Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Már a felhasználók is tesztelhetik a Valve kísérleti Steam funkcióit

Hlács Ferenc, 2019. július 16. 14:30

A frissen rajtolt Steam Labs kezdeményezés keretein belül a cég három kísérleti projektet már elérhetővé tett.

A felhasználókat is bevonja a Steam platformhoz kapcsolódó kísérleti megoldásainak tesztelésébe a Valve új, Steam Labs névre keresztelt megoldásán keresztül. A frissen debütált felületen több, még fejlesztés alatt álló funkciót tesz elérhetővé a cég, amelyek felhasználók kipróbálhatnak, illetve annak kapcsán visszajelzéseket adhatnak a fejlesztőknek - ennek alapján pedig a vállalat eldöntheti, élesben is elérhetővé teszi-e az adott megoldást a Steam felületén.

Hasonló koncepciót már más szereplőktől is láthattunk, ilyen volt többek között a Mozillától ismert Firefox Test Pilot is, amelyet a szervezet mintegy négy éve indított és idén januárban zárt be. A Test Pilotból egy sor, ma már széles körben használt funkció került ki, mint a Screenshots, azaz a képernyőkép-készítés, a Containers, amellyel a sütik különíthetők el a különböző munkamenetek során, a Facebook Container, amely kifejezetten a közösségi oldalt zárja konténerbe, hogy annak szinte mindenen átívelő követését tartsa kordában. A Mozilla számára a kezdeményezés túl sikeresnek bizonyult, a népszerűvé váló kísérleti projektek túl sok mérnöki erőforrást vontak el, így a szervezet inkább leépítette a Test Pilotot.

steamlabs

A Valve ugyanakkor bizakodó a projekt kapcsán, amelynek rajtjakor mindjárt három kísérleti funkciót is elérhetővé tesz. Az első ilyen Micro Trailers, vagy Mikroelőzetesek névre hallgat és nagyon rövid, hat másodperces előzetes videókat jelenít meg, ha a felhasználó egerét az online boltban megjelenő valamelyik cím előnézeti képe fölé húzza. Az ugyancsak kísérleti jelleggel rajtoló Interactive Recommender, azaz Interaktív Ajánló a korábban játszott címek alapján javasol új játékokat a felhasználóknak, igény szerinti szűrési feltételek mellett, legyen szó akár a megjelenés dátumáról, vagy az egyes játékok ismertségéről. Végül de nem utolsó sorban az Automatic Show, vagyis Automatizált Bemutató funkciót is kipróbálhatják az érdeklődők, utóbbi a legújabb játékokból származó videókból készít összeállítást - később pedig a vállalat tervei szerint automatikusan generált narrációval is kiegészül majd.

Persze egyelőre nem csak a fenti három megoldás, de maga a Steam Labs is kísérleti jelleggel indul, így nem kizárt, hogy ha a cég nem tartja sikeresnek, idővel a Mozillához hasonlóan elengedi a megoldást. A Valve ennek megfelelően nem csak a projekt keretein belül megjelenő elképzelések, de a maga a Labs kapcsán is várja a visszajelzéseket a megoldás további csiszolására. A Steam Labs oldala már elérhető magyar nyelven is, annak felületén pedig a felhasználók már szabadon hozzáadhatják a kísérleti funkciókat saját Steam profiljukhoz.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.