:

Szerző: Koi Tamás

2024. július 15. 13:56

Hivatalosan is vége a Yandex nemzetközi karrierjének

Lezárult a Yandex februárban bejelentett tulajdonosváltása, mától száz százalékban orosz kézben van az egyik legnagyobb helyi technológiai multi.

Hétfőn száz százalékban orosz kézbe került a Yandex, melyet Ukrajna orosz megszállása előtt még az orosz Google-ként emlegettek, ezzel egyben lezajlott a legnagyobb értékű céges exit a konfliktus 2022-es kitörése óta.

Az egykori többségi tulajdonos anyacég, a holland Yandex NV bejelentette, hogy az eredeti, februárban bejelentett megállapodás szerint lezajlott a második körös részvénytranzakció is, melynek keretében 162,5 millió részvény került orosz befektetői kézbe összesen mintegy 2,8 milliárd dollár értékben. A teljes ügylet értéke meghaladta az 5,21 milliárd dollárt.

A Yandexet egykor Oroszország egyik, ha nem a legnagyobb feltörekvő technológiai óriásvállalatával azonosította az iparág. A cég nyugati mintára többek között keresőszolgáltatást, online hirdetésszolgáltatást vagy éppen Uber-szerű személyfuvarozási megoldást kínált partnereinek, ügyfeleinek, papírjait pedig az amerikai NASDAQ részvénytőzsdén is jegyezték.

putyin_yandex
vlagyimir putyin orosz elnök a yandexnél (fotó: AP)

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A 2022 elején megindult orosz invázió azonban ahogy sok más orosz és ukrán nagyvállalatét, úgy a Yandex működését is gyökeresen megváltoztatta. Ennek része volt az is, hogy a vállalat 2014 óta Izraelben élő milliárdos alapítója, Arkagyij Jurjevics Volozs 2022 nyarán az EU szankciós listájára került, miután felmerült a gyanú, hogy a cég tevékenyen részt vesz az orosz propaganda terjesztésében - Volozs későbbi háborúellenes megnyilvánulásai miatt azonban a Yandex megúszta a súlyos szankciókat.

Ezen a ponton dönthetett úgy a Kreml, hogy a Yandexet teljesen orosz irányítás, de mindenképpen "nemzetbarátabb" irányítás alá kell vonni. Az erről szóló tárgyalások nem hivatalos információk szerint már másfél évvel korábban megkezdődtek a felek között, végül a Consortium.First nevű, négy alapból álló befektetési társulás adta a visszautasíthatatlan ajánlatot a részvénypakettre.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.