:

Szerző: Vörös Péter

2000. szeptember 29. 00:56

Az Apple bejelentette, hogy a negyedik negyedéves eredmények jelentősen a várakozások alatt maradnak

Meglehetősen komor profit figyelmeztetést tett közzé a cég, amely szerint a gondok a vártnál alacsonyabb szeptemberi forgalommal kapcsolatosak. A hírek a hivatalos tőzsdei zárás után jelentek meg, a tőzsdei zárás utáni kereskedelemben az Apple két óra alatt több, mint 45%-kal esett vissza.

Meglehetősen komor profit figyelmeztetést tett közzé a cég, amely szerint a gondok a vártnál alacsonyabb szeptemberi forgalommal kapcsolatosak. A hírek a hivatalos tőzsdei zárás után jelentek meg, a tőzsdei zárás utáni kereskedelemben az Apple két óra alatt több, mint 45%-kal esett vissza.

A cég azt is bejelentette, hogy a következő negyedévre ill. a teljes pénzügyi évre vonatkozóan csökkenteniük kell az előrejelzéseket. A közlemény szerint a szeptember 30-án záruló negyedévben a vállalat forgalma 1,85-1,90 milliárd $ között lesz, míg a nyereség részvényeként 30-33 cent lesz.

Az Apple pénzügyi vezérigazgatója, Fred Anderson szerint három tényező okozta a gondokat: 1. a szeptemberi forgalom alacsonyabb volt a vártnál, ami mögött a összes fontos piacon tapasztalható gazdasági lelassulás áll; 2. az oktatással/oktatási intézményekkel kapcsolatos forgalom (ennek csúcs szeptemberre esik) alacsonyabb a vártnál; 3. a Power Mac G4 Cube a vártnál lassabban indult be, így ezen a területen is a vártnál kisebb a forgalom.

Az Apple illetékesei további részleteket nem árultak el, mondván hogy a cég a negyedéves eredményeket október 18-án teszi majd közzé.

Az Apple részvényárfolyama csütörtökön 4,56$-ral (9,32%-kal) 53,50$-ra emelkedett. Azonban a tőzsdei zárás utáni kereskedelemben jelenleg 20,00$-ral (40,87%-kal) csökkenve 28,94$-on áll az árfolyam (a legfrissebb árfolyam megtekinthető itt).

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.