Szerző: Hlács Ferenc

2018. január 5. 12:13

Leépítésekkel indítja az évet a GoPro

Akár 300 alkalmazottal is karcsúsodhat a GoPro állománya, a cég évindító elbocsátási hulláma után. Az intézkedések elsősorban a gyengélkedő drónrészleget érintik.

Tovább kopik a GoPro csapata, a szebb napokat is látott, sportkameráiról ismert cég most újabb 200-300 alkalmazottjától válik meg - számolt be a TechCrunch. A gyártó valószínűleg kivárt volna a CES végéig a leépítések bejelentésével, miután az érintett dolgozóknak kiküldött levele alapján azoknak már nem kell bemenni munkahelyükre, fizetésüket viszont egészen február közepéig megkapják.

A vállalat az elbocsátásokat nem meglepő módon a dróntechnológiával foglalkozó divízióra fókuszálja, amely a cég hányatott sorsú Karma drónjáért felel. Utóbbi már a 2016 őszi megjelenésekor katasztrofálisan teljesített, a spontán leálló, sorozatosan lezuhanó drónokat a gyártó kénytelen volt egytől egyig visszahívni. Mint utóbb kiderült, az áramellátás terén akadtak problémái a drónnak, amelyeket csak bő két hónap alatt sikerült orvosolni, a Karma 2017 februárjában került vissza a piacra - eközben azonban az ünnepi szezon, sőt az év elejének potenciális vásárlóit is besöpörhette magának a piac legnagyobb szereplője a DJI, amely maga is a Karma első bejelentése után röviddel tette elérhetővé kompakt Mavic Pro drónját.

Hogy a GoPro az elmúlt években igyekezett a kamerák mellett új termékeket is felvenni palettájára érthető, hiszen a cég egyre kevésbé tudja tartani a frontot a saját modelljeinél sokszor nagyságrendekkel olcsóbb, jellemzően kínai riválisokkal szemben. A különböző GoPro klónokkal mára Dunát lehet rekeszteni, ráadásul a gyártó több esetben jócskán 100 ezer forint fölé árazott kameráinak töredékéért érhetők el úgy, hogy a minőség terén sem kell feltétlenül nagy áldozatot hozni.

gphero6b

A Karma kudarca után a vállalat tavaly ősszel új stratégiára váltott, hogy készülékeit megkülönböztesse a piacon a klónhadaktól, az új termékkategória helyet inkább frissített kameráit szerelte fel egyedi, a Socionext által kifejezetten a GoPro számára fejlesztett GP1 képfeldolgozó lapkákkal. Ezzel a vállalat búcsút mondott az általa - és a piacon szinte mindenki más által - használt Ambarella chipeknek. Ezzel nem csak minőségben mutathat jobbat a cég, de a beépíthető funkciók terén is nagyobb szabadságot kap.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A fellendülés ugyanakkor sajnos még várat magára a vállalat berkeiben, a gyártó ezért sorozatos elbocsátásokkal igyekszik magát a felszínen tartani. A most bejelentett leépítéseket megelőzően a cég tavaly márciusban 270 alkalmazottól búcsúzott el, ez az akkori dolgozói állomány nagyjából negyedét tette ki, néhány hónappal korábban, 2016 decemberében pedig aktuális csapatának 15 százalékától, mintegy 200 főtől vált meg, illetve egy az egyben megszüntette a saját tartalmak készítéséért felelős szórakoztató részleget. Az idén év eleji leépítés pontos számai nem ismertek, ha azonban a TechCrunch értesülései helyesek, és az elbocsátottak száma valóban 200-300 fő közé tehető, akkor ezúttal 24 és 37 százalék közötti értékkel csökken a teljes dolgozói állomány.

A megszorítások egyébként tavaly nem voltak teljesen eredménytelenek, az év első felében a vállalat valamelyest javuló tendenciát mutatott, a vártnál kisebb veszteséggel, ugyanakkor rengeteget számít a nemrég véget ért ünnepi szezon teljesítménye is, erre vonatkozó számokat ugyanakkor egyelőre nem közölt a cég - a 2018 elejére időzített, újabb leépítési hullám mindenesetre nem fest túl biztató képet a helyzetről.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról