:

Szerző: Koi Tamás

2025. július 9. 12:01

Jelentős mérföldkőnél az IBM Power sorozata

Öt év után bejelentete a "Power" sorozatú adatközponti megoldásainak legújabb változatát az IBM. Az új chipek, illetve az azokat tartalmazó szerverek kifejezetten az AI-korszak és a hibrid felhő igényei alapján lettek megtervezve.

Jelentős mérföldkőhöz ért július 8-án az IBM Power platformja azzal, hogy a cég bejelentette a Power11 szervereket, melyek széles teljesítményskálán már ettől a hónaptól elérhetővé válnak a vállalat partnerei számára.

Az elsősorban a pénzügyi szektor szereplői, gyárak valamint egészségügyi intézmények, szervezetek által üzemeltetett adatközpontokhoz fejlesztett Power rendszerek az Nvidia AI szervereihez hasonlóan integrált, hardvert (egy vagy több processzort valamint memóriát) és szoftvert egyaránt tartalmazó megoldások.

Bár a Power11 már az AI-korszakra és a hibrid felhős igényekre kihegyezve jött létre, az IBM hangsúlyozottan továbbra sem kíván az Nvidia-val versenyezni a szegmensben. A Power11 ezzel együtt képes lesz együtt dolgozni a Nagy Kék nemrég bejelentett, a negyedik negyedévtől elérhető PCIe-alapú Spyre AI gyorsítójával, mely kifejezetten AI-inferencia folyamatokra lett optimalizálva.

power11

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az új megoldás emellett természetesen jelentősen gyorsabban és energiahatékonyabban működik elődeinél. Az IBM szerint a Power11 processzormagonként 55%-kal gyorsabbak a Power9-nél, illetve negyedével több magot képesek kezelni, mint a Power10-es rendszerek.

Az új magok energiatakarékos üzemmódja 28%-os energiamegtakarítást is hozhat, miközben 5-10%-os teljesítménycsökkenéssel kell csak számolni ennek az üzemmódnak az aktiválásakor - állítja az IBM. 

A Power11 szerverek emellett extrém (99,9999%-os) rendelkezésre állást is ígérnek, ami a gyártó szerint évente mindössze fél perc nem tervezett leállást jelent, a tervezett, szoftverfrissítések miatti leállások pedig nullára csökkentek. Az újdonság emellett azt is ígéri, hogy a ransomware-támadásokat minden eddiginél hamarabb, egy percen belül felismeri és reagál rájuk. 

Az új rendszerek teljes termékpalettája július 25-től érhető el, beleértve a Power Virtual Server felhőalapú szolgáltatáson kersztüli hozzáférhetőséget.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.