:

Szerző: Bodnár Ádám

2014. július 15. 14:06

Tovább menetel az NNG

Nyilvánosságra hozta 2013-es eredményeit az NNG. A navigációs cég bevétele továbbra is meredeken emelkedik, új fejlesztők felvételével szeretné fűteni a további bővülést.

2013-ban 46 százalékos bevételnövekedést könyvelt el az NNG, amely mára az ország legnagyobb szoftverfejlesztői közé tartozik. A cég közleményében ugyan nem hozott nyilvánosságra pontos adatot, de az Opten cégadatbázisból tudni, hogy 2012-ben 11,2 milliárd forint körül volt a bevétel, így 2013-ban minden bizonnyal meghaladta a 16 milliárd forintot is. Ez a bevétel szinte teljes egészében a szoftverek licencdíjából folyik be az NNG-hez.

A cég autóipari törekvéseit egyelőre teljes siker koronázza. A vállalat korábban a PDA-s navigációk piacán tett szert ismertségre, majd az itt megszerzett tudás birtokában lépett be az autóiparba, ahol kezdetben kimondottan a "low cost" megoldásokra koncentrált, hogy az autógyártók a tömegmodelljeik számára is elérhető áron tudjanak navigációt kínálni. az NNG technológiáinak elismertségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a cég (nem hivatalos információk szerint) olyan exkluzív márkák autóiba is szállít szoftvert mint a Land Rover, a Jaguar, a Porsche, a McLaren vagy a Ferrari, a motorkerékpárok gyártói közül pedig (állítólag) a Harley-Davidson választott egyes modelljei számára az NNG által fejlesztett navigációt.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

"Rendkívül inspiráló azt látni, hogy Magyarország legjobb programozói csapatával, Budapestről tudjuk alakítani az iparág jövőjét és az emberek viszonyát a navigációhoz világszerte” – mondta Balogh Péter, az NNG társalapítója és vezérigazgatója. "Azt a célt tűztük magunk elé, hogy mindenki számára hozzáférhetővé tegyük a modern autós navigációs szolgáltatásokat, és innovatív fejlesztéseinkkel utat mutassunk a világpiacon a versenytársainknak. Tavalyi eredményeink is azt tükrözik, hogy irányban vagyunk, számos ötletünk van még, amelyre biztosan lesz kereslet." Az autóipari nyomulás nem csak bevételben, hanem a nyereségességben is látszik, az NNG üzemi eredménye a most kiadott közlemény szerint 70 százalékkal, a bruttó profitja pedig több mint 40 százalékkal emelkedett 2013-ban.

A vállalat célkitűzései továbbra is rendkívül ambiciózusak, ezek eléréséhez pedig a létszámát is lendületesen növelni tervezi az NNG. A közeli jövőben 180 munkatárssal, elsősorban fejlesztővel szeretné bővíteni csapatát a vállalat, így 2014 végére az alkalmazottak létszáma jóval 700 fő felett lehet.  Ez éves szinten több mint 20 százalékos gyarapodást jelent, amely már harmadik éve mondható el az NNG-ről.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.