:

Szerző: Koi Tamás

2022. október 3. 13:12

Újabb szolgáltatást lő le Kínában a Google

A Google - akárcsak más amerikai technológiai multik - szolgáltatásai gyakorlatilag teljesen elérhetetlenek Kínában, most pedig a keresőcég egyik utolsó hírmondója, a Google Fordító is búcsúzik a világ legnépesebb országától.

Újabb Google szolgáltatás szűnik meg a világ legnépesebb országában, egyben második legnagyobb gazdaságában, Kínában. Az Alphabet csoporthoz tartozó cég hétfőn bejelentette, hogy kivezeti a piacról a Google Fordítót, melyre ugyanakkor ezúttal nem a helyi kormányzat felől érkező nyomás miatt került sor, hanem azért, mert a szolgáltatást kis túlzással a kutya sem használta az országban.

A Google többi szolgáltatása számára Kína egyébként is régóta bevehetetlen terepnek számít. A cég tizenkét évvel ezelőtt kénytelen volt az erős kormányzati cenzúra miatt kivonulni az országból az első számú kulcstermékkel, a Google Keresővel, de később hasonló sors várt többek közt a Google térképszolgáltatására vagy éppen a Gmailre is.

google_translate

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A cégnek így mostanra rendkívül beszűkült minden üzleti és egyéb kapcsolata Kínával, mely a sino-amerikai geopolitikai csatározásnak köszönhetően szinte az összes amerikai technológiai multit érinti. A Google - akárcsak az Apple - mostanra a kínai gyártókapacitást is igyekezett a lehetőségekhez képest leépíteni a Pixel hardvereknél, így a saját márkás okostelefonok jelentős hányada már Vietnámban készül.

Mielőtt a két nagy világhatalom közti feszültség újra kiéleződött volna, felmerült, hogy a Google Kereső visszatérhet a kínai piacra bizonyos limitációkkal, a projekt végül a Trump-adminisztráció idején hatályba lépett szigorú szankcióknak köszönhetően kútba esett.

Azóta számtalan amerikai technológiai cég eleve csak speciális engedélyekkel folytathat bármilyen üzleti tevékenységet Kínában, mely a technológiai ipar nagy óriásait hatalmas potenciális piactól zárja el.   

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.