Szerző: Koi Tamás

2023. november 27. 12:26

Átlépte a 200 milliós mérföldkövet a Realme

Nagyjából öt év alatt sikerült 200 millió okostelefont eladnia a kínai Realme-nek, ráadásul a márka egyike azoknak, melyek a honi piacon kívül tudtak komoly sikereket elérni.

Több helyi riválisát is sikerült túlszárnyalnia a kínai Realme-nek, mely megalakulása óta több mint 200 millió okostelefonon adott el, ráadásul úgy, hogy a volumen jelentős részét nem a honi piacán, hanem globálisan értékesítette - írja a Counterpoint Research adatai alapján a Reuters. A világon négy cég van csupán, melynek ennél gyorsabban sikerült elérnie a fenti mérföldkövet.

A fogyasztói piacra szánt termékekre szakosodott óriás, a Realme mellett az Oppo és Vivo márkákat is birtokló BBK Electronics szárnyai alá tartozó márka a második negyedévben törte át a 200 milliós lélektani határt, nála gyorsabban sorrendben az egyazon cégcsoportba tartozó Vivo, a Huawei a Samsung és az Apple tudta meghaladni ezt a szállítási volument, melyet egyébként összesen 14 cégnek sikerült elérnie eddigi fennállása során.

realme_gt5

Elindult a heti kraftie hírlevél!

Rapid IT karrier tippek és trendek szerdánként az inboxodban.

Elindult a heti kraftie hírlevél! Rapid IT karrier tippek és trendek szerdánként az inboxodban.

A Realme 2017-ben egy rendkívül szaturált, több mint 700 gyártót és márkát felvonultató globális okostelefon-piacra érkezett meg, majd pár éven belül beverekedte magát az eladási volumen alapján felállított top10-es listára.

A cég, illetve a márka sikerrel lavírozott a globális okostelefon-piaci pangás idején és alapvetően meg tudta tartani, illetve javítani tudta pozícióit, igaz, ehhez kellett az is, hogy a legnagyobb, globális piacra gyártó kínai szereplőt, a Huawei-t az amerikai szankciók gyakorlatilag kiütötték a piacról.

Mára egyébként jelentős mértékben konszolidálódott az okostelefon-piac, így a 2017-ben jegyzett 700 gyártóból szeptemberre a Counterpoint adatai alapján körülbelül 250 maradt talpon.

A Realme a jövőben határozottabb jelenlétet kíván elérni az okostelefon-piac királykategóriájában, többek közt ezt a célt szolgálja a GT5 Pro is, mely a cég első olyan okostelefonja lehet, melybe a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 3 processzora és a Sony Lytia kameraszenzora.

Mik azok a sötét mintázatok, vagy ahogy az angol nevezi őket, dark patternek? Miért találkozunk egyre többször velük és mit tehetünk, hogy ne kerüljünk a csapdájukba?

a címlapról