:

Szerző: Habók Lilla

2016. szeptember 21. 12:30

Az Amazon is csevegőbotok bevetésére készül

Felvette az Amazon egy chatbot fejlesztést segítő platform, az Angel.ai vezetőjét és más fejlesztőit. Úgy tűnik, az akvizíció helyett így oldja meg, hogy saját kompetenciát szerezzen a csevegőbotok területén. Valószínűleg nem kell sokat várni, hogy az Amazonon is megjelenjen a chatbot API.

Az Amazon is csatlakozott a chatbotok iránt érdeklődő cégek sorához, azzal, hogy felvette dolgozói közé az Angel.ai korábbi alapító vezérigazgatóját, Navid Hadzaadot és több alkalmazottját. Ebben az esetben nem hagyományos felvásárlásról van szó, mivel az internetes kereskedelmi céget kevésbé a termék érdekli, mint a csevegőbot fejlesztésében szerzett kompetencia.

Az utóbbi időben sorra jelentek meg a hírek a mesterséges intelligencia támogatással létrehozott csevegőbotokról és a chatbotfejlesztő cégek felvásárlásáról, mivel ahogy a Microsoft márciusi szlogenje szólt: "A beszélgetés az új UI" és ezzel a lendülettel bekebelezte a Wand Labs csapatot a chatbotok és a Cortana okosítására, valamint a Genee eseményszervező szolgáltatást az Office 365 vállalati csomag bővítésére.

Más cégek sem tétlenkedtek, a Facebook megnyitotta a telefonos ügyfélszolgálatok ellen indított Messenger platformját a fejlesztők felé, a Google pedig tegnap jelentette be az API.AI kommunikációs felület építését segítő alkalmazás felvásárlását. Ebből a sorból nem szeretne kimaradni az Amazon sem, ezért úgy döntött, hogy saját csevegőbotot fejleszt.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az Amazon által megkörnyékezett Angel.ai kereskedelmi cégek számára nyújtott természetes nyelvi feldolgozásra alapuló platformot a chatbotok fejlesztéséhez. Több mint negyven kereskedelmi témában rendelkezett szótárral a repülő- és hotelfoglalástól a szórakoztatáson át a szállításig. A szolgáltatás a korábbi GoButler terméken alapult, amely a felhasználóknak megengedte, hogy igény szerint bármire rákeressenek a csevegőbottal, például hétvégén milyen szállás érhető el két főre a városban a megadott limit alatt. A beérkezett üzenetekre építve - a cég állítása szerint több millió természetes nyelvi üzenetből álló adatbázisból - hozta létre a startup az új szolgáltatást, amely már a B2B megrendelésekre fókuszált, és erre figyelt fel az Amazon is.

Az Angel.ai termék fejlesztésének a folytatásáról egyelőre nincs hivatalos információ, a TechCrunch-nak csak azt a hírt erősítette meg az Amazon, hogy felvette a startup korábbi vezetőjét, de nem jelentette be a felvásárlást. A netes kereskedelmi cégóriás valószínűleg SaaS-alapon kínálja majd az API-t külső fejlesztőknek, nem pedig saját kiskereskedelmi szolgáltatását erősíti majd vele.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.