Újabb csatát nyert/vesztett az Arista a Ciscóval szemben
Nagyjából döntetlenre jött ki a Cisco-Arista szabadalmi per újabb állomása, a több szálon futó cselekmény egyik ágán az Arista, a másikon a Cisco jött ki győztesen.
Mindkét fél, az Arista és a Cisco számára is egy kis győzelmet jelentett az Amerikai Szabadalmi és Védjegyhivatal (PTO) múlt heti döntése, amely a 2014 óta húzódó per egyik állomása.
Korábban az amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (ITC) úgy találta, hogy az Arista termékei három Cisco-szabadalmat sértenek meg, melyek közül kettő a Cisco VLAN biztonsági megoldásait, egy pedig a routerek távoli konfigurálását lehetővé tévő Sysdb-t védi. Emiatt az ITC átmenetileg import- és értékesítési tilalmat rendelt el a tavalyi év második felében, de ezt az Aristának sikerült feloldani átnevezett és módosított termékekkel. A Cisco azonban vitatta, hogy valós áttervezésről lett volna szó, és a cég nem csak felületesen takarta el a jogsértést.
A PTO mostani határozata azt állapította meg, hogy az Arista valóban megsértette a Cisco SysDB technológia szabadalmát - írja a The Register. Mark Chandler, a Cisco jogi igazgató egy blogbejegyzésben rámutatott arra, hogy ennek alapján újabb importkorlátozás alá eshetnek az Arista-termékek, vagyis nem viheti be azokat a cég az Egyesült Államokba. Ez jelentős költséget jelent az Aristának, mivel kénytelen a hálózati eszközöket helyben, amerikai partnerekkel összeszereltetni.
A kérdést az jelenti, hogy az Arista újratervezett termékei használhatják-e a Ciscótól átvett szellemi tulajdont - a parancssoros konfigurációs felülettel (CLI) kapcsolatban legutóbb a bíróság úgy döntött, hogy az már "kvázi közkincsnek" tekinthető.
(Forrás: Arista)
Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.
Az Arista viszont egy másik ügyben könyvelhetett el nagyobb győzelmet, mivel a Szabadalmi és Védjegyhivatal úgy ítélte meg, hogy a Cisco '577-es szabadalma nem érvényes - ezt az Arista a más cégektől vásárolt chipekkel sértette volna meg. A Cisco tanácsadója ezzel kapcsolatban a vállalat "csalódottságát" fejezte ki a már említett blogbejegyzésben, a bíróság ugyanis azt találta, hogy a szabadalmaztatott technológia nem számít érdemi innovációnak.
Az ügyben még további fellebbezések várhatóak, és folyamatban van a korábbi ITC-döntés bírói jóváhagyása is. Összességében a 2014-ben indult Arista-Cisco per vége még mindig rendkívül távoli, a két cég közül pedig még egyik sem kerekedett egyértelműen a másik fölé.