Szerző: Dojcsák Dániel

2014. február 4. 12:20

Publikus a Chromecast SDK

Az egyszerűsége és olcsósága miatt népszerű Google Chromecast egészen mostanáig csak néhány kiválasztott alkalmazással működött együtt, most viszont szabad utat kapnak a fejlesztők. Bármilyen tévé HDMI-csatlakozójára kötve elegánsan stremelhetünk tartalmakat anélkül, hogy a gyártók gyenge felületeire kellene hagyatkozni.

Még tavaly júliusban jelentette be a Google a Cast Software Development Kit-et, vagyis a Chromecast SDK-t, aminek segítségével a fejlesztők képesek mobilos, tabletes vagy webes appjaikat kompatibilissé tenni a Chromecast eszközzel, ezáltal pedig valódi, átjárható többképernyős élményt kínálni a felhasználóiknak. Az SDK eddig azonban nem volt bárki számára elérhető, körülbelül egy tucatnyi fejlesztő férhetett hozzá a tesztidőszakban, most azonban eljött a publikálás ideje.

Az eddig elérhető alkalmazások között természetesen alap volt, hogy megjelennek a Google saját alkalmazásai, mint a YouTube vagy a Play Music, de hamarosan ezeket követték a tipikus médiaszolgáltatások, mint a Netflix, majd különálló médiaappok, mint a RedBull TV, illetve az otthoni hálózati streaming megoldás a Plex. A Google nagyon szűken fogta eddig a Chromecastot, valószínűleg kezdetben a cég nem tudta, hogy melyik irány fog működi és az hogyan. Mostanra látszik, hogy nem kizárólag cloud megoldásokra használható a kütyü, helyi hálózaton keresztül is küldhető rá tartalom, illetve a Chrome Tabcast révén az asztali böngészőből gyakorlatilag bármit át lehet már dobni a tévére. Igaz, ahogy a HWSW korábbi tesztjéből is kiderül, ez igen erőforrásigényes és nem is tökéletes minőségű.

Szabad a stream

A figyelem most azonban a fejlesztői ökoszisztémára szegeződik, az SDK publikussá válásával gyakorlatilag bárki integrálhatja a Cast képességet saját appjába. Az első időszakban bizonyára az egyébként is médiát lejátszó alkalmazások jönnek majd ki, de később egészen elképesztő kombinációkra is számíthatunk, hiszen a Chromecast bármilyen HTML felületet képes meghívni és megjeleníteni. Akár elképzelhető egy receptprogram is, ami kirakja a tévére a lépéseket, amiket a kliensbe is egy webhelyről töltött volna le, de jöhet fitnesz edzőprogram vagy akár társasjáték is. Kíváncsian várjuk, hogy a fejlesztők fantáziája meddig megy majd el.

A különlegessége a helyzetnek, hogy nem új alkalmazásokat várunk főként, hanem a meglévő kínálatnak a kiterjesztését. A legtöbb esetben a Chromecast támogatás nem ad majd semmi extra képességet, kizárólag a mobil kis kijelzőjét helyettesíti a sokkal kényelmesebb nagy képátlójú tévével, úgy, hogy közben a kezelőfelület viszont ott marad a kézben vagy a böngésző kiegészítés révén a billentyűzet és egér alatt.

A Google az alapvető funkcióknál gondoskodott is a támogatásról, minden fontos vezérlőt és a fogadó oldali támogatást megírt előre, ezeket a fejlesztőknek gyakorlatilag csak be kell illesztenie. Nem kell például a lejátszás navigációját, a hangerő-szabályozást, léptetést, borítóképet, időcsúszkát készíteni. A nem-média alkalmazásoknál vagy a média appok közül a komplexebb vagy egyedi dizájn opciókkal rendelkező megoldásoknál értelemszerűen szabad a vásár, a fejlesztők létrehozhatják saját vezérlőiket és receivereket, mindössze arra kell figyelni, hogy sztenderd webes megoldásokat használjanak a HTML5-CSS3 határain belül. Ezt betartva azonban gyakorlatilag bármilyen funkció létrehozható, ami a weben működőképes. Sőt, a streaming fogadása is történhet többféle protokollon keresztül, így a minőség és az erőforrásigény kérdése is variálható. A Chromecast támogatja az MPEG-DASH mellett a HLS és akár a Microsoft Smooth Streaming protokollokat is és minden egyebet, ami elérhető a Media Player Library-ban.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A fejlesztőknek amiatt sem kell aggódni, hogy a felhasználókhoz nem jut el egy új képesség, ugyanis minden Chromecast egység automatikus frissítéseket kap, minden egyes hálózatra csatlakozáskor a rendszer ellenőrzi, hogy van-e frissítés. Mivel a Chromecast egy alapvetően online eszköz, ezért gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy végre a Google-nek sikerült egy olyan platformot csinálnia, ami garantáltan mentes a fragmentációtól.

Az SDK iOS verziója már mától elérhető, az androidos változat pedig a következő napokban mutatkozik majd be a Google Play Services 4.2 frissítéssel együtt, ami egyébként már úton van minden androidos mobilra. További információ a fejlesztői oldalon található, illetve ha valaki bizonytalan, akkor a példaalkalmazások bogarászásával megértheti, hogyan épül fel egy Chromcast kivetítés.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról