:

Szerző: Koi Tamás

2022. június 7. 12:26

Az extraprofit-adó több mint felét a Telekom fizetheti

A kormány a hosszú hétvégén kihirdette azt a rendeletet, mely alapján az ún. extraprofit-adót kell majd kalkulálniuk több szektor adóalanyainak - így többek közt a távközlési cégeknek. Mivel az új adónem tisztán bevételalapú a távközlésben, ezért a legnagyobb összeget a Magyar Telekomnak kell majd fizetnie.

Csak idén mintegy 25 milliárd forintot fizethet a "rezsivédelmi alapba" a Magyar Telekom az ún. extraprofit-adó jogcímén, ezzel a teljes szektortól várt éves 40 milliárd forintos adótétel több mint felét a piacvezető távközlési cégnek kell majd fizetnie - írja keddi cikkében a Portfolio a cég tőzsdei tájékoztatása alapján.

A távközlési szektort érintő extraprofit-adó részletei a múlt szombati Magyar Közlönyben jelentek meg - mint azt korábban megírtuk, az új adónem bejelentése után közvetlenül annak csak mértéke (éves szinten mintegy 40 milliárd forint) volt ismert. A szombaton megjelent részletek alapján immár egyértelmű, hogy az új adónemnek nevével ellentétben kevés köze van a profithoz (a rendeletben egyébként már pótadónak nevezik), hiszen az adóalapot a piaci szereplők éves nettó árbevétele adja majd.

telekom_okostelefonok

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A közzététel alapján az éves 25 milliárd forintos adóösszeg a Portfolio szerint úgy jöhet ki, hogy a vállalat magyarországi bevételeiből kivonta a készülékértékesítés (mobil és vezetékes) bevételeket és az IT-bevételeket, így 2021-re 436,6 milliárd forint bevétel adódik, ez az adó alapja, ami alapján 25,6 milliárd forint lehet a pótadó. Az adó várhatóan a működési költségek között kerül elszámolásra, és így arányosan csökkenti a vállalat 2022. évi EBITDA AL, illetve a szabad cash-flow mutatóinak értékét.

Ennek következtében, valamint a működésből eredő egyéb folyamatokat is figyelembe véve a Társaság várakozásai szerint, az EBITDA AL, valamint a szabad cash-flow esetén is kismértékű csökkenésre számít a 2022. évre az előző évhez viszonyítva. A 2022. évi nyilvános célkitűzések további elemei változatlanok maradnak - derül ki a társaság hétfőn kiadott befektetői közleményéből.

A Magyar Telekomnak idén összességében három különböző jogcímen kell majd kifejezetten az ágazatra szabott extra adót fizetnie. A most bejelentett pótadón kívül a társaság fizetheti a forgalomarányos telekomadót, illetve a vezetékes távközlési infrastruktúra nyomvonalhossza alapján kalkulált közműadót.

A cég 2020-ban és 2021-ben rendre 34,8 és 34,2 milliárd forintot fizetett be különadó formájában az államkasszába, vagyis a most bevezetett, új adónemmel együtt a vállalat ágazati adófizetési kötelezettsége elérheti az évi 60 milliárd forintot.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.