:

Szerző: Koi Tamás

2022. november 9. 13:29

Újabb ütést kapott a Microsoft-Activision frigy

A brit után az EU-s versenyjog is beleáll a Microsoft és az Activision idén januárban bejelentett gigantikus üzletébe, miután a nemzetközösség versenyjogi szerve korántsincs róla meggyőződve, hogy az akvizíció - ahogy a vevő Microsoft állítja - nem torzítaná a versenyt a videojátékok piacán.

Átfogó, második körös vizsgálati szakaszba lépett a mai napon az Európai Bizottság versenyjogi szervének vizsgálata, mely azt hivatott eldönteni, hogy a Microsoft és az Activision idén januárban bejelentett akvizíciós megaüzlete hogyan befolyásolja a versenyt a kontinens videojáték-piacán. Ezzel ez immár a második, baljós előjel az akvizíció végleges kimenetelét tekintve a feleke számára, miután Nagy-Britanniában a helyi versenyhatóság szintén behatóan vizsgálja a dealt.

A Bizottság mai közleménye szerint az előzetes feltáróvizsgálat azt mutatta, hogy a 69 milliárd dollár értékű akvizíció 

számottevően csökkentheti a videojátékok és konzoljátékok piacán jelenleg tapasztalható versenyt. (...) Az előzetes vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy az akvizícióval a Microsoftnak meglenne minden lehetősége és indítéka is arra, hogy kiszorítsa konzolpiaci riválisait.

-fogalmaz a közlemény.

wedding_cake

Biztonságkritikus rendszerek, rekordidő alatt (x)

Az autóipari beszállítók szegmensében egyedülállóan agilis szervezeti egységet hoz létre a thyssenkrupp.

Biztonságkritikus rendszerek, rekordidő alatt (x) Az autóipari beszállítók szegmensében egyedülállóan agilis szervezeti egységet hoz létre a thyssenkrupp.

A brit versenyhatóság, a Competition and Markets Authority (CMA) már jó ideje hasonló következtetésre jutott: a szervezetnél szeptember 2-án indult meg a második körös vizsgálat, melynek első fázisa - az előzetes fenntartások megküldése - már le is zárult, nem éppen a Microsoft számára kedvező kimenetellel. 

Az EU-s versenyjog a tervek szerint 2023. március 23-ig dönt arról, hogy az akvizíciónak zöld utat ad-e, ám könnyen lehet, hogy addigra a vizsgálat okafogyottá válik, ha ugyanis a CMA előbb elgáncsolja az ügyletet, az alighanem idő előtt arra kényszeríti a feleket, hogy elálljanak a tervüktől.

a címlapról

ünnepély

0

Kész a TSMC arizonai gyára

2022. december 7. 10:10

Az ünnepségen ott volt az Apple, az AMD és az Nvidia első embere, valamint Joe Biden elnök is.