Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

USA: A hirdetési bevétel 63 százalékát a mobil hozza

Habók Lilla, 2018. november 14. 14:24

Az internetes hirdetési bevételek növekedése már főként a mobilos reklámoknak köszönhető, és ezen belül is főleg a mobilvideós hirdetések kezdenek előtérbe kerülni az IAB első félévre vonatkozó, amerikai internetes reklámpiaci jelentése szerint.

hirdetés

Folyamatosan egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a mobilos hirdetések a reklámbevételekből, ahogy azt az Interactive Advertising Bureau (IAB) szakmai reklámszervezet és a PricewaterhouseCoopers (PwC) 2018 első félévére vonatkozó jelentése is mutatja. Az Egyesült Államok ebben az időszakban összesen 49,5 milliárd dollár volt a digitális hirdetésekből származó bevétel, ami 23 százalékkal magasabb a tavalyi első hat hónapra vonatkozó összegnél.

Ezen belül egyébként az első két negyedév bevétele nagyjából egyenlő arányban oszlik meg, az első három hónapban 23,9 milliárd dollár, míg a második három hónapban 25,6 milliárd dollár volt a bevétel, nagyjából mindkettő 23 százalékos növekedéssel az előző év azonos időszakaihoz képest. A legnagyobb tíz ügynökség pedig a bevételek több mint háromnegyedét szerezte meg, míg a ranglista 11-25. helyén álló cégek már csak 7 százalékon osztoztak.

Ennél viszont sokkal érdekesebb a bevételek arányának megoszlása annak tükrében, hogy a mobilos hirdetési bevételek már 63 százalékot tesznek ki a teljes összegből, míg tavaly még csak 54 százalék volt az arányuk az asztali hirdetési bevételekhez képest, és ez a trendforduló tulajdonképpen csak tavaly történt. 2016-ban még 53 százalékban az asztali bevételek voltak nagyobb arányban, előtte pedig a mobilos bevétel még a harmadát sem tette ki a teljes összegnek.

A hirdető cégek egyre inkább kezdenek ráérezni, hogy a mobilokon keresztül célzottabb, személyre szabottabb reklámokat lehet megjeleníteni, amely iránt a fogyasztók nagyobb valószínűséggel érdeklődnek. Ha pedig a felhasználók többet vásárolnak, akkor a profit visszaforgatható az üzletbe, és így a digitális hirdetések segítik a piac növekedését - tette hozzá David Silverman, a PwC amerikai partnere.

iab_amerika_desktop_mobil_bevetel_2018H1

Egy másik felosztás szerint a teljes bevételből még mindig csaknem a felét, 46 százalékot visznek el a keresési hirdetések, aminek aránya viszont lassan csökken, mivel tavaly még 48 százalékot tettek ki. A növekedésből egy kicsi egyrészt a banneres hirdetéseknek jutott, mivel 32 százalékra nőtt az arányuk (31%-ról), beleértve az egyszerű display megjelenést, az értéknövelt tartalommal bíró "rich media" hirdetést és az egyéb szponzorációs bannereket. Másrészt pedig a videó is fokozatosan nő, jelenleg 14 százalékot tesz ki (tavaly 13% volt), de erre a formára az IAB külön is kitér a jelentésben.

A videós hirdetések összességében 35 százalékkal 7 milliárd dollárra emelkedtek az idei első félévben. Ezen belül különösen a mobilvideós hirdetések szerepe ugrott meg, méghozzá 4,2 milliárd dollárra. Tavaly ehhez képest az asztali és a mobilos hirdetések egyaránt 2,6-2,6 milliárd dollárt tettek ki, tehát összesen 5,2 milliárd dollárt hozták a piacra. Emellett egyébként az "egyéb" hirdetési kategóriából az audio hirdetéseket is érdemes kiemelni, amelyek közé a streaming audio, a rádió és a podcastok is tartoznak - 2018 első felében 935 millió dollár bevételt jelentettek, ami 31 százalékkal magasabb a tavalyi értékhez képest.

Feltörekvőben a podcast-hirdetések

A podcastok dinamikus növekedése még csak mostanában indult, szintén az IAB és a PwC által néhány hónapja kiadott podcast-jelentés szerint az amerikai cégek tavaly a korábbi évhez képest 86 százalékkal többet, pontosabban 314 millió dollárt költöttek a podcastok hirdetéseire. A területen pedig még csak most indul a verseny, mivel az Apple szinte kizárólagos 2007-es dominanciája évről-évre csökken, a piac átalakulásával, amelyen a Google is idén jelent meg saját alkalmazással, a Spotify is ebben az évben kezdett a saját megoldásával terjeszkedni, a Pandora pedig a ma megjelent hírek szerint még az ideális podcastot is segít majd megtalálni a hallgatóknak a Genome Project részeként.

Az IAB a jelentésben hozzáteszi, hogy a podcastos hirdetések további terjedése az okoshangszórók népszerűsége miatt is várható, mivel ezek jelentik mostanában az Egyesült Államokban az egyik leggyorsabban növekvő konzumer technológiai területet. Ha pedig a virtuális asszisztensek elterjednek, akkor a reklámpiaci szervezet szerint a felhasználók kevesebb időt fognak tölteni a hagyományos szórakoztatómédia-termékekkel. Úgyhogy a videós hirdetések egyre nagyobb szerepe mellett az audioreklámokra, és ezen belül főleg a podcastokra is érdemes lesz figyelni.

Metodológia

A 2018 első félévére vonatkozó, Egyesült Államok internetes hirdetési bevételeit bemutató jelentést a PricewaterhouseCoopers készítette az Interactive Advertising Bureau megbízásából. A jelentés alapjául az iparági szereplők internetes hirdetési bevételeit tartalmazó adatbázis szolgált. Továbbá a cég az adatokat a legfontosabb iparági szereplők (például webes kiadók, hirdetési hálózatok, kereskedelmi online szolgáltatók, mobilszolgáltatók) számára emailben kiküldött online kérdőíves felméréssel egészítette ki, melyből az iparági kategóriák szerinti fontosabb hirdetési bevételekről, tranzakciókról kért részletesebb információkat. Ezenkívül a jelentés elkészítéséhez a PwC további nyilvánosan közzétett adatokat is felhasznált.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.