfogatba akkumulátor, fülhallgató és USB-csatlakozó, kijelző, a gombok és persze az elektronika is belefért. Nyoma sincs a szintén vékony, ám kövérkés harmadik generációs változat vonalainak, ehhez a modellhez képest a kijelző tájolása is megváltozott.

Apple iPod nano, a drágaság

A nano követ az iPodos hagyományokból is párat, ilyen például a ClickWheel névre keresztelt kör gombegyüttes is, vagy a menü felépítése. Sajnos utóbbi a kijelző álló tájolása miatt kevésbé kényelmes mint a harmadik generációé, ahol a menüpontok mellett elfért némi magyarázat is, amely például a hangszínszabályzó előreprogramozott hangzásképei mellől most nagyon hiányzik. Nagyon örültünk volna, ha a szöveg mellett a csúszkák bellítását is megtekinthettük volna, de sajnos erre a készülék nem ad lehetőséget.

Az Apple lejátszóját csak az iTunes alkalmazás felületéről lehet feltölteni zenével. A nano zenehallgatásra nem használt tárterületét háttértárnak használhatjuk, ha a megfelelő jelölőnégyzetet kipipáljuk az iTunes beállítópanelén. Érdekes, hogy egy rejtett könyvtárban rálelhetünk a feltöltött zenékre is, melyeket a lejátszóról vissza is másolhatunk a számítógépünkre, bár ekkor a fájlnév az eredetivel nem egyezik, csak karakterek véletlen sorozata.

A nano lejátszási képernyői között a harmadik generációs nano idejében bevezetett Cover Flow felületet is megtalálhatjuk, melyben az albumok között válogatni kellemesebb, sokkal zökkenőmentesebb az erősebb hardvernek köszönhetően. Ugyanez igaz a filmlejátszásra is, ahol a képfrissítés 30 képkocka körüli sebességű és bár a harmadik generációs nano is képes volt erre, egy-két képkockát néha eldobott a lejátszás közben.

A nano egyáltalán nem hegyezi ki a képet a mély és a magas hangokra. A angszínszabályzót nem lehet kézzel beállíthatani, csak előre definiált hangképek közül válogathatunk, igaz, ezekből közel húszféle áll rendelkezésünkre. Sajnos a legerősebb mélyeket kínáló beállítás is jelentősen elmarad a másik két termék által kínált basszusmennyiségtől. A mellékelt fehér-szürke fülhallgató karaktere illik az egyenletes hangképhez, kellően nagy teljesítményű, ráadásul a lejátszóhoz tökéletesen hangolt.

Az Apple lejátszója mozgásérzékelőt is tartalmaz, a három beépített játékből egy használja is. Ez a mozgásérzékelő váltja az álló és fektetett tájoláshoz szükséges nézetet is, zenelejátszás közben elfektetve a készüléket a Cover Flow nézet kerül elénk. Ha megrázzuk a nanót, a véletlenszerű lejátszási mód aktiválódik, remek, hasznos és egyben mosolyfakasztó lehetőségek ezek. A nano másik új lehetőpsége a Genius, mely képes arra, hogy a lejátszón tárolt zenéket stílusuk alapján válogassa össze, az épp szóló zeneszám alapján.

A nano kellemetlen oldalát a billentyűzár nyomogombjával és a szép, bár sikamlós burkolatával villogtatja, előbbit a tartó kéz ujjaival egyenesen lehetetlen aktiválni, mert a kapcsoló igen nehezen jár. El sem merjük képzelni, hogy a női ujjak körmei milyen mértékben sérülhetnek, vagy fájhatnak, ha valaki mégis a másik kéz nélkül szeretné aktiválni. A burkolat formája és az exkluzív alumínium felülete sem kedvez a kézben tartáshoz, a gördítőkerék tekerése közben is igen erősen kell tartanunk ahhoz, hogy a zuhanás utáni földetéréstől aztán ne a fülhallgató erősen szorított kébele mentse meg.

Az iPod nano a legdrágább lejátszó a mezőnyben, igaz, kapacitása is duplája a többiekének. Drágasága ellenére FM-rádiót és hangfelvételi képességet nem ad a tulajdonosának, ehelyett remek, ám a Sonytól kissé elmaradó filmlejátszást, egyedi megjelenést és mérsékelt magas és mélyhang-visszaadást kínál. Sajnos a lejátszó csak az iTunes segítségével menedzselhető, ami nem teszi épp a legkényelmesebben használhatóvá. Bár mindhárom készülék esetében ajánlott a kulcsoktól és apropénzektől mentes zseb, ez a nanóra fokozotan igaz, mert könnyen karcolódik, igaz, erre a harmadik generciós nano még jobban hajlamos volt.

Értékelés

A Sony NWZ-E436F és a SanDisk Sansa Fuze az Apple iPod nanóval ellentétben egyaránt 4 gigabájtnyi memóriát tartalmaz, mindkettőben található színes kijelző, valamint FM-rádió is. A Fuze belső memóriája a SanDisk-hagyományokhoz hűen kiegészíthető, az oldalába microSD kártyák tolhatók, melyekből akár a 16 gigabájtos változat is használható. A Sony tárhelye nem bővíthető, de sokaknak elegendő a 4 gigabájt, még azok számára is, akik száz kilométernyit ingáznak naponta. Mind a három termék egyformán jó, dönteni közöttük ennek ellenére igen könnyű lehet.

A cserélhető, bővíthető memóriát előnyben részesítők voksolhatnak a SanDisk terméke mellett, azonban akik beérik a fix tárhellyel, a Sonyban találhatnak hű társra, hangosan, szebben és erőteljesebben szól, a lejátszott videók pedig gyönyörűek. A nanora szavazók barátkozzanak meg a magasabb vételárral, cserébe a sorozattól megszokott minőséget kaphatják az arra jellemző saját és jól kiépített világgal, melyet többek között számtalan kiegészítő is alkot. A Sansa Fuze 20-26 ezer forint környékén, a Sony NWZ-E436F 22 ezer forintért, a 8 gigabájtos nano pedig kemény 46 ezer forintért vásárolható meg.

A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.