Egyszerűsödik az App Store jutalékrendszere Európában
Az Európai Bizottság elvárásainak megfelelően átgyúrja, átláthatóbbá és egyszerűbbé, a fejlesztők számára pedig kedvezőbbé teszi az Apple az App Store sokat kritizált jutalékrendszerét, melyet a Digital Markets Act előírásai alapján kellett átdolgozni. Ez azonban nem ment elsőre a cupertinóiaknak.
Az érdekeltektől az Európai Bizottság felé megküldött visszajelzések, illetve az uniós szakpolitikával folytatott egyeztetést követően ismét megváltoztatja az App Store jutalékrendszerét az Apple. Az október 1-jétől érvényes új, fejlesztőkre vonatkozó szerződési feltételeket igyekezett egyszerűbbé és jobban strukturálttá, nem utolsósorban kedvezőbbé tenni a vállalat annak érdekében, hogy elkerülje az újabb, potenciálisa több száz millió euróra rúgó bírságot az Európai Unióban.
Az App Store működésének reformját elsősorban az EU-ban hatályos Digital Markets Act (DMA) megjelenése miatt volt kénytelen levezényelni az Apple. Ez a 2023-ban hatályba lépett jogszabály egyebek mellett kimondta, hogy a „kapuőröknek” kijelölt nagy technológiai platformok üzemeltetői, mint például az Apple engedjék meg és ne akadályozzák az alternatív fizetési rendszerek használatát.

Miért érdemes belevágnod AI Agent fejlesztői képzésünkbe? Összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni a szeptember 21-én induló online tanfolyamon.
Az Európai Bizottság tavaly már kiosztott egy 500 millió eurós bírságot az Apple-nek, miután úgy találta, hogy a cég akadályozza a fejlesztőket abban, hogy alternatív fizetési módokhoz irányítsák a felhasználókat. Az iPhone-gyártó az ítéletre válaszul az Apple módosította a feltételeit, és a korábbi Core Technology Fee (CTF) helyett többféle kategóriában határozza meg a jutalékokat az App Store-ban történő vásárlások után.
A tavalyi módosítást most egy újabb módosítás követi, miután a korábbi vállalásokat széles körű bírálat érte a fejlesztői szakma minden spektrumából.
A hárombetűs rövidítéseknek ettől függetlenül nincs vége: a CTF helyett októbertől érkezik a Core Technology Commission (CTC), mely egy egyszerűsített, 5%-os flat jutalék, mely azon alkalmazásokon keresztül végrehajtott tranzakciókra vonatkozik, melyeket harmadik féltől származó alkalmazásboltokból töltöttek le.
A jutalékrendszer főbb sarokpontjait illetően emellett a következőképpen változik októberből:
- App Store letöltés és Apple in-app purchase használata esetén 30-ról 26 százalékra csökken (kisvállalkozások esetén ez 15 százalék),
- App Store letöltés és alternatív fizetési rendszer használata esetén 20 százalékos jutalék lesz érvényben (kisvállalkozásoknak 10 százalék),
- Webes vásárlása mutató hivatkozások (link-out) után a jutalék 15 százalék (illetve 10 százalék),
- Külső alkalmazásboltok és webes terjesztés esetén pedig 5 százalék lesz az Apple jutaléka.
Változik továbbá, hogy a fejlesztők októberből szabadon kínálhatják egy alkalmazáson belül az Apple saját fizetési rendszerét és az alternatívákat, de a kiválasztott fizetési opciókat 12 hónapig fent kell tartani.
Emellett szigorúbb feltételek vonatkoznak a gyermekek számára fejlesztett alkalmazásokra, melyek nem tartalmazhatnak külső fizetési linket, 18 év alatt pedig az alternatív fizetéseknél is kötelező lesz a szülői jóváhagyási folyamat.
A fentieken túl változnak annak is a feltételei, hogy milyen cégek üzemeltethetnek alternatív alkalmazás-piacterket az EU-ban, így például nem kell az üzemeltetőknek többé felmutatniuk egymillió eurós bankgaranciát. Többek közt ez a szigorú elvárás és a CTF mechanizmusa vezetett oda, hogy iOS platformra a mai napig maroknyi ismert és működő alkalmazás-piactér (Aptoide iOS, AltStore PAL, Epic Game Store) vált elérhetővé csupán az EU-s felhasználók számára.