Szerző: mz

2000. november 7. 21:01

Vallási megkülönböztetés - szoftvereknél?

[CNet] Egy amerikai szoftvercég elnöke megdöbbenését és rosszallását fejezte ki, amikor tudomást szerzett róla: Németországban a Microsoft Windows 2000 egy az ő cége által készített kiegészítőjének eltávolítását követelik a helyi hatóságok, mert az illető a szcientológiai egyház tagja.

Craig Jensen az Executive Software elnöke, ez a cég készítette már Windows NT 4.0 alá is a rendszerben gyári állapotban még meg nem található lemezkarbantartó, töredezettségmentesítő, DisKeeper nevű programot.

Németországban a szcientológiát nem ismerik el vallásként, híveit sokkal inkább egy nemkívánatos gyülekezet tagjainak tekintik, és potenciálisan veszélyes személyeknek tartják őket. Éppen ezért bizonyos német elemek úgy vélik, hogy az egyház tagjai - vagy akár a tagok cégei - által készített szoftverek lehetséges biztonsági veszélyforrást jelentenek.

Jensen szerint ezzel szemben éppen a Windows 2000 szerves részét képező összetevő eltávolítása jelenthet problémát, hiszen megtörhet az operációs rendszer vírusoknak, betörőknek és egyéb fenyegetéseknek akadályt állító védelmi rendszere. Jensen állítása szerint saját vallása és munkája élesen elkülönülnek egymástól.

Jensen azért is megdöbbentőnek tartja a németek lépését, mert - miután Németországban bojkottáltak egyes amerikai filmeket azok főszereplőinek vallása miatt - a most kipécézett szoftverek után lehet, hogy hamarosan az amerikai ételek, ipari termékek, autók - és bármi más bojkottja következhet egyszerűen csak azért, mert a gyártó cég vezetőjének vallása nem szimpatikus valakinek a nácizmus szülőhazájában.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról