Szerző: Bodnár Ádám

2000. november 24. 14:54

Remek eredményekről számolt be az ELSA

Az ELSA ma nyilvánosságra az év első kilenc hónapjára vonatkozó üzleti eredményeit. Ezek szerint a cég árbevétele 258 millió euro-t tett ki, ami nem kevesebb, mint 73%-os növekedést jelent 1999 hasonló időszakához képest.

A nemzetközi növekedés mértékét jól demostrálja, hogy az ELSA bevételeinek 43%-a exportból származott, míg egy évvel ezelőt az exportból származó árbevétel csak 30%-át tette kis az össze árbevételnek. Az Egyesült Álamokba exportált termékekből származó bevétel 39 millió eurót tett ki, ezzel 129%-kal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

2000 első kilenc hónapjában az ELSA nettó nyeresége 3,2 millió eurót tet ki, ebből az utolsó három hónap 3,8 millió euróval részesedett. 1999 hasonló időszakaiban az ELSA 2 illetve 3,9 millió eurós veszteséget termelt. A működésből származó nyereség 491 ezer euro volt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról