Szerző: Hlács Ferenc

2016. május 17. 14:53

Új közösségi szolgáltatást indít a Google

A közös érdeklődési körrel rendelkező, kisebb csoportokra épít a Google új, Spaces névre hallgató alkalmazása. A mobilappként és böngészőből is elérhető szoftverbe a cég több nagy szolgáltatását is szorosan integrálja.

Váratlanul új közösségi alkalmazással állt elő a Google: a keresőóriás Spaces néven egy a chatappok és a közösségi oldalak határmezsgyéjén mozgó szolgáltatást jelentett be, amelyet kifejezetten csoportos tartalommegosztásra szán. Egyelőre nem világos, hogy pontosan milyen célközönséget próbál megfogni a vállalat az appal, az viszont jól látszik, hogy már egyáltalán nem fél kannibalizálni a Google+ felhasználói bázisát.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A mobilon, táblagépen és asztali PC-ken egyaránt elérhető Spacesben a felhasználók különböző érdeklődési körök, témák köré hozhatnak létre csoportokat, amelyekbe ismerősöket hívhatnak meg. A koncepció első pillantásra nem sokban tér el a Facebooktól megismert csoportoktól, fontos különbség azonban, hogy abban integrálva visszaköszön a Google több nagy terméke is, mint a YouTube, a Chrome vagy a keresés. Ennek megfelelően például egy, a csoport többi tagjával megosztott videó vagy link megtekintéséhez nem kell elhagyni az alkalmazást, minden helyben megtekinthető és kommentálható, de az egyéni posztokhoz fűzött kommenteken túl, akár egy mezei üzenetküldő appban, egy fő beszélgetésszál is fenntartható - noha az alkalmazás inkább a tartalommegosztásra helyezi a fókuszt, mintsem a csevegésre.

A vállalat elsősorban kis csoportoknak szánja az új appot, mint például különböző klubok, tanulócsoportok vagy akár egy nyaralást szervező baráti társaság. A szolgáltatásba Google fiókkal az androidos vagy iOS-es alkalmazásból vagy lényegében bármilyen platformon böngészőből is bejelentkezhetünk, majd rögtön létre is hozhatjuk az első "teret", és elkezdhetjük  meginvitálni bele az ismerősöket. A terek külseje, színsémája, borítóképe ízlés szerint testreszabható.

A mobilappokban a felhasználók az alkalmazáson belül kereshetnek, illetve oszthatnak meg YouTube videókat. A Google videómegosztójának tartalmai persze böngészőből is posztolhatók, ehhez azonban a klasszikus linkmásolós módszerhez kell folyamodni. A terekben ezen felül mindenféle link is megosztható, ezeket az app számos más üzenetküldőhöz hasonlóan automatikusan kibontja, ha a hivatkozás képet vagy videót tartalmaz azt beágyazza, a GIF-eket pedig rögtön le is játssza. Természetesen fotók feltöltésére is lehetőség van.

A Spaces bevezetésével a keresőóriás lényegében maga is lemondott a Google+-ról, különösen azután, hogy a szolgáltatás legutóbbi, tavaly novemberi átszabásával ugyancsak a különböző közösségeket, érdeklődési köröket próbálta megcélozni. Azzal, hogy a vállalat ezt a funkcionalitást inkább egy teljesen új appba helyezi át, a vég felé egyre gyorsabban haladó közösségi oldal utolsó reménysugara is kihunyt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról