:

Szerző: Habók Lilla

2019. január 17. 14:47

100 milliárd dollárt söpörtek be tavaly a mobilappok

Egy átlag felhasználó 3 órát töltött 2018-ban minden egyes nap a mobilja böngészésével. Ezzel együtt pedig az alkalmazásletöltések és az appon belüli költések is elképesztően növekednek.

Sokkal nagyobb számokat láthatunk a tavalyi éves alkalmazásletöltésekre és költésekre vonatkozóan az App Annie 2018-as adatokat magába foglaló State of Mobile 2019 jelentésében, mint ahogy azt az elemzőcég tavaly év végi előrejelzése megjósolta. A vállalat az előzetes jelentésébe viszont nem foglalta bele a kínai androidos alkalmazásboltok teljesítményét, ami meglepően nagyot dobott az összegen, és persze ehhez járultak még hozzá a karácsonyi-újévi időszak App Store és Google Play letöltései, illetve költései is.

Mindezzel együtt az elemzőcég az előzetesen bejelentett 113 milliárdhoz képest 2018-ban összesen 194 milliárd alkalmazást töltöttek le a felhasználók, ami 35 százalékos növekedésnek felel meg 2016-hoz képest. Továbbá a korábban közölt 76 milliárd dollárnál is sokkal nagyobb, 101 milliárd dollár volt az alkalmazásboltok tavalyi éves összbevétele, ami összesen 75 százalékos emelkedést jelez 2016-hoz viszonyítva.

Kína mindent vezet

A monetizációs lehetőségek a piacok fejlődésével arányosan nőnek, mint ahogy azt az App Annie is szemlélteti. Az első fejlettségi szakaszban (experimentation) még inkább a letöltésszámok kiugró arányát láthatjuk, ahol az új eszközökkel együtt folyamatosan kísérleteznek a felhasználók az alkalmazásokkal. Ez a szakasz jelenleg elsősorban a fejlődő országokat, mint például Indiát és Brazíliát foglalja magába. A következő fázisban (adoption) már kezdenek kialakulni a mobilos szokások, mikor a felhasználók már inkább csak néhány app iránt köteleződnek el, és abban töltenek el több időt, mint például az Egyesült Királyságban vagy Kína vidéki területein. A legfejlettebb fázisban (ubiquity) pedig már a növekvő elköteleződés mellett megjelennek az appon belüli költések is, jellemzően az Egyesült Államokban, Japánban és Kína városaiban.

appannie_letoltesek_2018

Kína erőfölényét viszont nehéz lenne vitatni bármelyik területen, hiszen az alkalmazások letöltésének feléért is az ország felel, 70 százalékos növekedéssel a két évvel ezelőtti évhez képest. Ráadásul mindannak ellenére, hogy 2018-ban a növekedést a játéklicencek elfogadásának több hónapos befagyasztása is lassította. A fejlődési szakaszoknak megfelelően az alkalmazásletöltések ranglistájában ötből három helyet a fejlődő országok foglalnak el, hatalmas növekedéssel 2016-hoz képest. A sort India vezeti (165%-kal több appal), majd Brazília (25% növekedés) és Indonézia (55% növekedés) követi. Emellett viszont az Egyesült Államok továbbra is megjelenik a legtöbb alkalmazást letöltők között, de növekedése lassul, már csak 5 százalék a 2016-os időszakhoz viszonyítva.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

Szintén Kína vezeti az alkalmazásokon belüli költések listáját is 40 százalékos részesedéssel a 101 milliárd dollárból, és 140 százalékos növekedéssel 2016-hoz viszonyítva. A második helyen az Egyesült Államok található (70% növekedéssel), majd Japán, Dél-Korea és az Egyesül Királyság tűnik fel a legtöbb pénzt appokra költők közt. Globálisan a legtöbb bevételt a játékok tudhatják magukénak, mivel az összbevételből a felhasználók 74 százalékot erre költöttek. Játékokon kívül más appokra tehát a fogyasztók csak a teljes összeg nagyjából negyedét költötték, ami viszont 18 százalékos növekedés 2016-hoz viszonyítva - főleg az appon belüli feliratkozásoknak köszönhetően.

appannie_koltesek_2018

Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek a költések csak az alkalmazásokon keresztüli vásárlásokat jelentik, úgy mint fizetett letöltések, appon belüli feliratkozás vagy vásárlás. Viszont nem foglalják magukba az appon belüli hirdetésekért járó összegeket, és az appon kívüli tranzakciókat, például az Uber esetében.

Napi 3 óra mobilozás

A mobilos appletöltések és költések mellé egy átlagos felhasználó esetében napi 3 órányi mobilozás társult, ami természetesen nem állandó képernyőnézést jelent, hanem a szakaszos használatból adódik össze, például emailek napi többszöri megtekintéséből vagy cikkek olvasásából. Ahogy az App Annie is rámutat, világszerte egyre többen használják az okostelefonjaikat menet közben, például játékra, videónézésre vagy közösségi oldalak megtekintésére. A mobilozással töltött órák száma viszont területenként is változik, és ebben kivételesen Kína csak a harmadik. A legtöbbet ugyanis két fejlődő országban, Indonéziában és Tájföldön használják a telefonjukat az emberek, napi 3,5-4 órán keresztül. Az európai országok viszont a Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság képviseletében a lista alján szerepelnek nagyjából napi 2-2,5 óra mobilozással.

Az appon belül töltött idő egyébként 50 százalékkal nőtt 2016-os képest, míg a legnépszerűbb 5 kategória 110 százalékkal. Ez az öt kategória jelképezi a piacnál gyorsabban növekvő területeket, melyek közt megtalálhatók a videólejátszó és -szerkesztő alkalmazások, fotós appok, szórakozás, egyéb "eszközök" és pénzügyek. Összességében viszont a legtöbb időt a közösségi alkalmazások vették el, ezek feleltek az appon belül töltött idő feléért. Ezt a videólejátszók és -szerkesztők kategóriája követi 15 százalékkal, majd harmadikként a játékok jelennek meg 10 százalékkal - így gyakorlatilag ez a három kategória teszi ki a mobillal töltött idő háromnegyedét átlagosan.

Érdemes talán még megjegyezni, hogy a 16-24 év közötti (Z-generációs) korosztály fordítja a legtöbb időt a nem-játékos alkalmazásokra. Ráadásul a fiatalok 20 százalékkal több időt töltenek a kedvenc alkalmazásaikkal a többi korosztályhoz képest, mivel az App Annie magyarázata szerint ez a generáció szinte minden élethelyzetben már a mobiljáért nyúl, akár kommunikációról, vásárlásról vagy bankolásról van szó.

Hódít a videózás

Több mobilos kategóriát részletesen is vizsgál az App Annie jelentése, de ezek közül csak a legfontosabbak közt számontartott videostreaming és közösségi alkalmazások területéről emelünk ki néhány érdekesebb adatot. Jól látszik, hogy a mobilos időtöltés egy fontos szeletét a videostreaming alkalmazások teszik ki, melyek közül az 5 legnépszerűbb appban 140 százalékkal több időt töltöttek a felhasználók két évvel ezelőtthöz képest. Mindez a fogyasztói szokások formálódását mutatja, hogy a nézők a televíziók és az asztali videózás helyett egyre inkább kezdik elfogadni a kisebb képernyőket.

appannie_streaming_video_2018

A kategória egyértelműen legnépszerűbb alkalmazása a YouTube, ami szinten minden országban vezeti a népszerűségi listát - Kínában természetesen a Tencent Video az első. Második helyen pedig a legtöbb országban a Netflix tűnik fel, ami viszont a költések szempontjából abszolút az első. Nagyrészt ennek köszönheti a terület, hogy az öt legnépszerűbb app 2,2 milliárd dollárt hozott, ami 285 százalékos növekedést jelent a 2016-os bevételhez viszonyítva.

Nagyrészt videókkal próbálnak újítani és feltörni a közösségi oldalak és üzenetküldő appok is, ami a felhasználók idejének eltöltése szempontjából a legfontosabb terület. Az alkalmazásokból elérhető az élőközvetítés, a videóhívás és a rövid videók megtekintése is, amelyben többek közt az Instagram, a Tik-Tok vagy a Snapchat is jeleskedik.

appannie_kommunikacio_appok_2018

A közösségi és kommunikációs alkalmazások kategóriájában viszont (a havi átlagosan elindított munkamenetszám szerint) a WhatsApp az első a legtöbb országban. Olyannyira népszerű a Facebook üzenetküldő alkalmazása, hogy még havi aktív felhasználószámban is megelőzte a közösségi óriás fő alkalmazását 2018 szeptemberétől kezdődően - írja az App Annie. Azonban míg a WhatsApp 30 százalékos növekedést ért el a felhasználószámban 2017 januárjához képest tavaly év végére, addig az Instagram 35 százalékos növekedéssel beelőzte. Összességében viszont még mindig főleg a Facebook alkalmazásai versengenek egymással a legnépszerűbb közösségi és kommunikációs alkalmazások első öt helyén a legtöbb országban.

Leg-leg-leg 2018

Így globális szinten és az összes kategóriát együttvéve is a Facebook, a WhatsApp és a Facebook Messenger érte el az első három helyet a havi aktív felhasználók száma szerint - míg negyedik helyen a WeChat és az ötödiken az Instagram végzett. Hasonló alkalmazásnevek merülnek fel a letöltésszámok között is, csak a sorrend változik. Globálisan a legtöbben a Messengert töltötték le 2018-ban, második a Facebook, harmadik a WhatsApp lett. Végül pedig az egész évre is beigazolódott a TikTok terjeszkedési stratégiája, amely így tavaly a negyedik legtöbbet letöltött alkalmazás lett, megelőzve ezzel az Instagramot.

appannie_letoltesek_2018_lista

Az appon belüli költések szempontjából viszont már teljesen más a kép, amelyet a nem-játékos alkalmazások közül a Netflix vezet, míg második a Tinder és harmadik a Tencent Video. A játékok közül pedig az App Annie szerint a legtöbb pénzt (iOS-en és Google Play-en) a felhasználók a Sony-féle Fate/Grand Orderre költötték, második a Tencent Honour of Kings játéka, harmadik a Monster Strike, negyedik a Candy Crush Saga. Érdekesség, hogy a Pokémon Go 2018-ban a hetedik helyre csúszott, valamint a Supercell-féle Clash of Clans és Clash of Royale a tizes lista két záró eleme. Összességében viszont az App Annie a játékos és nem-játékos appok kategóriájában egyaránt a kínai Tencentnek tulajdonítja a legtöbb bevételt.

appannie_koltesek_2018_lista

Mi jöhet még?

Az elemzőcég szerint 2019-ben folytatódik az alkalmazásokon belüli vásárlások nagy aránya, így már el fogja érni a 120 milliárd dolláros költési szintet. A vállalat szerint továbbra is Kínában költik majd a felhasználók az appokra, valamint idén is (a tavalyihoz hasonlóan) a játékok hozzák majd a teljes bevétel háromnegyedét. A játékok mellett viszont a videostreaming szerepe is tovább nő, így várhatóan a napi átlag 7,5 órás teljes médiafogyasztáson belül minden órából 10 percet a felhasználók a mobilos videónézéssel fognak tölteni - azaz több mint egy órát naponta. A mobil videostreaming egyik mozgatórugója pedig várhatóan a Disney 2019-es betörése lesz a piacra az elemzőcég szerint.

A mobilos tartalomfogyasztással együtt viszont a digitális hirdetések további átalakulására is lehet számítani. Egyre több cég felismeri majd a lehetőségeket az alkalmazásokon belüli hirdetésekben, így az App Annie szerint 2018-ról 2019-re 60 százalékkal nő majd az appon belüli reklámokra fordított összeg.

Milyen technológiai és munkaerőpiaci hatások érhetik a backendes szakmát? Május 8-án végre elindul az idei kraftie! meetup-sorozat is (helyszíni vagy online részvétellel).

a címlapról

Hirdetés

Security témákkal folyatódik az AWS hazai online meetup-sorozata!

2024. május 6. 14:15

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.