Szerző: Koi Tamás

2020. január 20. 11:08

Külföldi segítség nélkül épít 5G-s hálózatot a Viettel

Idén nyáron indítja el kereskedelmi 5G-hálózatát Vietnam legnagyobb mobilszolgáltatója, a Viettel. Az állami kézben lévő, kilenc évvel ezelőtt Magyarországon is szerencsét próbáló szolgáltató a tervek szerint semmilyen külföldi technológiát nem használ a hálózat építéséhez és üzemeltetéséhez.

A Viettel neve aligha cseng teljesen ismeretlenül a magyar mobiltávközlési szektor veteránjai, illetve a szabályozói szektorban tevékenykedők számára: Az állami kézben lévő szolgáltató 2011-ben jelentkezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) frekvenciaaukciójára, ám végül 2012-ben formai okokra hivatkozva kizárták az eljárásból. Vietnam legnagyobb mobilszolgáltatója most azzal került be a hírekbe, hogy bejelentette, teljesen saját erőforrásokra támaszkodva építi ki az országban az 5G-hálózatot, melynek indulását a nyárra tervezi.

A félkatonai szervezetként működő, a vietnáni védelmi minisztériumhoz tartozó operátor múlt pénteken jelentett be, hogy sikerrel záródtak az első belső tesztek a technológiával, így a tervek szerint tartható a kiépítési ütem, mely alapján egy évvel az indulást követően - 2021 nyarára - teljessé válhat az 5G-s lefedettség az ázsiai országban. A Viettel közölte, a cég technológiai üzletága, a Viettel High Technology fél évet dolgozott azon, hogy a múlt heti tesztek sikerrel záruljanak, és ugyanez a divízió fogja fejleszteni és gyártani az éles hálózat elemeit is.

nguyen_manh_hung
Nguyen Manh Hung tábornok, a viettel vezetője

Repülésbiztonság és innováció a HungaroControl fókuszában (x)

Technológiai infrastruktúrában és szakmai kompetenciában is a régió egyik legfejlettebb léginavigációs szolgáltatója a HungaroControl.

Repülésbiztonság és innováció a HungaroControl fókuszában (x) Technológiai infrastruktúrában és szakmai kompetenciában is a régió egyik legfejlettebb léginavigációs szolgáltatója a HungaroControl.

A Viettel szerint a technológiai leányvállalat a hatodik olyan cég lesz a világon a Huawei, a ZTE, a Nokia, az Ericsson és a Samsung után, mely mobilhálózati infrastruktúra-megoldásokat fejleszt és gyárt. A kommunista vezetés irányítása alatt álló szervezet ugyanakkor elsősorban nyilvánvalóan saját hálózatán, illetve leányvállalatainál használná saját berendezéseit - a Viettel 11 országban nagyságrendileg 110 millió előfizetővel rendelkezik.

Bár első olvasatra logikusnak tűnhet, hogy a Viettel az ázsiai beszállítók valamelyikét bízza meg a hálózatok kiépítésével, a Vietnam és Kína közti, történelmi hátterű feszültség, valamint az amerikai nyomásgyakorlás hatására az ilyen irányú együttműködést kizárta a vietnámi vezetés.

a címlapról

SIGN-IN

5

Jöhet a ChatGPT-fiókos bejelentkezés

2025. május 28. 11:32

Az OpenAI szeretné, ha a felhasználók ChatGPT-fiókjukkal jelentkezhetnének be a harmadik féltől származó alkalmazásokba.