Festői vonásokkal érkeznek az AMD 2019-es processzorai
Körvonalazódik az AMD évtizedvégi termékpalettája, a fejlesztésekkel párhuzamosan híres festőkére cseréli a földfelszíni kiemelkedések neveit a cég.
Kiszivárogtak az AMD következő, nagyjából két éven belül várható processzorainak egyes alapvető paraméterei. Ahogy arra a különféle hírmorzsákból már következtetni lehetett, a 2018-as CPU-kínálatban csupán ráncfelvarrásra lehet számítani, de a Raven Ridge APU személyében egy újdonság is érkezik, amely elsősorban az AMD számára eddig nem túl sok sikerrel kecsegtető notebookok piacán hozhat új lehetőségeket. A következő évben már a CPU kínálat újulhat meg inkább, az eddig Peak Ridge-ként emlegetett, immár Matisse kódnéven feltűnő fejlesztés hozza el a frissített, második generációs Zen mikroarchitektúrát, amelyet az AMD már 7 nanométeren gyártatna le.
A Raven Ridge kódnevű APU-ról jóformán az összes fontosabb részletet tudni, a négy darab Zen magot és 11 darab Vega-alapú CU-t (Compute Unit) felvonultató lapka a notebookokba FP5, az asztali konfigurációkba pedig AM4 tokozással érkezik. A korábbi hírek szerint előbbinek még idén meg kellene érkeznie, azonban a most napvilágot látott dia egyértelműen 2018-ra ígéri a termékeket, tehát elképzelhető, hogy a CPU-t és GPU-t közös lapkán kínáló fejlesztés végül csak jövő év januárjában rajtol el. Az asztali variánsok esetében az időpont nem meglepő, itt ugyanis régóta a jövő évet jelöli megjelenési dátumnak az AMD, az AM4 tokozású processzorok várhatóan valamikor a második negyedévben kerülnek a piacra.
Ennél eddig kicsit kevesebbet lehetett tudni a Pinnacle Ridge kódnév alatt futó fejlesztésekről, azonban a kiszivárgott dia alátámasztja a feltételezéseket, amelyek szerint ez az év elején bemutatott Summit Ridge ráncfelvarrott variánsa lesz. Utóbbi elsősorban a gyártástechnológiában mutatkozhat meg, az AMD szerződéses bérgyártója épp múlt héten jelentette be, hogy 12 nanométeres jelölés alatt egy frissített gyártástechnológiával jelentkezik jövő év közepén. A FinFET tranzisztorokra építő fejlesztés a tavaly év eleje óta alkalmazott 14LPP-hez képest 10 százalékkal nagyobb tranzisztorteljesítményt és 15 százalékkal magasabb sűrűséget ígér.
Erre alapozva 400-500 MHz-es frekvenciaemelést érhetne el az AMD, amely az Intellel folytatott közelharcban kardinális lenne, a konkurens ugyanis alaposan ráfeküdt a számítási teljesítményt alapvetően befolyásoló paraméter növelésére. Ezen felül a 12 nanométeres átállás lehetőséget ad a kisebb-nagyobb hibák javítására, illetve az egyéb részegységek, például a memóriavezérlő képességeinek javítására. A Summit Ridge egyik gyenge pontját épp utóbbi jelenti, a magas memóriakésleltetés elsősorban a játékok alatt üt vissza.
A Pinnacle Ridge lehetséges megjelenését illetően jelenleg egymásnak némileg ellentmondó információk keringenek, ugyanis a GlobalFoundries csak a második negyedévben indítaná be a 12 nanométeres tömegtermelést, miközben az AMD alaplapgyártó partnerei már februárra, azaz szinte pontosan egy évvel az első generáció után várják az új processzorokat. Ezt egy új, 400-as jelölésű lapkakészlet-sorozat megjelenésével támasztják alá a tajvani cégek, tehát a tervek szerint új alaplapok is érkeznek, ám a korábbi ígéret szerint a már piacon lévő modellekkel is működni fognak a processzorok.
Ezt követik majd a várhatóan jelentősebb módosításokat hozó, immár Matisse kódnéven emlegetett új processzorok, amelyek rajtját 2019-re ígéri az AMD legújabb terve. Utóbbi szerint ezzel a fejlesztéssel érkezik a háromlépcsős Zen ütemterv második állomása, amely remélhetőleg látványosan emeli majd az IPC-t, azaz az egységnyi órajel alatt végrehajtható utasítások számát. Ezzel együtt várhatóan a maximális magszám is megugrik lapkánként összesen 12 darabra. A gyártópartner GlobalFoundries útiterve alapján a processzorok már 7 nanométeres gyártástechnológiával készülhetnek, amivel optimális esetben az órajel is tovább emelhető majd. Ugyancsak fontos részlet, hogy a tervek szerint ezek a processzorok is AM4 tokozással érkeznek, így jó esély van arra, hogy azok a már jelenleg piacon lévő alaplapokkal is kompatibilisek lesznek.
Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.
Végül, de nem utolsó sorban ugyancsak az évtizedforduló előtt fut be a Raven Ridge ráncfelvarrásának látszó Picasso APU. A jelenleg elérhető információk alapján ez fogyasztásban és/vagy teljesítményben múlja felül közvetlen elődjét, vélhetően a feljebb említett 12 nanométeres gyártástechnológiát meglovagolva. A dia szerint a Picasso is továbbviszi a tokozásokat, így a mobil variánsok FP5 (BGA), az asztali verziók pedig AM4 formában érkeznek, tehát az AMD legkorábban 2020-ban válthatja le a tavaly bemutatott foglalatot.
Mit lép az Intel?
A konkurens processzorgyártó tervei sem rejtenek már sok titkot. A vállalat a napokban jelentette be hat- és négymagos asztali processzorait, amit notebookba szánt verziók is követnek, utóbbi már hetekkel ezelőtt megjelent, előbbi pedig várhatóan az év végén, vagy a jövő év elején lesz esedékes. Ezt követően jövő év harmadik negyedévében jöhetnek újabb modellek, friss hírek szerint ugyanis az Intel nyolcmagos Coffee Lake processzorokon is dolgozik. Ezek már várhatóan a Pinnacle Ridge kódnevű, második generációs Ryzenek ellen szállnak harcba. A nagyobb előrelépést ugyanakkor az Intelnél sem ez, hanem a 2019 elejére datált Ice Lake hozhatja, amely egy számottevően frissített mikroarchitektúrát és 10 nanométeres gyártástechnológiát testesíthet meg. Erre lehet válasz az AMD Matisse, amivel jelen állás szerint 2020-ig biztosítottnak tűnik a szoros Intel-AMD csata, melynek pozitív hatásait már idén megtapasztalhatta a piac.