Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

A Huawei is felszáll a VR vonatra

Hlács Ferenc, 2016. április 18. 12:00

Okostelefonos VR szemüveget ad ki a Huawei: a három méretben elérhető eszköz a cég P9, P9 Plus és Mate 8 telefonjaival lesz használható. A készülék a Samsung Gear VR ellen indul hadba, ehhez azonban a kijelzők terén még fejlődnie kell.

Bővül a mobilos VR-szemüvegek mezőnye, a Google filléres Cardboard koncepcióját ezúttal a Huawei ülteti át szofisztikáltabb formába, lényegre törően Huawei VR-nek keresztelt eszközével. Akinek már volt szerencséje megismerkedni a Samsung Gear VR készülékével, annak a kínai cég eszközét sem igazán kell bemutatni: a műanyag keretbe a gyártó kompatibilis okostelefonjai csúsztathatók be, azok képét pedig két lencse formálja virtuális valósággá. Akárcsak a Gear VR esetében, itt is egy a szemüveg oldalán elhelyezett touchpad segíti a navigációt.

A vállalat három különböző méretű verziót is kiad az eszközből, amelyek a két, frissen bejelentett P9 csúcsmodellnek, illetve a Mate 8-nak adnak otthont. Az 5,2, 5,5 és 6 hüvelykes eszközök egytől egyig Full HD felbontású kijelzőt kaptak - ez pedig jelentős hátrányt jelent a rivális Samsung szemüveghez képest, amelyben a cég 1440p panellel szerelt telefonjai dolgoznak. A szem elé szíjazott nagyítópáros alatt jól látható a különbség az 1920x180 pixel, illetve a 2560x1440 képpont között, ráadásul még utóbbi sem biztosít tűéles képet, ahogy azt az azonos felbontású HTC Vive-nál is megtapasztaltuk. A Huawei VR a fentieken túl 95 fokos látószöget biztosít, ez kisebb mint a PC-s variánsok jellemzően 110 fokos értéke, ugyanakkor a Samsung termékével nagyjából megegyezik.

A Huawei részéről tehát valószínűleg egyelőre inkább van szó kvázi kötelező körről, ha viszont a cég ténylegesen elkötelezi magát a mobilos VR mellett, a későbbiekben megjelenő csúcsmodelljeiben megjelenhetnek a számos riválistól látott, brutális pixelszámok. Hogy a Huawei maga is tisztában van vele, hogy a Full HD felbontásnál már erősen rezeg a léc ha VR-ről van szó, jól mutatja a vállalat MWC-s 5G demója is, a barcelonai konferencián a gyártó az új a technológiában rejlő potenciált többek között VR-streaming terén is demonstrálta, ehhez pedig a jól ismert Cardboard szemüvegeket használta, amelyekben saját készülékei helyett a Sony 4K kijelzős Xperia Z5 Premium modelljét tette - utóbbi képességeiről e téren már mi is meggyőződhettünk.

Egy másik kulcsterület, a tartalom terén viszont kifejezetten erősen indít a Huawei VR, a szemüveghez a cég kapásból mintegy négyezer ingyenesen megnézhető filmet, valamint további negyven ingyenes játékot, illetve 350 panorámaképet és 150 virtuálisan bejárható túrát ígér. A filmek döntő többsége persze valószínűleg mezei, kétdimenziós tartalom lesz, amelyet valamilyen virtuális mozivásznon nézhetnek majd a vásárlók - biztosat persze csak a megjelenés után tudhatunk. Hogy ez pontosan mikor várható, a Huawei egyelőre nem árulta el, ahogy a készülék árát sem - nem lenne meglepő, ha a cég a Samsung stratégiáját követné, és telefonjai mellé adná a szemüveget.

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.