:

Szerző: Bodnár Ádám

2000. november 5. 22:02

Tőzsdére vonul a Transmeta

A kaliforniai Transmeta, melyet a code-morphing eljárást használó Crusoe processzorairól ismerhetünk, a jövő hét folyamán nyilvános részvénykibocsátás keretében vonul a tőzsdére. A vállalat részvényeire kedden indul meg a kereskedés, a részvényeket TMTA rövidítéssel jelzik majd.

A kaliforniai Transmeta, melyet a code-morphing eljárást használó Crusoe processzorairól ismerhetünk, a jövő hét folyamán nyilvános részvénykibocsátás keretében vonul a tőzsdére. A vállalat részvényeire kedden indul meg a kereskedés, a részvényeket TMTA rövidítéssel jelzik majd.

Bár a cég mögött olyan befektetők állnak, mint a Soros Alapítvány, vagy az AOL, Gateway, Compaq, Sony, Samsung, a vezetők szerint a továbbfejlődéshez feltétlen szükség van a többlettőkére. Eddig olyan cégek jelentettek meg Transmeta Crusoe processzorral szerelt hordozható számítógépeket, mint a Sony, NEC, Hitachi és a Fujitsu. Továbbá az AOL és a Gateway közös fejlesztésű kézi internetes eszközében is a Crusoe-t szándékozik használni.

Bár az IBM pár nappal ezelőtt jelentette be, hogy egyelőre nem épít a Crusoe processzorra, a hatalmas érdeklődésre való tekintettel a részvények várható névértéke a napokban a korábbi 11-13 dollárról 16-18 dollárra emelkedett.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.