Szerző: Vörös Péter

2000. november 21. 08:48

Jó útra tér az ex-hacker Kevin Mitnick

[USA TODAY] A 36 éves Mitnick egykor az egyik "legmenőbb" hacker volt, aki rendszeresen tört be olyan cégek számítógépes rendszerébe, mint pl. a Motorola és a Digital Equipment. Mitnick az utóbbi 5 évet börtönben töltötte (6 év sikeres szökés után) , most szeretné jóvátenni korábbi bűneit. Mentségként annyit mondott, hogy egyszerűen egy gyerek volt, akinek ez volt a szórakozása - viszont soha nem tett tönkre tudatosan semmit.

Mitnick-et 1996-ban ítélték 5 év börtönre - immár jól ismert közfigurává vált, aki a CBS-ben, a The New York Times első oldalán és két könyvben jelent meg (egy harmadikból pedig mozifilm fog készülni) Szinte mindenütt a gonosz zseniként ábrázolják, mint az Információs Kor USA-jának legkeresettebb bűnözője, aki jelenleg három éves szigorúan feltételes szabadlábon van.

Mitnick most számítógépes biztonsági szakértőként igyekszik keresni kenyerét - és ki tudna egy ex-hacker-nél többet a biztonsági kérdésekről: bevallottan a tudását és tapasztalatait megosztva szeretné tölteni életét. Valójában nem is annyira a számítógépek "megtámadása" volt Mitnick erőssége, hanem a jelszavak megszerzése ill. az általa keresett anyagok faxolása neki telefonos meggyőzéssel/rábeszéléssel. Onnan kezdve pedig technikai tudás nélkül is be tudott jutni az adott vállalat számítógépes rendszerébe.

Most különböző cégek alkalmazzák Mitnick-et biztonsági tanácsadóként: az utóbbi öt év Web forradalmáról lemaradt egykori hacker szeretné behozni lemaradását ...

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról