Szerző: Dojcsák Dániel

2012. december 17. 12:08

Nem kell még egy alkalmazás, a Google megoldja

Sokan még csak most kezdik megérteni, hogy mindenre van egy app az okostelefonokon és a tableteken is. Pedig 2013 és az azt követő évek egyre inkább arról fognak szólni, hogy nem kell mindenre külön alkalmazás. A Google Now eddig a legerősebb jelzés arra vonatkozóan, hogy az aranyláznak befellegzett.

A múlt héten a Fortune-ban megjelent, a HWSW-n is átvett interjúban Larry Page, a Google vezetője arról is beszélt, hogy az internet semlegességében és szabadságában hisz, illetve azt szeretné, ha a szolgáltatásai minél szélesebb körben elérhetővé váljanak. Eközben a Google  látványosan arra törekszik, hogy az említett szabad és semleges net az ő fennhatósága alá kerüljön.

Néhány évvel ezelőtt jellemző trend volt Magyarországon is, hogy független webes fejlesztők helyi relevanciájú katalógusokat, listákat, üzletkeresőket fejlesztettek, egészen addig, amíg a Google Maps nem jelent meg lokalizált verzióval. Azóta teljesen értelmetlen minden ilyen termék, hiszen van egy univerzális, óriási adatbázissal és folyamatosan pontosodó algoritmussal operáló globális konkurencia. Szép lassan el is kezdtek kikopni a tudakozók és hasonló oldalak.

Szent Grál

Ugyanez várhat számtalan okostelefonos alkalmazásra, ugyanis a Google, a Google+, illetve a Google Now lépésről lépésre fedi le azokat az eseteket, amik egy mindennapi okoskészülék-felhasználást meghatároznak. Két hónappal ezelőtt Scott Rubin, a Google európai kommunikációs vezetője Budapesten is elmondta, hogy a következő lépések a prediktív információs technológiák felé mutatnak a Google-nél. Jelenleg még csak nagyon kevés felhasználó éri el a Google Now-t okostelefonján, hiszen csak az Android 4.1 és újabb verziókon működik, illetve maga a szolgáltatás is igen kezdetleges, de mégis tökéletesen felrajzolja a körvonalait annak a tervnek, ami gyorsan felemésztheti a független alkalmazások világát.

A Google Knowledge Graph és a Now már most magában foglalja a lexikont, térképszolgáltatásokat, határidőnaplót, időjárásjelentést, emlékeztető funkciót, fordítót, valutaváltót, navigációt, helyajánlót, sőt nagyon primitív formában a fitnesznaplót is. Ez azt jelenti, hogy a logikusan gondolkodó okostelefon-felhasználó már nem fogja letölteni a Wikipedia, Accuweather, Köpönyeg, Babelfish, Yelp, Foursquare, iGO, TripAdvisor, TripIt alkalmazásokat, hanem egyszerűen az operációs rendszerrel együtt érkező megoldást használja komplex szolgáltatásként.

Jelenleg több mint 1 millió alkalmazás van iOS-re és több mint 750 ezer Androidra, ami értelmezhetetlenül sok, hiszen az átlagos felhasználók 20-80 appot tartanak a mobiljukon, s ezek közül is a legtöbb valamilyen tartalom vagy játék, amik cserélődnek, igazi alkalmazásokból még ennél is kevesebbet használunk. A kezdeti lelkesedés után a következő években már csak nagyon kevesen gondolják majd azt, hogy egy különálló, nem egy létező terméket, szolgáltatást vagy médiát támogató app sikeres lehet, s ebben a gondolatban a Google is sokat fog segíteni. A keresőóriás valójában egy médiacég, ami hirdetésekből él, viszont ezek terítéséhez és a célzás pontosításához szüksége van felületekre, amiket a technológiai piac kannibalizálásával szerez meg.

A felhasználói élmény következő generációja

A felhasználók számára valójában egy örvendetes irány, amit a Google képvisel, hiszen nem kell többé gondolkodniuk, hogy melyik alkalmazás lenne megfelelő egy feladatra - egyszerűen a Now elénk dobja a megoldást abban a pillanatban, ahogy szükség van rá. Problémát ez a technológiai startupoknak és egyéni fejlesztőknek jelent, akik elől a Now elszívja a levegőt, a felhasználókat, a piacot. Az apptúltengés mindkét nagy platformot érinti, számtalan üzleti modell és terméktípus harcol a kezdőképernyőkön a helyekért.

Az Apple gyakorlatilag bezárta magát saját platformjába, s igaz, hogy az egyszerűen átlátható rácsos lista könnyű, de nem is ad túl sok lehetőséget a fejlődésre. Ha az Apple újabb funkciókat szeretne hozzáadni a rendszerhez, akkor az újabb menüpontokat és újabb ikonokat jelent. Ezzel szemben a Google már most elkezdi nyesni a lehetőségek számát. A Nexus készülékeken lévő gyári Androidban a Google Now-t előcsalogató keresőmező eltávolíthatatlan, azon keresztül viszont látjuk, hogy egyre több Google-app érhető el. Hamish McKenzie, a pandodaily nevű amerikai techlap szerzője úgy fogalmaz, hogy a Google Now az újfiú az okostelefonos felhasználói felületek piacán, és leginkább úgy fest, mint amikor a 210 centi magas, 22 éves fiút beállítják a középiskolai kosárcsapatba.

Állva hagyja a mezőnyt

A Google a nulladik perctől képes volt hozni a rengeteg adatot, amit kezel, a keresőeszközeit, az évek óta csiszolgatott prediktív motorokat, amiket ráengedett az egyébként önmagukban is népszerű vertikális termékeire, mint a Maps, Places, Finance, Translate. Ezzel a lépéssel a felsorolt kategóriák minden más versenyzőjét másodlagossá vagy egyenesen feleslegessé téve.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az Apple a Siri révén ugyanezt szeretné megvalósítani, de ide nem elég néhány tehetséges kaliforniai dizájner, ebben a ligában már egyértelműen a valós teljesítmény és a háttérben dolgozó adatok számítanak, amiben a Google látszólag fényévekre van minden konkurense előtt. Mostanság népszerű mondás, hogy az okostelefon-platformok harca eldőlt és a Google győzött. Az Apple, illetve az iOS nem tud olyan gyorsan fejlődni webes szolgáltatásokban, mint ahogy a Google és az Android teszi azt kezelőfelületben, használhatóságban és dizájnban, ezzel ledolgozva legnagyobb hátrányát.

A mobil világot ma még lehet alkalmazásletöltések számában mérni, lehet sajnálkozni azon, ha valahol nem adnak el elegendő fizetős appot, de a felhős szolgáltatások, az adatrendezés és az online szolgáltatások gigászok csatatereivé válnak. Minden tech vállalkozásnak érdemes szem előtt tartania, hogy ha egy szolgáltatással megold egy valós és létező, hétköznapi problémát, akkor azt előbb-utóbb a platformszolgáltató is meg fogja oldani.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról