Szerző: Asztalos Olivér

2019. július 17. 12:10

Nvidia: nincs verseny, nincs friss csúcskártya

A kellően erős versenytárs hiánya miatt egyelőre nem tervezi frissíteni csúcskártyáját az Nvidia.

Nem készül ráncfelvarrott, "Super" kiadás a GeForce RTX 2080 Ti videokártyából - állítja a TweakTown. A hír a PC-s üzletágat igazgató Jeff Fisher szavaira hivatkozik, aki a magazin kérdésére egyértelműen kijelentette, nem érkezik friss csúcskártya a 2000-es szériába. A hozzáállás nem meglepő, hisz az AMD nagyjából 2015 óta nem képes versenyre kelni az abszolút csúcskategóriában, az Nvidiára tehát semmiféle nyomás nem nehezedik, hogy még magasabbra tegye a lécet.

Mindez cáfolja a korábbi pletykákat, melyek alapján az Nvidia a Titan RTX-nél látotthoz hasonlóan a TU102-es GPU teljes értékű variánsára építene egy kifejezetten gamereknek szánt terméket. Bár a Titan játékok futtatására is alkalmas, a terméket elsősorban otthoni munkaállomásokba szánja az Nvidia, például gépi tanulással kísérletező, kvázi amatőr kutatók, valamint a ray tracinggel foglalkozó szakemberek számítógépeibe. Ezt tükrözi a rendkívül magas, nettó 2500 dolláros árcédula is, amely 150 százalékkal haladja meg GeForce RTX 2080 Ti 1000 dolláros árát.

2080ti

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az Nvidia tehát ügyesen szegmentálta Turing GPU-kra épülő sorozatát, amelynek felsőházát egyelőre nem is tervezi megbolygatni. A vállalat látszólag nem számít arra, hogy az közeljövőben az egyetlen konkurens AMD olyan fejlesztéssel állna elő, amely versenyre tudna kelni az RTX 2080 Ti, vagy akár az RTX 2080 Superrel. A bő egy hete bemutatott Radeon 5700 XT-vel csak a GeForce RTX 2070-et sikerült beérni, a pár nappal korábban megjelent RTX 2070 Super pedig nagyjából 10 százalékkal múlja felül az AMD termékét.

Amennyiben a status quo még körülbelül 3 negyedévig fennmarad, úgy jó eséllyel maga az Nvidia fogja felülmúlni a GeForce RTX 2080 Ti-t, a tervezőcég ugyanis várhatóan valamikor a jövő év második negyedévében mutatja be a Turingot leváltó Ampere-t, amely a 7 nanométeres gyártástechnológiának hála elődjénél várhatóan jóval nagyobb előrelépést hoz majd. Ezzel az Nvidia és az AMD ismét hasonló csíkszélességre kerül, ami kidomboríthatja a Radeonok architektúrális hátrányát.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról