Szerző: Hlács Ferenc

2017. október 25. 13:30

Önvezető autós szoftverstartupot vesz a Delphi

A vállalat összesen 450 millió dollárt fizet ki a négy évvel ezelőtt alapított NuTonomyért.

Tekintélyes akvizíció rázza meg az önvezető autók piacát: a szegmens egyik legnagyobb beszállítója, a Delphi bejelentette, felvásárolja a NuTonomy startupot 400 millió dollárért, amelyhez 50 millió dollár későbbi megvásárlási kötelezettséget (earn-out) is hozzácsap.

A piacot követőknek a Delphit valószínűleg nem kell bemutatni, a vállalat már tavaly nyáron nagyratörő ígéreteket tett, melyek szerint a Mobileye-jal karöltve 2019-ben kulcsrakész önvezető rendszert dob piacra az autógyártók számára. A csapat azóta jócskán bővült, a kezdeményezés mögé a BMW, illetve idén nyáron a Fiat Chrysler Automobiles is beállt.

A NuTonomy neve ugyanakkor már kevéssé ismert, ugyanis egy alig négy éves startupról van szó. A cég elsősorban az önvezető járművek szoftverében utazik, pontosabban egy komplett önvezető stack kifejlesztésében, amely a területen felmerülő összes feladatot képes ellátni, a környezetet figyelő szenzorokból érkező információk feldolgozásától egészen a döntéshozásig és az autó irányításáig.

A céget 2013-ban Dr. Karl Iagnemma és Dr. Emilio Frazzoli alapította, termékükkel pedig a globális "on-demand" önvezető autós technológiai piacot (AMoD - Automated Mobility on-Demand) veszik célba. A felvásárlással a NuTonomy lényegében megduplázza majd a Delphi az iparággal foglalkozó csapatát, miután több mint 100 alkalmazottat hoz majd a céghez, köztük 70 mérnököt és szakembert. A Delphi maga is valamivel több mint 100 fős önvezető autós csapattal dolgozik. Az akvizíció persze nem csak a megugró emberi erőforrások és plusz szakértelem miatt jön kapóra a Delphinek, a NuTonomy iparági összeköttetései révén ugyanis a cég új ügyfelekhez és piacokhoz is hozzáférhet. Mindezek mellett az akvirált startup önvezető flottakezelési tapasztalata is vonzó lehet a Delphi számára - a témában, maga Frazzoli is több akadémiai tanulmányt publikált.

delphisdc

A felvásárlás lezárultával a NuTonomy megtartja bostoni székhelyét - ugyanitt található a Delphi egyik központja is, de a vállalat Pittsburgh-ben, Szingapúrban, Santa Monicában és a Szilícium-völgyben is működtet irodákat. Az összefogással a cég tervei szerint év végéig 60 önvezető autót tesztel majd három kontinensen, a flotta pedig a későbbiekben is folyamatosan bővül majd. A Delphi korábban már bejelentette, hogy hivatalosan két cégre osztja szét tevékenységét, az erőátviteli rendszerek fejlesztésével foglalkozó Delphi Technologiesre, illetve az önvezető autós Aptivra - a frissen bekebelezett cég értelemszerűen utóbbi zászlaja alá vándorol.

A NuTonomy korábbi partnerségei az üzletet követően változatlanul megmaradnak: a vállalat többek között a közösségi fuvarozásban utazó, Uber-rivális Lyfttel és a francia PSA Grouppal is együttműködik. Ezek a kapcsolatok a későbbiekben az önvezető technológiák kereskedelmi bevezetéséhez a Delphinek is aranyat érhetnek.

A Delphi egyre agresszívabban növeli a jelenlétét a szegmensben, májusban az ugyancsak önvezető szoftverekben utazó Ottomatika csapatát is megszerezte, utóbbit egyébként, ahogy a Delphi műszaki igazgatója, Glen De Vos a Forbesnak nyilatkozva elmondta, részben egybeolvasztják, ugyanakkor a két leánycég egyes párhuzamosan végzett fejlesztései is tovább folynak majd. Az új erőforrásokkal felfegyverkezve a cég tovább folytatja menetelését önvezető platformjának fentebb már említett 2019-es piacra dobása felé.

Az iparágban egyre szövevényesebbé válik az összefogások-konkurenciák hálója, miközben a szereplők partnerségeket kötnek, vagy épp egy az egyben bekebelezik egymást. Az utóbbi hónapok legnagyobb ilyen felvásárlása kétségtelenül az Intel nevéhez fűződik, amely elképesztő, 15 milliárd dollárét vette meg a Mobileye-t. A területen mindeközben olyan cégek is egyre határozottabban növelik jelenlétüket, mint az Nvidia, az Apple, sőt a Cyngn vagy leánykori nevén Cyanogen. A területen lassan a szabályozói környezet is körvonalazódik, az Egyesült Királyságban például már elérhető az első iránymutatás az autógyártók számára a biztonsági elvárásokról - az Audi pedig már ott tart, hogy A8-as luxuslimuzinjainak legújabb generációja hármas szintű autonómiát hoz.

a címlapról