Szerző: Hlács Ferenc

2017. szeptember 20. 14:48

Végül az Apple kövezheti ki az utat a Qi töltésnek

Nem siette el a vezeték nélküli töltés bevezetését az Apple, lépése mégis komoly lökést adhat a Qi szabvány terjedésének. De mit is tud a technológia?

A legújabb iPhone-eresztéssel végre az Apple is felkarolta a vezeték nélküli töltést, ráadásul kifejezetten kellemes meglepetés volt a gyártó részéről, hogy nem valamilyen saját fejlesztésű, obskúrus technológiát épített be új készülékeibe, hanem az androidos eszközök vonalán már jól ismert Qi szabvány mellett tette le a voksát. A WPC (Wireless Power Consortium) által pártfogolt megoldást az Apple ökoszisztémáján kívülről érkezőknek valószínűleg már nem kell bemutatni, az a piacon már több mint öt éve jelen van, a legkülönbözőbb okostelefonokban, egyes vendéglátóhelyek, repülőterek pedig már jó ideje maguk is kihelyeznek Qi töltőpadokat az ügyfelek számára.

Ugyanakkor annak ellenére, hogy okostelefonos mércével nézve "ősi" technológiáról van szó, korántsem beszélhetünk arról, hogy a vezeték nélküli töltés teljesen általánossá vált volna. Igaz több gyártó csúcsmodelljeiben, mint például a Samsungnál alapfunkciónak számít a Qi töltés támogatása, még az olyan iránymutatónak számító szereplőknél sem egységes a felhozatal a területen, mint a Google: a vállalat már a Nexus 4-ben, 2012-ben bevezette a technológiát, az ugyanakkor a 2015-ös modellekből már eltűnt, és a tavaly megismert, csúcskategóriás Pixel telefonokban sem köszönt vissza. Dacára tehát, hogy az Apple kifejezetten későn szállt fel erre a vonatra, épp az iPhone lehet az, amely a következőkben lényegében kötelező elemmé teszi, legalábbis a felső kategóriában a vezeték nélküli töltést, hiszen akár innovatívnak tartjuk a céget akár nem, vitathatatlan hogy az iparág az általa bevezetett funkciókat igyekszik gyors ütemben kezdi magáévá tenni.

Mit tud a Qi?

Az eredetileg 2008-ban megjelent Qi-vel valamilyen formában a legtöbben valószínűleg találkoztak már: az okostelefonokon túl, olyan eszközök jelentős része is arra épít, mint az elektromos fogkefék, netán borotvák. Induktív töltési megoldásról van szó, amely a töltőállomásban és magában az eszközben elhelyezett tekercseket használ. A töltőben lévő adótekercs által generált elektromágneses mező az adott eszközben, például okostelefonban található vevőtekercsben indukál feszültséget.

Persze ahhoz, hogy ez a folyamat megkezdődhessen, a töltőnek és a tölteni kívánt készüléknek sem árt tudnia a másik jelenlétéről. Mikor egy telefon a hozzá tartozó Qi töltőpadra kerül, utóbbi egy gyors jellel ellenőrzi, hogy a szabványt támogató eszközről van-e szó, az pedig a kapott jel erősségét küldi válaszul a töltőnek - ezt követően elindul a töltés. A fogadóegység a folyamat közben azt is kommunikálja, hogy milyen teljesítményű töltésre van szüksége, ehhez az éppen fogadott és az elvárt teljesítmény különbségét küldi el a töltő felé, amely aztán ennek megfelelően szabályozza magát. Ha a mutató eléri a 100 százalékot, a telefon vagy egyéb eszköz egy újabb jellel egyszerűen visszaküldi készenléti állapotba a töltőpadot.

Meghámozott Samsung vezték nélküli töltő
Fotó: iFixit

A Qi szabvány a telefontöltők teljesítményének maximumát jelenleg 15 wattnál húzza meg, ezt egyes gyártók, például a Samsung már hozzák is újabb eszközeikkel. A fentebb emlegetett Apple partnereinek töltői 7,5 wattal operálnak, a gyártó saját eszköze pedig 5 wattos - ezek a számok persze továbbra is csúcsértéket jelentenek, nem a folyamatosan kapott teljesítményt. A töltés hatékonysága ugyanis a fogadóeszköz elhelyezkedésétől is nagyban függ: igaz a szabvány elméletben akár 4 centis távolságot is át tud hidalni, a piacon lévő eszközökben a két tekercs távolsága jellemzően néhány milliméter lehet az optimális eredményhez.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Hogy ne várjunk hiába a töltőpad mellett, a gyártók általában valahogy jelzik azon, pontosan melyik részére tegyük a telefont vagy egyéb eszközt, utóbbiak hátoldalán viszont jellemzően legfeljebb az NFC chip helye van feltüntetve, így szükség lehet némi kísérletezésre, míg a felhasználó tökélyre viszi a vezeték nélküli töltő kezelését. Egyes gyártók szerencsére igyekeznek levenni ezt a terhet az ügyfelek válláról és töltőállomásaikat teleszórják tekercsekkel, amelyekből a rájuk helyezett készülékekhez legközelebbi darabok kapcsolnak be töltéskor - ennek egyik példája a Logitech nemrég bejelentett, vezeték nélküli töltővel szerelt egérpadja.

Nem csak egy legény van talpon a vidéken

Igaz jelenleg a legnépszerűbb hasonló megoldásnak számít, a WPC üdvöskéje azért nincs egyedül a piacon: a terület másik számottevő szereplője az A4WP (Alliance for Wireless Power) és a PMA (Power Matters Alliance) összeborulásából született AirFuel Alliance. Az immár egy zászló alatt küzdő csapat esetében tovább bonyolítja a dolgokat, hogy annak eredetileg külön utakról indult technológiái nem kompatibilisek egymással. A PMA megoldása bár háttérbe szorulóban van, azt máig több új készülék is támogatja a, beleértve a Samsung Galaxy S8 szériát is - ezzel szemben például a mára kivezetett Nexusok nem voltak nyitottak a technológia felé.

Az A4WP terméke már egészen más tészta, a Rezense névre keresztelt szabvány hagyományos értelemben vett induktív helyett rezonancia alapú eljárásra épít. Az adó- és vevőtekercsek itt sem maradnak ki a képletből, különbség azonban, hogy azok egymással megegyező rezonanciával dolgoznak, ennek eredményeként pedig az elektromágneses mező a fentiekkel ellentétben nem "szóródik" minden irányba, helyette erős kapcsolat jön létre a tekercsek között. Lényegében persze itt is induktív töltésről van szó, hiszen a mező továbbra is feszültséget indukál a fogadótekercsben. A megoldás jóval nagyobb távolságon, akár egymástól több tíz centiméterre lévő eszközökben is működhet, ennek ára azonban, hogy a hatásfok jóval kisebb. Az A4WP megoldásának okostelefonos alkalmazása egyelőre várat magára.

Jelenleg tehát a gyártóknak, hogy a felhasználóknak minél nagyobb eséllyel tehessenek a kedvére, legalább a két nagy szabványt, azaz a Qi-t és a PMA-t támogatniuk kell, ez ugyanakkor értelemszerűen plusz költséget jelent a cégeknek. Az, hogy az Apple végre maga is bevezette a vezeték nélküli töltést, ráadásul a Qi-re szavazott, a következő években irányt mutathat az iparágnak és jókora lökést adhat a szabványnak, ezáltal a piacot is egységesítve.

Noha kifejezetten kényelmes megoldásról van szó, amely egyre több eszközben bukkan fel, mint például az innovációs potmétert az utóbbi időben 11-esere tekerő IKEA termékei, a vezeték nélküli töltés hatékonysága továbbra is messze elmarad a klasszikus vezetékes megoldásokétól. Ettől függetlenül, mint azt az említett svéd bútoráruház egyik vezeték nélküli töltővel szerelt asztali lámpájának tesztjekor mi is tapasztaltuk, a technológia által megreformált felhasználói szokások bőven kompenzálhatnak a szerényebb teljesítményért - még ha a sokat látott drótok végleges elvágása még jóval odébb is van.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról