Szerző: Hlács Ferenc

2015. szeptember 22. 14:30

A konzumer piacra hoz vállalati vasat az új Samsung SSD

A konzumer piacra szánt, M.2-es SSD-t jelentett be a Samsung: a 950 Pro a vállalat első, V-NAND-alapú és NVMe szabványt támogató szerelt SSD-je. A tároló 512 és 256 gigabájtos méretben lesz elérhető.

Bemutatta SSD-inek legújabb éllovasát a Samsung. A dél-koreai gyártó új, 950 Pro névre keresztelt csúcsmodelljével több, eddig főként a vállalati eszközökre jellemző technológiát is áthoz a konzumer szegmensbe.

Az első fontos változás már ránézésre azonnal feltűnik, az SSD ugyanis a konzumer termékeknél korábban jellemző 2,5 hüvelykes kivitel helyett M.2 formában érkezik, a SATA csatolót pedig PCIe-re cseréli. Ahogy az előző generáció, a 950 Pro is V-NAND technológiára épít, azaz a korábban használt egyrétegű NAND helyett nagyobb fizikai méretű tranzisztorokkal rendelkező, vertikálisan rétegzett memóriát alkalmaz. Ez önmagában nem újdonság, a Samsung már 2013 óta forgalmaz a technológiával felszerelt SSD-ket, ugyanakkor ez az első alkalom, hogy azt az NVMe (Non-Volatile Memory Express) protokoll támogatásával párosítja.

Eddig a gyártótól csak AHCI interfésszel szerelt V-NAND eszközöket láthattunk, miután azonban a protokollt eredetileg HDD-khez tervezték, az SSD-k képességei nem használhatók ki vele hatékonyan. Az új NVMe szabvány már kifejezetten a flash tárolókhoz készült, azok igényeire szabva, ennek megfelelően jelentősen növelték benne a várakozó parancsok számát (command queue depth): a protokoll 64 ezer különböző várakozó sort és 64 ezer parancsos mélységet kezel, szemben az AHCI egyetlen várakozó sorával és 32 parancs mélységével. A szabvány továbbá a késleltetést növelő elemeket is kigyomlálja. A 950 Pro tehát a cég első NVMe-s V-NAND SSD-je, legyen szó akár a konzumer, akár a vállalati portfólióról.

Jelentősen gyorsabb írás és olvasás

A PCI Express bevezetése a végfelhasználói szegmensben ugyancsak komoly előrelépés. Egész pontosan PCIe 3.0 x4 kapcsolatról van szó, a Samsung szerint az eszköz ezen másodpercenként akár 2,5 gigabájtos olvasási sebességet produkál - ez hatalmas előrelépés a SATA 600 megabájtos értékéhez képest. A V-NAND terén már nem beszélhetünk ilyen látványos ugrásról: az AnandTech szerint ugyanarról a 32 rétegű MLC V-NAND generációról van szó, amelyet a tavalyi 1 terabájtos, illetve kisebb 850 Pro modellekben láthattunk, igaz 86 helyett 128 gigabites kapacitással.

A tárterületet illetően, a 2,5 hüvelykes háznál jóval kisebb M.2 méret jelenti a szűk keresztmetszetet, az új tároló 256 és 512 gigabájtos méretben lesz kapható - a terabájtos vagy nagyobb tárhelyért tehát továbbra is a tavalyi modellt kell majd választani. A cég a nagyobb modellnél a fentebb már említett, másodpercenként 2,5 gigabájtos szekvenciális olvasási sebességről és 1,5 gigabájtos írási sebességről beszél, míg ugyanezek az értékek a kisebb változat esetén másodpercenként 2,2 és 0,9 gigabájt. A fogyasztás a vállalat szerint tétlen állapotban mindkét modellnél 1,7 watt, míg a maximális érték az 512 gigabájtos verziónál 7 watt, kisebb testvérénél pedig 6,4 watt.

Az SSD-be a gyártó UBX vezérlője került, továbbá 512 megabájt LPDDR4 DRAM. A 950 Pro a Microsoft eDrive szabványához TCG Opal támogatást hoz, azaz natívan titkosítható a redmondi cég BitLocker megoldásán keresztül - igaz ez a funkció csak egy későbbi firmware-frissítéssel érkezik meg az eszközre. Nem úgy a 256 bites AES kódolást támogatása, amely a megjelenéstől jelen lesz a tárolókon.

A Samsung új csúcs-SSD-i strapabíróság terén is maguk mögött hagyják az előző generációt, a kisebb változatot a cég annál mintegy 50 terabájttal több, 200 terabájt adatmozgásra hitelesítette, míg a nagyobb verzió 100 terabájtot ver az elődre, 400 terabájtos értékével. A vállalat termékeibe vetett bizalma ugyanakkor nem minden területen növekedett, a garanciát ugyanis a 850 Pro modellekkel ellentétben 10 helyett 5 évre nyeste vissza. Az új 950 Pro meghajtók októberben kerülnek a boltokba, a kisebb változat nettó 200, a nagyobb 350 dolláros áron.

a címlapról