Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Altabaként működik tovább a Yahoo

Habók Lilla, 2017. január 10. 16:55

Az Altaba feladata lényegében a 15 százalékos Alibaba tulajdonrész és a Yahoo Japan egy részének kezelése, de a keresős-kommunikációs divízió eladása a Verizon számára még mindig a levegőben lóg.

Altaba néven folytatja tovább a Yahoo az amerikai tőzsdefelügyeletnek benyújtott irat szerint, a lépést az indokolja, hogy a Yahoo brand a cég tevékenységének nagy részével együtt hamarosan a Verizonhoz kerül át, a maradék pedig az Alibaba Groupban birtokolt tulajdonrész kezelését végzi majd. A név két szó összetételéből, az alternatív és az Alibaba kifejezésekből áll össze a The Washington Post értesülései szerint.

Nagyjából tíz évvel ezelőtt vásárolt magának részesedést a vállalat az azóta hatalmasra nőtt kínai online kereskedelmi cégben, így a befektetését azóta bőven megsokszorozta, sőt a Yahoo saját értékét is túlszárnyalta. Mostanra ez a 384 millió részvény, amely az Alibaba 15,4 százaléka, már több mint 30 milliárd dollárt ér. Plusz az új céghez tartozik a Yahoo Japan 8 milliárd dollárt érő 35,5 százaléka is, amely tulajdonképpen önállóan, az amerikai résztől függetlenül működik.

Ezt a lépést már több mint egy évvel ezelőtt előre jelezte a cég, és a műveletet egyfajta "fordított spinoffként" harangozta be. Először pont az Alibaba részvények eladását tervezte a Yahoo, akkor még Abaco néven, hogy a fő bevételi forrást jelentő hirdetésekre tudjon koncentrálni. Az eladás adóvonzata azonban hatalmas, akár 10 milliárdos nagyságrendű lett volna, ezért inkább a cég a kisebb értékű üzletrész leválasztása és eladása mellett döntött.

Mint tudjuk, a Verizon telekommunikációs szolgáltató jelentkezett tavaly nyáron az eladó sorba került divízióért és 4,83 milliárd dollárt ajánlott érte. Azóta viszont sorban egymás után derültek ki a Yahoo-adatszivárgások, először az 500 millió felhasználót érintő 2014-es ügy, majd pedig az egymilliárd károsultat felsorakoztató 2013-as botrány, és közben még arra is fény derült, hogy a cég külön szoftvert fejlesztett a postafiókok üzeneteinek folyamatos monitorozásához az amerikai hírszerzés kérésére. Mindennek következtében a Verizon hivatalosan nem jelezte a vásárlástól elállási szándékát, de egy csapat már vizsgálja a károkat, és az esetleges árcsökkentést a Bloomberg információi szerint.

Jelenleg nincs új hír a szabadalmakat kezelő divízió sorsáról, amelyet a cég szintén külön csomagban szeretne értékesíteni. Szóba került, hogy az 1-3 milliárd dollárt érő csomagot is a Verizon venné át, de a megegyezés végül csak a fő tevékenységhez kapcsolódó szellemi tulajdont érintette. A többi egyelőre az Altaba kezében marad, és még arra is lehetősége lesz, hogy szabadalmi perekkel jusson újabb összegekhez.

A régi-új cégben, a befektetések kezelésével foglalkozó Altabában öt korábbi igazgatósági tag fog maradni a mostaniak közül, név szerint Tor Braham, Eric Brandt, Catherine Friedman, Thomas McInerney és Jeffrey Smith. Viszont Marissa Mayer, Yahoo vezérigazgató már nem lesz része a csapatnak, ő valószínűleg a Verizonnál jut valamilyen pozícióhoz, de ennek részleteit még nem hozta nyilvánosságra a cég. A tőzsdefelügyeletnek benyújtott iratok és a megtett lépések azt jelzik, hogy egyelőre minden a tervek szerint halad, a Verizon még nem állt el a vásárlástól.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.