:

Szerző: Koi Tamás

2023. január 24. 09:48

Egyre kevésbé bombaüzlet a felhő

Bár egy-két évvel ezelőtt még nem győzték kapacitással, a világ legnagyobb felhőszolgáltatóit mostanra megérintette a válság szele - az Amazon, a Microsoft és a Google egyaránt lassuló növekedést mutat, bár ennek nem kizárólag gazdasági okai vannak.

A pandémia idején még nem győzték felhúzni az újabb adatközpontokat a világ legnagyobb publikus felhőszolgáltatói, élükön az Amazonnal, a Microsofttal és a Google-lel, mostanra azonban a '21-es évet és a '22-es év elejét jellemző növekedés egyértelműen és határozottan lelassult. A szektort ráadásul az elmúlt hetekben, hónapokban bejelentett leépítési hullámok is megrázták, mintegy velejárójaként a világ összes régiójára kiterjedő gazdasági krízisnek.

A Reutersnek nyilatkozó elemzők szerint az elmúlt kilenc hónapban a nagy globális szolgáltatók számai egytől-egyig romlottak, az előttünk álló időszakban pedig az értékesítés további lassulása, de legalábbis stagnálás várható. A Gartner szerint a szegmens ugyanakkor már túlvan a nehezén, hiszen a tavalyi 18,8%-ot idén már 20,7%-os növekedés követi, ez ugyanakkor még mindig kevesebb mint a fele a 2021-es bővülésnek.

cloud-growth

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az elemzőcégek az ügyfelek visszajelzései alapján úgy értékelik, hogy a legtöbb vállalkozás a gazdasági kihívásokra válaszul visszafogja, illetve visszafogta felhős migrációs projektjeit, akik pedig már végeztek a folyamattal, most igyekeznek kedvezőbb feltételeket kialkudni a szolgáltatónál. Ezen felül kihívás elé állítja a szektort, hogy a könnyen migrálható folyamatokat, infrastruktúrát a legtöbb megrendelő az elmúlt években már átköltöztette a felhőbe, a költözés azonban ezen a ponton - részben a költségek, részben a bonyolultabbá váló műveletnek köszönhetően - elakadt.

A nehézségek láthatóan egyformán jelentkeznek az összes iparági szereplőnél, a piaci erőviszonyok tekintetében legalábbis egyelőre nem lehet ennek kapcsán markáns változásokról beszélni. A szegmenst továbbra is az Amazon vezeti az AWS-sel, melynek lassan, fokozatosan jön fel a nyakára a Microsoft-féle Azure és a Google szárnyait bontogató felhős üzletága, a Google Cloud.

A piacot uraló cégek közül a két legerősebbet a gazdasági válság egyéb aspektusai is nyomasztják, így az Amazon a kiskereskedelmi értékesítés lassulásától szenved, a Microsoft pedig a PC-piac befékeződése miatt a szoftvereladások (különös tekintettel a Windows operációs rendszerekre) tekintetében számíthat nehézségekre a következő negyedévekben.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.