:

Szerző: Hlács Ferenc

2020. február 18. 14:52

Nem kér a Facebook szabályozási javaslataiból az EU

A felelős biztosok szerint a cégnek kell az EU szabályaihoz igazodnia, nem fordítva.

Brüsszelben parolázik a szabályozókkal a Mark Zuckerberg, aki kedvező feltételeket igyekszik kiharcolni a Facebook számára előnyösebb törvények lefektetését. A napokban ugyanis több fontos területen is várhatók javaslatok az EU-s szabályozásokra vonatkozóan, a mesterséges intelligenciától egészen a közösségi óriás szempontjából különösen fontos tartalom-moderációig. A cég proaktív a területen, egy javaslatcsomaggal is előrukkolt, a vonatkozó szabályozások kapcsán - noha ez utóbbit a felelős EU-s biztosok nem fogadták kitörő örömmel.

A vállalat javaslatai négy fő kérdéskört járnak körbe, illetve öt irányelvet jelölnek ki a Facebook által hasznosnak vélt szabályozásokhoz. A cég által vizsgált első kérdés, hogy a szabályzások hogyan szoríthatják vissza leghatékonyabban a gyűlöletbeszédet, a kifejezés szabadságának megtartása mellett. Ehhez a cég felhasználóbarát csatornák létrehozását követelné meg a káros tartalmak jelentésére, vagy ha erre nincs mód, külső felet vonna be a tartalmak felügyeletére. A közösségi óriás elképzelése szerint emellett a cégektől a fentiek végrehajtására vonatkozó adatok nyilvános jelentése is megkövetelhető lehet - így a vállalat szerint egyének és a kormányzatok is pontosabban ítélhetik meg az online szereplők erőfeszítéseit.

zuckeu

A második kérdés az online platformok elszámoltathatóságra vonatkozik, illetve hogy a szabályozás ezt hogyan javíthatja - ezt a cég publikus tartalmi irányelveken keresztül valósítaná meg, illetve ha ezeken a szabályozók változtatást terveznek, konzultációt helyezne kilátásba, hogy a felhasználóknak is módjuk legyen fellebbezni a cégek tartalomeltávolítással vagy el nem távolítással kapcsolatos döntéseivel szemben.

A Facebook azt a kérdést is felteszi, hogy vajon megkövetelje-e a szabályozás az online vállalatoktól bizonyos teljesítménycélok elérését. A vállalat szerint a cégeket a kifogásolható tartalmak kapcsán ösztönözni kellene, hogy azokat egy adott küszöbérték alatt tarthassák. Végül de nem utolsó sorban a cég szerint fontos kérdés, hogy a szabályozás meghatározza-e, mely káros tartalmakat kell tiltani az interneten. Ahogy a cég javaslatában írja, online tartalmak moderálása és a szólásszabadságra vonatkozó törvények végrehajtása jelentősen eltér egymástól. Az egyes kormányoknak maguknak kell szabályokat kidolgozni ennek összehangolására, szem előtt tartva az online szolgáltatások közötti eltéréseket, és a végrehajthatóságot.

RUGALMAS IRÁNYELVEK

A vállalat ezt követő öt iránymutatását az "Ösztönzőkkel" nyitja, ahogy fogalmaz: "Az elszámoltathatóság biztosítása a vállalatok tartalmi moderálási rendszereiben és eljárásaiban lesz a legjobb mód arra, hogy ösztönözze a vállalatokat arra, hogy felelősségteljes módon egyensúlyba hozzák az értékeket, például a biztonságot, a magánéletet és a véleménynyilvánítás szabadságát."

Kollektív sárfürdő egy kiszivárgott fejvadász db-ben

Tanmese egy Temuról rendelt fejvadász cégről és a hazai IT morális talapzatról lelépő, elit öngyilkos alakulatáról.

Kollektív sárfürdő egy kiszivárgott fejvadász db-ben Tanmese egy Temuról rendelt fejvadász cégről és a hazai IT morális talapzatról lelépő, elit öngyilkos alakulatáról.

A második sarokpont szerint a különböző országok és régiók szabályozói közötti átjárhatóságot is biztosítani kell, a nemzeti szabályozásoknak az internet globális jellegét, és a határokon átnyúló kommunikácó fontosságát is szem előtt kell tartaniuk. A cég szerint emellett a szabályozóknak (az ICCPR 19. cikkének betartása mellett) mérlegelniük kell döntéseik a véleménynyilvánítás szabadságára gyakorolt hatásait is. A negyedik irányelv a technológiára vonatkozik, amelyre a szabályozóknak is jó rálátásuk kell, hogy legyen - és persze biztosítaniuk az online cégek számára is az innovációk bevezetéséhez szükséges rugalmasságot. A sort az "Arányosság és szükségesség" páros zárja: "A szabályozóknak figyelembe kell venniük a szóban forgó káros tartalom súlyosságát és előfordulását, annak jogi státuszát, valamint a tartalom kezelésére már megtett erőfeszítéseket is." A Facebook elképzeléseit a sorolt pontok és kérdéskörök mellett nemrég kiadott white paperében részletesen kifejti.

A kezdeményezés fogadtatása Brüsszelben nem volt túl pozitív: ahogy a Reuters is kiemeli, az EU digitális gazdaságért felelős biztosa, Thierry Breton Mark Zuckerberggel folytatott rövid találkozója után úgy fogalmazott, a Facebooknak kell Európa szabályaihoz igazodnia, nem pedig fordítva. Breton szerint a vállalat által felvázolt szabályozások nem elegendők - már csak a Facebook piaci dominanciájának kezelésére tett javaslatok hiánya miatt sem.

Hasonló álláspontot képvisel Vera Jourova, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa is aki kiemelte, a Facebook nem háríthatja másokra saját felelősségét, a vállalatnak és Mark Zuckerbergnek el kell dönteniük, milyen értékeket kívánnak előtérbe helyezni. Ahogy fogalmaz, nem a kormányzatoknak vagy a szabályozóknak kell meghatározni, hogy a Facebook "a jó vagy rossz erő" akar lenni. Breton várhatóan szerdán jelenti be majd a kapcsolódó szabályozásokra vonatkozó javaslatokat.

a címlapról

ÁRAM

1

Moduláris atomreaktorokból vásárol energiát a Google

2024. október 15. 13:45

Az AI-szolgáltatások miatt megnőtt áramigényt újabban atomreaktorokból származó energiával próbálják fedezni a techóriások, a Microsoft utána a Google is hasonló megállapodást kötött.

RUST

5

Továbbra is erősödik a Python és a Rust

2024. október 14. 14:15

Ugyan már eddig is messze előzte a többi programozási nyelvet, a Python még tovább tudta növelni népszerűségét a TIOBE Index aktuális állása szerint, a Rust pedig szintén erősödik.