Szerző: Hlács Ferenc

2019. december 23. 10:00:00

Kipróbáltuk: OnePlus 7T

Tetszetős dizájnt és szokás szerint kiváló ár-érték arány a OnePlustól - már Magyarországon is.

Végre a magyar szolgáltatói kínálatba is beszivárogtak a OnePlus készülékei, amelyek híresen jó ár-érték arányukkal váltak ismertté az utóbbi években. Persze manapság a csúcskategóriában már ez is a bruttó 200 ezer forintot nyaldosó árcédulát jelent - a prémium készülékek közé ugyanakkor ez ma már egyre jutányosabb belépőjegynek számít.

Az immár hazánkban is széles körben elérhető OnePlus 7T pedig egyértelműen prémium élményt nyújt, kezdve a megjelenéssel. Azt nem mondhatni, hogy a BBK Electronics zászlaja alatt működő brand zabolázatlanul szabadjára engedte volna fantáziáját a készülék megtervezésekor, az ugyanis maradt az ismert fémkeretes üvegszendvics kialakításnál - a szendvicset ugyanakkor a cégnek sikerült kifejezetten stílusosan elkészítenie.

op7t01

NEM SOK RIVÁLISSAL FOGJÁK ÖSSZEKEVERNI

Tesztkészülékünket a Telenortól kaptuk kölcsön, nem meglepő módon a "gleccserkék" kivitelben. A gyártó mind a hátoldalt, mind a telefont övező fémkeretet kékre festette - a hátlapi üveg ugyanakkor matt felületet kapott, ami nem csak tetszetős és egyedi megjelenést kölcsönöz az eszköznek, de valamivel kényelmesebb fogást is biztosít, sőt az ujjlenyomatokat sem gyűjti olyan bőszen, mint a fényes kivitelű készülékek. A hátlap másik feltűnő eleme a felül középen elhelyezett, masszív, kerek panel, amely a kameratriónak és a vakunak is helyet ad. Utóbbi szintén kifejezetten egyedülálló, jól felismerhető dizájnelem - bár a Huawei Mate 30 Pro esetében hasonló kialakítást láthatunk, utóbbi egyelőre a hazai piacokon a kínai óriás és az Egyesült Államok csatározása miatt nem száll versenybe.

op7t05

A OnePlus 7T egyik közkedvelt funkciója, vagyis az oldalán elhelyezett, háromállású kapcsoló itt is megtalálható - itt nem egy N-edik virtuális asszisztens megidézőgombjáról van szó, azzal a készülék néma, rezgő és normál üzemmódjai között váltogathatunk, a telefon felébresztése nélkül. Ez nem mondható túl gyakorinak az androidos mezőnyben, pedig határozottan kényelmes megoldást jelent - persze az érthető, hogy a gyártók ódzkodnak a mozgó vagy mozgatható alkatrészektől.

Csatlakozók terén ugyanakkor a OnePlus már nem helyezkedett ennyire szembe az árral, ahogy az iparág számos csúcsmodelljén, úgy a 7T-n sem találunk már hagyományos, 3,5 milliméteres audio jacket. A zenehallgatáshoz tehát vagy USB-C fülesre, Bluetooth-os kiegészítőre - vagy pedig, lehetőleg otthon, a készülék saját sztereó hangszóróira kell támaszkodni. Utóbbi páros egyébként rendkívül izmosra sikerült, a készülék meglepően hangos tud lenni, noha basszus terén már nem ilyen erős, persze ez okostelefonról lévén szó nem jön meglepetésként.

op7t04

Az ujjlenyomat-olvasó a kijelző mögött, annak alján található, kicsit talán túlságosan is lent, persze kézméret függvénye, hogy ki hol éri el kényelmesen az érzékelőt. A szenzor tapasztalataink szerint gyorsan és pontosan dolgozik, noha a vizes ujjakkal meggyűlhet a baja. Víz közelében amúgy sem érdemes sokat használni a készüléket, az IP besorolás ugyanis lemaradt annak képességei közül, a telefon nem vízálló, ami ha nem is tragikus, de kicsit mégiscsak fájdalmas hátrány az élmezőny több más versenyzőjével szemben.

KIFOGÁSTALAN SÍKKÉPERNYŐ

A készüléken egy méretes AMOLED panel feszül, tetején egy könnycsepp-notch-csal, amely az előlapi kamerának ad otthont. Sok okostelefonnál már alapvetőnek számít, hogy a kijelző oldalsó szélei kissé (vagy épp nagyon) íveltek, a OnePlus 7T azonban nem ült fel erre a vonatra, a panel teljesen sík, ami valamelyest még kényelmesebbé is teszi a gesztusalapú vezérlést az eszközön, az oldalról történő behúzásoknál sokkal egyszerűbben kitapinthatók a telefon tényleges szélei, illetve a készüléket bekapcsolt kijelzővel kézbe véve is kisebb az esélye, hogy azon véletlenül megnyomunk valamit. A panel bár felbontásrekordokat nem próbál dönteni, a 20:9-es képaránynak megfelelően megnyújtott, Full HD felbontás így is teljesen korrekt képet ad, a panel ráadásul a HDR10+ plecsnit is megkapta, és a fényerejére sem lehet panasz. A kijelző legnagyobb erőssége azonban kétségtelenül a 90 hertzes frissítési ráta, amely a különböző tartalmak gyors tekergetése közben is látványosan sima, gördülékeny éléményt nyújt.

op7t03

A matt hátlap mögött az idén a csúcskategóriában kötelező Qualcomm Snapdragon 855+ processzor dolgozik - a chip és a mellé csapott 8 gigabájt RAM pedig minden felé hajított feladattal erőlködés nélkül megbirkózik. A telefon villámgyors, az appok közötti váltás zökkenőmentes, multitasking közben sem "felejtődnek" el a közelmúltban használt alkalmazások, nem kell azok ismételt betöltésére várni, pontosan ahogy az élmezőnyben elvárható. A tárterület utólagos bővítésére sajnos nincs lehetőség a készüléken, bár ezt önmagában nem kell feltétlenül újabb strigulaként felfogni a kompromisszumok listájában, hiszen mára a microSD foglalat korántsem számít általánosnak az okostelefon-piac élén. A telefon 128 gigabájt tárterülete azért valószínűleg a felhasználók javának igényeit kiszolgálja majd.

oneplus7tspecsA vason egyébként Android 10 fut, e cikk keletkezése-kor 2019. októberi biztonsági frissítéssel. A rendszert persze a OnePlus saját ízléséhez szabta, továbbra is az ismert OxygenOS név alatt, amelynek 10.0.5-ös verzióját találjuk a készüléken. A felület egyszerű, minimalista, különösebb cicoma nélkül, az alapértelmezett alkalmazásindító a Pixelekről ismert launchert idézi, amelynél az app fiókot lentről felfelé húzva hívhatjuk elő. Kifejezetten kényelmes, hogy az értesítési sáv lehúzásához sem kell felnyúlni a telefon tetejéig, elég a kezdőképernyőn fentről lefelé söpörni ujjunkkal. A rendszer, mára szinte kötelezővé vált sötét üzemmódot is támogatja.

op7tscrn

A gyártó a navigációhoz egy merész döntéssel a gesztusvezérlést állította be alapértelmezettnek a klasszikus navigációs sáv helyett. Utóbbinak többféle implementációjával is találkozhattunk már a piacon, a OnePlus pedig szerencsére a tapasztalataink szerint legkényelmesebb mellett tette le a voksát, amelyet már mi is többször dicsértünk. Ennél a home funkcióhoz a kijelző aljáról felfelé kell húznunk, a vissza gombot a panel tetszőleges szélétől befelé söprés helyettesíti, a multitasking menüt pedig a home gesztust követően ujjunkat a kijelzőn tartva varázsolhatjuk elől. Emellett persze igény szerint a rögzített navigációs sáv beállítására is lehetőség nyílik. A beállítások között egyébként egy sor egyéb gesztus is bekapcsolható, a telefont megfordítva például automatikusan némíthatók, a készülék felemelésével pedig fogadhatók a bejövő hívások - emellett a zárképernyőn O, V, S, M és W betűt rajzolva egyedi funkciókat adhatunk meg.

oneplus7tjtstrm

Mi történik egy mobilappal a születése után? Legtöbbször sajnos semmi. Ezen próbálunk változtatni egy ingyenes appmenedzsment meetuppal és egy 30 órás képzéssel.

Láthatóan a gyártó igyekezett aránylag nagy szabadságot adni a felhasználók kezébe, és szerencsére előre telepített appokból sem próbál túl sokat lenyomni a torkukon. A telefonon a Google kötelező appjai mellett a OnePlus Community fórumjainak alkalmazása és néhány alapvető szoftvere található meg, mint a fájlkezelő vagy a galériaapp - külső felektől egyedül a Netflixnek sikerült felkéredzkedni a készülék fedélzetére.

op7t06

DOBOGÓRA HELYEZETT KAMERAHÁRMAS

A barátságosabb árcédulák mellett csúcskategóriás babérokra törő készülékeknél jellemzően a kamera az egyik olyan terület, ahol a kedvezőbb árakért cserébe fájdalmas áldozatokat kell hozni - a OnePlus 7T-nél azonban szerencsére ettől nem kell tartani. A készülék hátoldalán emelkedő "dobogón" három kamera figyel, amelyekkel az eszköz továbbra is megállja a helyét az élmezőnyben. Igaz optikai képstabilizáció csak a 48 megapixeles fő szenzorhoz párosul - egész pontosan egy Sony IMX586 érzékelőről van szó - ettől függetlenül persze a széles látószögű, és a 2x optikai zoomra képes telefotó lencsével is remek fotók készíthetők noha utóbbiaknál azért előfordulhatnak bemozdulások.

IMG_20191127_100538

IMG_20191127_111101

IMG_20191209_203942

op7tphot03

A készülék nappal, illetve éjszaka, vagy előnytelen fényviszonyok között is megállja a helyét, persze ha tehetjük érdemes a fő szenzorra támaszkodni, hiszen a hosszabb expozíciós időknél kapóra jön az extra stabilitás. A kameraszoftver a színek élénkségére néhol  rátesz egy lapáttal, de azért arról nincs szó, hogy az eszköz extrém módon túlszaturált fotókat lőne.

A OnePlus 7T-be egy egészen testes, 3800 mAh kapacitású akkumulátor jutott, amelynek hála a készülék üzemidejére nem lehet panasz. A telefon aktív használat mellett is probléma nélkül végigzakatol egy hosszú munkanapot, az esti YouTube-ozáshoz sem kell töltőre tenni, és ha úgy alakul kis odafigyeléssel még a másnap délelőttöt is kisajtolhatjuk belőle. A mellékelt gyorstöltővel a telefon egyébként egy óra alatt nulláról száz százalékra pumpálható fel. Az élmezőnyhöz képest ugyanakkor sajnos itt is hoz egy kompromisszumot a készülék: a vezeték nélküli töltést a 7T nem támogatja. Noha utóbbi töltési megoldás sokszor kényelmesebb, mint az eszközt vezetékre dugdosni - még ha számottevően lassabb is - a legtöbben valószínűleg meg tudnak birkózni a hiányával.

op7t05

Összességében a OnePlus 7T határozottan kellemes élményt nyújtott, a fentebb sorolt, apróbb hiányosságok végeredményben nem vettek el a csúcsmodell-érzésből. A bruttó 200 ezer forint környékén mozgó árcédula bár korántsem mondható filléresnek, ugyanakkor a mai élmezőny időnként ennek dupláját is meghaladó árazásánál jóval barátságosabb, miközben hozza a csúcskategóriában elvárt teljesítményt, és a funkciók zömét. Mindezt ráadásul csinos külsőben, a készülék dizájnját illetően nem érheti szó a ház elejét, a hátlapi kerek kameradobogóval és matt színezéssel a készülék egyértelműen kitűnik a tömegből. A hasonló árkategóriában gondolkodók legnagyobb részének a szinte egyértelmű választás lehet a OnePlus 7T, de a középkategória tetejével szemezőknek is érdemes lehet vetni egy pillantást a készülékre - ár-érték arányban nehéz rálicitálni az eszközre.

a címlapról

Hirdetés

Mi történik egy mobilappal a születése után?

2020. február 26. 08:46

Legtöbbször sajnos semmi. Ezen próbálunk változtatni egy ingyenes appmenedzsment meetuppal és egy 30 órás képzéssel. A store-ban való megjelenés az igazi munka kezdete: mérés, mérés, mérés, adat, felhasználói visszajelzések kezelése, ASO, monetizálás, marketing... és így tovább.