Szerző: Asztalos Olivér

2017. szeptember 20. 12:34

Nyolcmagos Coffee Lake processzorokon dolgozik az Intel?

Kevés lehet a hat mag a Ryzenek ellen, jövőre érkezhet a két maggal megtoldott modell.

Nyolcmagos Coffee Lake processzorokat mutathat be jövőre az Intel - közli iparági forrásokra hivatkozva a tajvani BenchLife. Az online magazin információi szerint a processzorok valamikor jövő év második felében jelenhetnek meg, még a frissített mikroarchitektúrát és új gyártástechnológiát bemutató Ice Lake előtt. A vállalat újabb, kissé szokatlan lépését az AMD Ryzen processzorok eddigi sikere motiválhatta, a pár héten belül érkező hatmagos Core i7 modellek vélhetően nem veszik majd fel minden szempontból a versenyt a konkurenciával.

A nyolcmagos mainstream processzorokról első körben az Eurocom árulkodott, amely Tornado F5 notebookjának várható processzortámogatását taglalta a NotebookReview fórumán. Az információ alapvetően nem volt meglepő, hisz arra már egy ideje számítani lehet, hogy a nagyobb tranzisztorsűrűséget lehetővé tevő 10 nanométeres technológiát meglovagolva (még) feljebb csavarja a kategórián belül régóta stagnáló magszámot az Intel. Jelen állás szerint ugyanakkor nem kizárt, hogy ezt hamarabb meglépi a gyártó, amely a még frissebb hírek szerint egyszerűen az október elején érkező Coffee Lake-hez csapna hozzá még két magot, hogy ezzel egyenlítse ki az AMD Ryzen 7 processzorokkal szembeni kvázi utolsó hátrányát.

A fejlemény tükrében ugyanakkor az sem kizárt, hogy a nyolcmagos Coffee Lake csak egy vészforgatókönyv, amit az Intel a következő generációs gyártástechnológia, a 10 nanométer esetleges kihozatali problémái miatt, és/vagy az AMD jövőre érkező új Ryzen processzorai ellen vetne be. Egyik indok sem elrugaszkodott, nem hivatalos információk szerint ugyanis a rekord nagy tranzisztorsűrűséget célzó gyártástechnológiával túl magasra lőtt az Intel, ezért ahogy a 14 nanométer esetében, úgy most is hónapok vagy akár évek kellhetnek ahhoz, hogy nagyobb lapkákat is gazdaságosan lehessen termelni 10 nanométeren.

Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam?

Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.

Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam? Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.

Eközben az AMD már a második generációs Ryzeneken dolgozik, a finomhangolásnak tekinthető Pinnacle Ridge kódnevű termékek várhatóan a jövő év első felében jelennek meg. A fejlesztésről eddig jóformán semmi biztosat nem tudni, az AMD tehát egyelőre jól titkolózik, ami remélhetőleg nem valamiféle csúszásra vagy problémára vezethető vissza. Korábbi hírek szerint a Pinnacle Ridge elsősorban gyártástechnológiában javít, aminek hála feljebb skálázható majd az egyelőre csak 4 GHz-ig skálázódó órajel. Az emelésre szükség is van, hisz a konkurens Intel küszöbön álló, hatmagos Coffee Lake processzoraival egészen magasra, 4,7 GHz-re emeli a maximális (turbó) órajelet.

Nem lesz átjárhatóság

Utóbbival kapcsolatos hír, hogy az előzetes próbálkozások alapján az azonos tokozás és foglalat ellenére a Skylake és Kaby Lake processzorok nem működnek majd a 300-as lapkakészlettel szerelt, Coffee Lake CPU-khoz tervezett új alaplapokban. Ahogy a HWSW már augusztus elején megírta, az új processzorok sem működnek majd a régebbi, 100-as és 200-as chipsetekkel szállított LGA1151 alaplapokkal, tehát az Intel teljesen elvágja a platformok közötti átjárhatóságot.

Frissítés: Időközben az ugyancsak tajvani, jellemzően megbízható iparági forrásokkal
rendelkező DigiTimes szerint az Intel nagyjából fél évvel eltolta az első 10 nanométeres,
Cannonlake kódnevű processzorok piacra dobását. A magazin szerint vélhetően a vadiúj
gyártástechnológiával vannak gondok, amit az Intel inkább egy a CPU-kénál lényegesen redundánsabb FPGA dizájnnal próbál felfuttatni. A DigiTimes szerint emiatt egyes notebook gyártók inkább kihagyják a Cannonlake-et, helyette pedig egyből a 2018 legvégére, 2019 elejére datált Ice Lake-re fókuszálják át célkeresztjüket.

a címlapról