Szerző: Bizó Dániel

2006. október 4. 09:08

Kiszivárgott a négymagos AMD Athlonokkal kapcsolatos útiterv

[DigiTimes/HWSW] A tajvani DigiTimes alaplapgyártókra hivatkozva azt állítja, hogy az AMD következő generációs, négymagos lapkája jövő év harmadik negyedévében érkezik, azaz egy negyedévvel a négymagos szerverváltozatokat követően. Mint ismert, az Intel novemberben dobja piacra első négymagos processzorait szerverek és asztali számítógépek számára egyaránt, amivel nagyjából fél-háromnegyed éves előnyre tesz szert riválisával szemben.

[DigiTimes/HWSW] A tajvani DigiTimes alaplapgyártókra hivatkozva azt állítja, hogy az AMD következő generációs, négymagos lapkája jövő év harmadik negyedévében érkezik, azaz egy negyedévvel a négymagos szerverváltozatokat követően. Mint ismert, az Intel novemberben dobja piacra első négymagos processzorait szerverek és asztali számítógépek számára egyaránt, amivel nagyjából fél-háromnegyed éves előnyre tesz szert riválisával szemben.

Oltári

Az Altair természetesen már 65 nanométeres csíkszélességű gyártástechnológiával készül, a lapka azonban még várhatóan így is viszonylag nagy marad (250-300 négyzetmilliméter közé becsülhető), ami nem kedvez a kezdeti hozzáférhetőségnek és a gyártási költségeknek. A méretet magyarázza, hogy az AMD történetében először jelenik meg a harmadszintű gyorsítótár (L3 cache), mely 2 megabájtot tesz ki kezdetben. A további tényezők között szerepel a magok működését és kommunikációját összehangoló arbiter növekedése, valamint a magokban eszközölt mikroarchitekturális fejlesztések, melyeket már korábban részletesebben is tárgyaltunk a HWSW hasábjain.

A DigiTimes információi szerint a média által K8L néven is emlegetett processzorok órajelei 2,7-2,9 gigahertz között alakulnak majd, ami némileg ellentmond a korábban kiszivárgott értesüléseknek, melyek szerint az AMD-nek jelentős idejébe telik majd a 65 nanométeres chipek finomhangolása és az órajelek feltornázása. A másodszintű gyorsítótár mérete már korábban ismertté vált, 512 kilobájtot tesz ki magonként. Az eleinte 125 wattos kerettel érkező négymagos Athlonok a várakozások szerint kompatibilisek lesznek az AM2-es alaplapokkal, ezt azonban egyelőre senki nem garantálja hivatalosan.

Több mint fél év hátrány

A fentebb tárgyalt gyártási nehézségeket cáfolandó, az AMD tervei szerint a négymagos chipek a cég szállításainak 10 százalékát fogják képezni a harmadik negyedév során, majd a negyedik negyedévben ez 20 százalékra emelkedik, ami arra utal, hogy inkább az év közepe felé jelenhetnek meg. Ez összesen jóval több mint 15 millió processzort jelentene. Az Intel ezekben a hetekben kezdi meg négymagos termékeinek tömeges szállításait, százezres nagyságrendben, hogy még év vége előtt megvásárolhatóak legyenek az ezekre épülő számítógépek.

Ezek a processzorok azonban nem egy szilíciumlapkára kerültek integrálásra, hanem az Intel négymagos termékei két kétmagos chipet tartalmaznak egy tokban. A módszernek számos előnye van termelési oldalról, így például 20 százalékkal jobb kihozatal (azaz szilíciumostyánként több jó processzor), valamint 12 százalékkal alacsonyabb előállítási költség, az Intel becslése szerint.

Az világ legnagyobb félvezetőgyártójaként az Intel élen jár az egyre kisebb struktúrákat létrehozó gyártástechnológiák bevezetésében, így már több mint 40 millió processzort szállított le, melyek 65 nanométeres eljárással készültek, míg az iparág többi szereplője még csak most indítja be az ilyen csíkszélességű lapkák tömegtermelését, illetve ezek szállításait. Alaplapgyártók úgy tudják, hogy az Intel 45 nanométeres, valóban négymagos chipjeivel a jövő év harmadik negyedévét célozza meg, ami igen agresszívnak tekinthető.

AMD K8L
AMD K8L "floorplan"

Erőltetett menet

Ennél is agresszívebb azonban az IBM és az AMD, melyek félvezető-technológiai együttműködésük keretében 2008 közepére ígérik a 45 nanométeres eljárás bevetését, ami a szokásos kétéves miniatürizációs ciklust másfél évre kurtítaná -- ez a technológiai nehézségek mellett gazdaságossági kérdéseket is felvet, hiszen adott tőkeberuházást rövidebb idő alatt kell megfinanszírozni, azaz termékeinek forgalmából kitermelni.

Az AMD lemaradása jelenleg nagyjából egy évre rúg a 65 nanométeres eljárás alkalmazása terén, ugyanakkor úgynevezett SOI (silicon-on-insulator, szilícium a szigetelőn) technikájának segítségével adott csíkszélességen valamivel jobb órajel-fogyasztás karakterisztikát tud felmutatni, amiért rosszabb kihozatallal, és nehézkesebb bevezetéssel fizet. Az IBM és az AMD közös célkitűzése látványosan igyekszik csökkenteni az Intellel szembeni lemaradást.

Az újonnan kialakuló Intel fölény ellenére az AMD azt jelzi előre, hogy 46 milliós asztali processzor-szállításait jövőre 55 millióra növeli, melyből már több mint 60 százalékot fognak kihasítani maguknak a kétmagos chipek, 90 százalékot pedig 65 nanométeres eljárással készítenek, melyeket a drezdai Fab36 állít majd elő. Ezt a növekedést a PC-piac bővülése mellett valószínűleg az olyan nagyobb partnerek megnyerésével igyekeznek biztosítani, mint a Dell és a kínai Founder.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról