Szerző: Koi Tamás

2020. szeptember 16. 11:26

Beállt a kormány a kontaktkövető appok mögé

Első alkalommal beszélt a kormányzati kommunikáció a COVID-19 fertőzés kapcsán indított kutatási projektekről, köztük a VírusRadar nevű kontaktkövető platformról.

HIRDETÉS

Az új koronavírus járvány második hullámának berobbanásának hatására láthatóan a kormány számára is fontossá váltak azok a projektek, melyek a tavasz végén, a veszélyhelyzet megszűnésével parkolópályára kerültek, vagy soha nem is élveztek komoly támogatást. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tárcavezetője mai sajtótájékoztatóján már arról beszélt, hogy az okostelefonok, illetve az azokra telepített kontaktkövető appok a második hullámban életeket menthetnek, ezért mindenkit az applikációk aktív használatára buzdít a kormány.

Palkovics László elmondta: mivel a fiatalabb korosztály egyre nagyobb arányban érintett a fertőzés terjedésében, a kontaktkutatást segítő VírusRadar használata talán még fontosabb most, mint tavasszal volt, ezért azt kéri, minél többen töltsék le azt. A miniszter felidézte: a tárca 25 kutatási projektet indított a vírus terjedésének megakadályozásáért, ennek egyik eleme a VírusRadar applikáció, amelynek márciusban kezdődött a fejlesztése.

virusradar

Az applikációt május óta 35 ezren töltötték le. (Az alkalmazás szeptember közepéig hozzáférhető volt iOS rendszerre is, de ez a verzió jelenleg nem futtatható.)

A miniszter elmondta: az alkalmazás lehetővé teszi azoknak az ismeretleneknek a beazonosítását is, akikkel egy fertőzött huzamosabb ideig egy helyiségben tartózkodott, de akiknek az adatait, elérhetőségét nem tudja megadni. A VírusRadar jelenleg androidos készülékeken, Magyarországon becslések szerint több mint 4 millió eszközön futtatható.

Az alkalmazás a mobiltelefonok rádiójeles, bluetooth-kapcsolatát felhasználva, a háttérben folyamatosan futva rögzíti azoknak a készülékek egyedi, titkosított azonosítóit, amelyek legalább negyed órán át, kétméteres közelségben vannak. Egy fertőzés esetén a felhasználó eldöntheti, megosztja-e a járványügyi szakemberekkel a telefon által rögzített adatokat. 

A sajtótájékoztatón Szentkirályi Alaxandra kormányszóvivő felhívta a figyelmet a KoronavírusInfó applikációra is, amely a www.koronavirus.gov.hu internetes oldal változata. Az applikáció naprakész és hiteles információkat tartalmaz és mostantól már push üzenetek formájában azonnali értesítést küld, ha valamilyen új hír, információ jelent meg a rendszerben. A járványhelyzet kezeléséhez fejlesztett Házi Karantén Rendszer applikáció emellett azoknak segít, akiknek hatósági karanténba kellett vonulniuk. Mint azt a kormányszóvivő elmondta, ma Magyarországon több mint 28 ezer ember van hatósági házikaranténban, akiket a hatóságok folyamatosan ellenőriznek, és az applikáció segítségével lehetőség van a házi karantén távellenőrzésére, mentesítve ezzel a hatóságokat.

a címlapról

emberhiány

1

Megszűnik a Firefox Send és Notes

2020. szeptember 18. 10:32

A Mozillának a nyári leépítések után nem maradt erőforrása a szolgáltatások fenntartására.