Szerző: Vörös Péter

2000. november 27. 08:48

Távozik a Cisco-tól Judy Estrin, a cég műszaki vezérigazgatója

A 46 éves Estrin a Szilícium-völgy egyik veteránja: 1981-ben az egyik alapítója volt a Bridge Communications-nek. Kisvállatoknak szánt hálózatok, multimédia, alternatív számítástechnikai eszközök - Estrin és férje, az 50 éves Bill Carrico a legkoraibb fázisban ragadták meg a lehetőséget és a legforróbb technológiákat sok-sok területen. Estrin utolsó önálló vállalkozása a Precept Software volt, amelyet a Cisco Systems 1998-ban vett meg. Akkoriban John Chambers, a Cisco elnök-vezérigazgató tréfásan megjegyezte, hogy a felvásárlás részben a technológiáról, részben Estrin hozzáértéséről szól.

Most két éves Cisco műszaki vezérigazgatói tevékenység után Estrin visszatér a korábbi útra: egy Packet Design nevű céghez csatlakozik, amely egyelőre 20 kutató-fejlesztőből áll és várhatóan a jövő év első felében jelenti be munkája első gyümölcseit. A Packet Design három ötlettel kezdett, de most ötnél tartanak, ezeket a technológiákat tényleges cégekké alakítják majd, amelyek nem fognak sietni a tőzsdére menetellel, mivel az alapvetően rövid távú szemléletet visz a cég életébe - korábban egy újonnan indult cég 5 év alatt jutott el a tőzsdei bevezetéshez, most már 2 év az átlag. "Természetesen" a végső cél a tőzsdére jutás - de nem mindenáron és nem minél korábban.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról