Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Aggasztó: elkezdett trükközni az IBM

Gálffy Csaba, 2016. április 20. 09:30
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A cég pénzügyi teljesítményét jótékony homályba burkolja az új negyedéves jelentés. Egy biztos: zsugorodik a cég.

hirdetés

A Nagy Kék - csak így szokás hivatkozni az IBM-re a nemzetközi sajtóban, mint a tech szektor megkerülhetetlen, stabil titánjára. Néhány évvel ezelőtt még ez a cég számított nem csak az IT, hanem a világgazdaság egyik megbízható barométerének: ha az IBM-nek jól ment, akkor a globális gazdaságnak is, ha pedig valamelyik régió gyengébben teljesített a vállalatnál, akkor az nemsokára a gazdasági mutatókon is meglátszott.

Ma az IBM már nem számít ilyen etalonnak, köszönhetően az előző és a jelenlegi vezetés vitatható döntéseinek, melyek eredményeként az elmúlt években nem tudta lekövetni a vállalati informatika irányváltásait és hangsúly eltolódásait.

A cég a most közzétett első negyedéves pénzügyi jelentésében új struktúrát is bevezetett. Ebben jól láthatóan a hívószavak (buzzwordök) kaptak kiemelt szerepet, célja pedig összemosni a sikeresebb és kevésbé sikeres üzletágak teljesítményét, így "kímélve meg" a befektetőket és elemzőket a problémák azonosításának lehetőségétől. Szerencsére a cég egyelőre még a régi bontásban is publikálja az adatokat, de ez a kettősség valószínűleg ideiglenes.

Kezdjük a sarokszámokkal: az első negyedévben a bevétel 18,7 milliárd dollár volt, ami az árfolyamhatástól eltekintve 2 százalékos zsugorodásnak felel meg 2015 első negyedévéhez viszonyítva (árfolyamhatással együtt a zsugorodás 5 százalék, köszönhetően az erős dollárnak). A profit meredek, 13,5 százalékos esést követően 2 milliárd dollárt tett ki.

A szoftveres részleg konstans árfolyamon számolva is csak stagnálni tudott (pontosabb egy százalékkal zsugorodott), 5,4 milliárdos forgalommal. Ezen belül a "kognitív megoldások" alá átcimkézett szoftverek 4 milliárdos bevétele stagnált, az integrációs (köztesréteg-szoftverek) és az operációs rendszerek viszont szintén 2 illetve 7 százalékos zsugorodást mutattak.

Új struktúrák az IBM-nél.

Nagyot zuhantak a hardveres bevételek, éves szinten a forgalom negyede tűnt el. Ennek jelentős részéért a z-sorozatú mainframe-ek felelnek, úgy tűnik, a z13-as generáció bevezetését követő fellángolás eddig tartott, az előző év hasonló időszakához képest e gépek forgalma 42 százalékkal esett. A számokat a következő negyedévekben meghúzhatja az új bébi-mainframe, érdemes lesz majd figyelni az adatokat.

De nem csak a mainframe-ek teljesítettek gyengén, a Power-alapú rendszerek is 14 százalékot estek vissza, a tárolók pedig 6 százalékkal kevesebb forgalmat generáltak. A Power visszaesése azért meglepő némileg, mert azt vártuk, hogy a Lenovónak eladott x86-os szerverek után az IBM a régi vevők legalább egy részét át tudja majd terelni a megtartott platformra. Ezzel szemben a Power továbbra is zsugorodik, piacszerzésről egyelőre szó sincs.

A mostani negatív eredmények ellenére a szervepiacon még mindig erős az IBM, viszonylag alacsony volumen mellett a drága rendszerek nagy forgalmat generálnak, bizonyára jelentős eredményhányaddal. Azt sem érdemes elfelejteni, hogy ezen termékek forgalma jellemzően nem egyenletes, így könnyen lehet, hogy az év folyamán lesz itt még pozitív változás.

Stabil szolgáltatási ág

Az IBM jelenleg legfontosabb lába az informatikai és üzleti szolgáltatások üzletág, ez az első negyedévben is viszonylag jól teljesített. A GTS (global technology services) 7,4 milliárdos bevétele 2 százalékos növekedést jelent, ezen belül pedig az infrastruktúraszolgáltatások 5,6 milliárdos forgalma 4 százalékos emelkedést mutat. Az üzleti szolgáltatások (GBS) 4,1 milliárdos forgalommal és 2 százalékos zsugorodással zárták a negyedévet, az előző negyedévek gyorsabb ütemű zsugorodását úgy tűnik mindkét szolgáltatási részlegnél sikerült megfékezni, és stabilizálni a működést.

Ezzel ellentétes irányba mutat ugyanakkor, hogy új szerződéseket csak 8 milliárd dollár értékben sikerült kötni, ami jelentős, 17 százalékos visszaesés az előző év első negyedévéhez képest - ezzel együtt a szerződésállomány hatalmas, 122 milliárdos bevételt garantál a jövőben. A jelentési struktúra átalakítása és a folyamatos zsugorodás nem győzte meg a befektetőket, a cég részvényei a bejelentés után 5,6 százalékot estek.

A vállalat működési költségeinek csökkentése miatt és az új piaci körülményekhez alkalmazkodva nemrég hatalmas leépítésbe kezdett, de egyúttal több ezer nyitott pozícióra is toboroz, úgyhogy egyelőre kérdéses, az átszervezés végül mekkora tényleges létszámcsökkenéssel jár majd.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.