:

Szerző: Koi Tamás

2021. november 24. 13:28

Sokba kerül a T-Mobile-nak a segélyhívó üzemzavara

A segélyhívó szolgáltatások elérhetetlensége klasszikus rémálomba illő eset - a T-Mobile USA ügyfeleinek ezt már többször is át kellett élniük, a cég legutóbb egy tavalyi kimaradás miatt kénytelen most a zsebébe nyúlni.

Másodszor kénytelen mélyen a zsebébe nyúlni egy rendkívül kínos üzemzavar miatt a Deutsche Telekom amerikai leányvállalata, a T-Mobile USA. A cég előfizetői egy tavaly júniusi napon 12 órán keresztül nem tudták elérni a 911-es hívószámon keresztül az amerikai segélyhívórendszereket, ezért a helyi piacfelügyeleti hatóság vizsgálata nyomán most 19,5 millió dollárnyi, azaz átszámítva körülbelül 6,4 milliárd forintnyi "bánatpénzt" kell fizetnie a szolgáltatónak.

Az illetékes hatóság, a Federal Communications Commission (FCC) ugyan nem tudta pontosan megbecsülni, hogy összesen hány hívás lehetett érintett az üzemzavar során, ugyanakkor a logok alapján több mint 23 ezer hívás biztosan meghiúsult, legalább ugyanennyi esetben nem jutott el a segélyhívóközpontig a hívó lokációja. A hibát egy optikai bérelt vonali kapcsolat meghibásodása, illetve az azt kísérő routing probléma okozta a vizsgálat alapján.

911-call

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Nem ez az első eset, mely során a T-Mobile előfizetők számára a nemzeti segélyhívószám elérhetetlenné vált az USA-ban - a cég 2014-es kimaradások után szintén nagy összegű, 17,5 millió dolláros kártérítést fizetett. Az esetek kapcsán nem derült ki, hogy konkrétan mekkora közvetett károkozással járt a segélyhívószámok elérhetetlensége.

Ennél is súlyosabb eset történt idén nyáron Franciaországban, ahol az Orange által üzemeltetett segélyhívórendszer meghibásodása miatt az egész országban elérhetetlenné váltak a 112-es hívószámon elérhető segélyhívó-központok. A francia eset tragikus következménnyel is járt - mint kiderült, egy súlyos beteghez nem tudtak időben kiérkezni a mentők, az ő életét már nem tudták megmenteni a kórházban.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.