Szerző: Asztalos Olivér

2021. szeptember 7. 11:35

Kína új gigagyárral növelné chiptermelését

Újabb üzemmel gyorsítaná felzárkózását az SMIC: Kína legpotensebb félvezetőgyártója közel 8,9 milliárd dollárból épít gigagyárat.

Bejelentése szerint az SMIC a Sanghaj közelében található Lin-Gang Pilot Free Trade Zone területén húzná fel soron következő üzemet. A tervek szerint az egységben már jól bejáratott, 28 nanométeres vagy annál nagyobb (40, 65 nm) csíkszélességgel készülnek majd a különféle lapkák. Ez alapján az új üzem viszonylag egyszerűbb, csíkszélesség szempontjából kevésbé kritikus áramköröket fog termelni nagy volumenben.

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda

Betekintést nyújtunk olyan folyamatokba, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda Betekintést nyújtunk olyan folyamatokba, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.

A 8,87 milliárd dolláros beruházást 51 százalékát állja az SMIC, így többségi tulajdonával a chipgyártó irányíthatja majd az üzemet. 25 százalék Sanghaj önkormányzatának büdzséjéből érkezik, a maradék 24 százalékot pedig különféle, még meg nem nevezett befektetők rakják össze. Az SMIC ígérete szerint az egyelőre csak papíron létező gyáregységben havonta mintegy 100 000 dollár értékben munkálnak majd meg 300 milliméteres wafereket.

smic

Bár elsősorban a fejlettebb, technológiai szempontból élen járó csíkszélességekkel szól a hírek többsége, az említett 28, 40, illetve akár 65 nanométert még mindig rendkívül széles körben alkalmazzák a gyártók. Az egyik legfőbb terület az autóipar, amely jelenleg épp attól szenved, hogy a félvezetőipar képtelen kiszolgálni az elmúlt hónapokban hirtelen megnőtt igényeket. Az említett technológiákkal még előszeretettel készítenek különféle mikrokontrollereket, hálózati vezérlőket, illetve DDIC-ket (Display Driver IC).

Bár júniusban mintegy 31,6 milliárd darab különféle chipet (processzor, NAND, DRAM) állítottak elő Kínában, ezek oroszlánrészét továbbra is a külföldi gyártóknak köszönhette az ország. Kínában több nagy, nemzetközi chipgyártónak is van üzeme, élen olyan meghatározó szereplőkkel, mint a Samsung, az SK Hynix, vagy épp az Intel. A ország ezért már évek óta azon dolgozik, hogy az arányt a hazai szereplők oldalára billentse. Az ambiciózus célok útjában elsősorban Amerika áll, amely különféle kereskedelmi korlátozásokkal igyekszik lassítani a folyamatot.

Tavaly novemberben a Kínai Néphadsereg által befolyásolt, illetve annak tulajdonában lévő cégek feketelistájára került fel az SMIC, így tartva távol a potenciális befektetőket a vállalattól. Az amerikai beszállítóknak sincs könnyű dolguk a kínai bérgyártóval, amelynek kizárólag a kormány külön engedélyével értékesíthetnek chipgyártáshoz használt eszközöket, illetve egyéb termékeket.

Európa egyik legnagyobb Atlassiannal kapcsolatos rendezvénye, immár kilencedik alkalommal, új lendületet ad a vállalati produktivitásnak és a hatékony ügyfélkezelésnek. A március 20-21-i rendezvényen is lesznek top nemzetközi vendorok, a fókuszban pedig a projekt menedzsment, az IT szolgáltatásmenedzsment, és a HR lesznek.

a címlapról