:

Szerző: Bodnár Ádám

2000. szeptember 29. 12:45

Lemond igazgatósági tisztségéről Paul Allen, a Microsoft társalapítója

A Microsoft társalapítója Paul Alen bejelentette, hogy lemond igazgatótanácsi tisztségéről, ezért úgy döntött, nem jelölteti magát újra a Microsoft november 9-én esedékes igazgatósági választásán. Allen továbbra is a Microsoft-nál kíván tevékenykedni, de már stratégiai tanácsadó szerepkörben.

A Microsoft társalapítója Paul Alen bejelentette, hogy lemond igazgatótanácsi tisztségéről, ezért úgy döntött, nem jelölteti magát újra a Microsoft november 9-én esedékes igazgatósági választásán. Allen továbbra is a Microsoft-nál kíván tevékenykedni, de már "stratégiai tanácsadó" szerepkörben.

"Igazgatótanácsi tagnak lenni egy olyan dinamikus és sikeres cégnél, mint a Microsoft nagyon időigényes feladat, és nagyon élvezetes volt ezzel foglalkozni. Ám ebben az új szerepkörben sokkal több időm lesz a termékekre és technológiákra koncentrálni és valóban jelentős dolgokat tudok véghezvinni" - nyilatkozta Paul Allen.

Allen egyébként jelentős mennyiségű Microsoft részvény birtokosa, egyes források szerint közel 200 millió papír van a birtokában. A Forbes magazin szerint ő az Egyesült Államok harmadik leggazdagabb embere. Becslések szerint vagyona 36 milliárd dollárra rúg, jelentős részesedései vannak távközlési cégekben és nem utolsósorban övé a Portland Trailblazers kosárlabdacsapat és a Seattle Seahawks amerikai-futball egyesület.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.