Szerző: Vörös Péter

2000. november 24. 10:21

Nő az európai szerver piac - és a Unix felé tolódik

A harmadik negyedévben a vállalati hálózatoknak ill. Internet cégeknek szállított szerverek forgalma 4%-kal nőtt, két negyedéves csökkenés után, jelentette a Gartner Dataquest piackutató cég. Az eladott szerverek száma 256 ezerről 267 ezerre emelkedett, a 2000. évvel kapcsolatos gondok úgy látszik véget értek. Természetesen a 4%-os növekedés messze áll pl. a 30% feletti növekedésnek 1999. első félévében.

Az átlagosnál nagyobb volt a növekedés Nagy-Britanniában, Svájcban és az északi országokban.

Továbbra is a Compaq a piac vezetője 32%-os részaránnyal (1 évvel ezelőtt 34% volt a cég piaci részesedése). Az első öt helyezette közül az IBM, a Dell és a Sun Microsystems növelte forgalmát az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest: Az IBM részesedése 18%-ról 19%-ra nőtt, a Dell-é 10%-ról 11%-ra nőtt, míg a Sun-é megkétszereződött: 4%-ról 8%-ra. A Hewlett-Packard, Európa harmadik legnagyobb szerver értékesítője 1%-kal 13%-ra csökkent.

A négy százalékos növekedés mögött a másik érdekesség a további eltávolodás a Microsoft NT/2000 + Intel processzoros megoldásoktól. A Wintel világ helyett egyre inkább választják a vállalatok a Risc/Unix szervereket. A leggyakoribb használt operációs rendszer a Linux, a Sun Solaris ill. a többi gyártó Unix változata. Egyebek között a nagyobb megbízhatóság, jobb összekapcsolhatóság és skálázhatóság miatt választják a vállalati vevők a Risc/Unix szervereket. Az Intel alapú szerverek eladásai 1%-kal nőttek a harmadik negyedévben, míg a Risc/Unix eladások 43%-kal nőttek (ez utóbbi a második negyedévhez hasonlóan alakult).

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról