Szerző: Bodnár Ádám

2014. szeptember 8. 13:49

Enyhén csökkent a tárolópiac a második negyedévben

Nyilvánosságra hozta a tárolópiac második negyedévéről szóló adatait az IDC. A számok nem festenek valami jól, a piac értéke továbbra is csökken.

Az első negyedévben a tárolóeladások dollárban számolva 5,2 százalékkal estek éves összehasonlításban, elsősorban a csúcskategóriás szegmens zsugorodása miatt. A piackutató cég által nemrég publikált adatok alapján a második negyedévben folytatódott a csúcskategória visszaesése, de ehhez a tendenciához már a középkategóriás tárolók is csatlakoztak. Az eredmény: a külső lemezes tárolók világpiaca 1,4 százalékkal maradt el 2013 második negyedévétől.

A csúcskategória és a midrange is esik

Az 5,87 milliárd dolláros forgalom a tárolópiacnak csak egy része, jelentős tételt tesznek ki a belső tárolók, ezeket is számba véve a teljes forgalom 7,8 milliárd dollár volt, ami enyhe, 0,3 százalékos emelkedést jelent. Ezeket az eladásokat elsősorban ázsiai és további fejlődő régiók mozgatják az IDC szerint. A leszállított tárolókapacitás 11,5 exabájt volt, ami közel 24 százalékos éves bővülést jelent, azonban messze elmarad a korábbi évek növekedési ütemétől.

"A high-end tárolók forgalma sorozatban negyedik negyedéve csökkent" - mondta Eric Sheppard, az IDC kutatási vezetője. Bár a szegmens visszaesése nem volt annyira látványos mint az első negyedévben, amikor közel 25 százalékkal zuhant, a midrange tárolók forgalma is esett, ami az IDC szerint annak a jele, hogy a gyenge kereslet az egész piacon végigsöpör.

A tárológyártók nagy problémája, hogy az ügyfelek szívesen lemondanak a sok kilences rendelkezésre állást és csúcsteljesítményt biztosító modellekről, mivel a midrange kategóriában ma már hasonló megbízhatóságot kapnak, az igazán nagy terhelésű feladatokra pedig flash memóriás eszközöket vetnek be, amelyek ára ugyan viszonylag magas még mindig, de nem mérhető egy high-end tárolóéhoz. Emellett a rendelkezésre álló kapacitást okosan felhasználva (tömörítéssel, deduplikációval, thin provisioninnggel) egyre hosszabbra nyúlnak a hardverfrissítési ciklusok.

Élen az EMC, éledezik a HP, nagyot bukott a Hitachi

A külső tárolók piacát továbbra is az EMC vezeti, a vállalat azonban a vezetők közül az egyik legnagyobb visszaesést könyvelte el, 5,2 százalékost, amely részesedésének csökkenésével is járt - ez minden bizonnyal összefügg azzal, hogy a cég júliusban frissítette csúcskategóriás tárolóit, a vevők pedig feltehetően az új modellekre várnak, így nem bonyolítottak nagy vásárlásokat. Igaz, az EMC még így is a teljes piac több mint 30 százalékát tartja kézben, magabiztosan előzve a konkurenciát.

A második helyen statisztikai holtverseny alakult ki, a NetApp és az IBM részesedése között 1 százaléknál kisebb az eltérés. A NetApp 3 százalékos, az IBM pedig 4,7 százalékos visszaesést szenvedett el tárolópiaci bevételben a negyedév során. A nagy gyártók közül növekedni csak a HP tudott, a portfólióját az akvirált cégek technológiáival leváltó cég 0,4 százalékos bővülése azonban aligha volt ok arra, hogy pezsgők nyíljanak Palo Altóban.

Platón ragadt informatikusok klubja

Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Az ötödik helyen szintén holtverseny alakult ki, a Dell és a Hitachi áll 1 százalékon belül. A Dell a HP-hoz hasonlóan akvizíciókkal épített ki kurrens tárolókínálatot és az utóbbi időben a Compellent-, illetve EqualLogic-eredetű megoldásokkal a legnagyobb gyártók közé verekedte be magát, így már az is belefért a cégnek, hogy ne hosszabbítsa meg az EMC-vel korábban kötött viszonteladói megállapodását.

A nagy gyártók közül a negyedév legnagyobb vesztese egyértelműen a Hitachi, amelynek eladásai 10 százalék felett estek vissza - úgy tűnik, a csúcskategóriában jól menő japán gyártó kísérletei a midrange meghódítására egyelőre nem hozzák a várt eredményt. A cég áprilisban mutatta be új csúcsmodelljét, a VSP G1000-et (amelyet a HP XP7 néven vett fel a kínálatába), ennek részeként pedig egy új operációs rendszerrel is előrukkolt, amely a jövőbeli midrange portfólió alapja is lehet, funkcionalitásban még közelebb hozva egymáshoz a high-endet és a középkategóriát.

a címlapról

CODE

0

Vibe codingban nyomul előre a Google

2025. december 5. 12:22

A keresőóriás partnerséget kötött a Replit startuppal, mely időközben meghódította az Anthropic Claude Code és a Cursor területét.