Szerző: Dojcsák Dániel

2013. október 18. 11:55

Vége az isoHunt torrent trackernek

A népszerű fájlcsere szolgáltatás, az isoHunt is elntűnik a webről, miután az USA-ban bírósági perben ítélték el a torrent-katalógust masszív szerzői jogsértés okán. A hosszadalmas procedúra eredménye nem volt kétséges, de ennek ellenére sokáig húzódott az ügy, az MPAA most ünnepelhet.

Gary Fung, az isoHunt oldal kanadai üzemeltetője a leállítás mellett kénytelen egy komoly büntetést is befizetni, nem kevesebb mint 110 millió dollárt. A bíróság szerint ennyi kárt okozott a felpereseknek, s a kártalanítás is szükséges ahhoz, hogy a jogi csatározás lezáruljon. Az persze még kétséges, hogy ezt hogyan fogja Fung kifizetni, ugyanis szinte kizárt, hogy rendelkezzen ekkora vagyonnal. Az amerikai filmstúdiók persze igyekeznek majd megtalálni a módját, hogy behajtsák az összeget, de legalábbis minél nagyobb részét. A legnagyobb győzelemnek persze azt tekintik majd, hogy sikerült kiiktatnni az egyik legnagyobb presztízsű torrent-keresőt, illetve az isoHunt mellett Fung egyéb oldalait, mint a TorrenTBox és a Podtropolis is.

Diadalittas

Az MPAA igazgatója, a volt szenátor Chris Dodd eufemisztikus fogalmazása szerint szerint a mai döntés egy komoly lépés annak irányába, hogy elismerjük az internet, mint platform hatalmas potenciálját a legális kereskedelemre és innovációra. Majd hozzátette azt is, hogy emellett egy erős üzenet is a döntés azok számára, akik üzletet építenek a szerzői jogok megsértésének támogatására, elősegítésére. "Ők ugyanúgy részesei a jogsértésnek, mint azok, akik elkövetik az illegális cselekményeket és ugyanúgy felelősségre is lehet őket vonni ezért." - mondta a politikusi karrierjét lobbizásra cserélő Dodd.

A győzelem azonban messze nem olyan fényes, mint ahogy az a nyilatkozatból tűnik. A BitTorrent protokollt Bram Cohen programozó még 2001-ben alkotta meg, elsősorban azzal a céllal, hogy nagy méretű fájlokat hatékonyan és gyorsan lehessen mozgatni központi szerverek beiktatása nélkül. A lehetőség természetesen az illegális fájlcserének kedvezett leginkább, a BitTorrent a legnépszerűbb módja lett a filmek, zenék, sorozatok, játékok és felhasználó programok nem legális terjesztésének. A protokoll köré igazi ökoszisztéma épült, ennek csúcsán foglalt helyet többek között a kanadai isoHunt, vagy az európai, szintén híres Pirate Bay.

Az isoHunt pere még 2006-ban, tehát 7 évvel ezelőtt kezdődött Los Angelesben a szövetségi bíróságon. Idén márciusig kellett várni arra, hogy egy bíróság kimondja, a Google keresővel szemben az isoHunt nem élvez védettséget amiatt, hogy nem tárolta, csak listázta, katalógusba rendezte és kereshetővé tette az illegális másolatokat. A döntés indoklása, hogy míg a Google üzleti modellje nem az illegális fájlcserére épül, s a szolgáltató láthatóan sokat megtesz azért, hogy felületei ne adjanak teret a kalózkodásnak. Ezzel szemben Fung oldalainak üzleti modellje láthatóan a szerzői jogsértésre, jogosulatlan használatra épülnek.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Fung még azzal védekezett, hogy a kifogásolt linkeket és listaelemeket nem ő helyezte el az oldalon, hanem a több millió felhasználó, akik feltöltötték a linkeket és információkat és ők voltak azok is, akik jogosulatlanul terjesztettek digitális tartalmakat. Fung szerint az isoHunt ugyanúgy csak egy keresőmotor, amit szintén védenie kellene a Digital Millennium Copyright Act-nek. A híres törvény kimondja, hogy a szolgáltatók nem felelősek a felhasználóik tevékenységeiért saját felületeiken, abban az esetben, ha a jogsértő tartalmakat kérésre önként eltávolítják. Fung azt állítja, hogy ezeknek a kéréseknek kivétel nélkül mindig eleget tett.

Természetesen, aki valaha is látott ilyen oldalakat, tudhatja, hogy a legelső dolog az, hogy az oldal vastagon szedve szerepelteti a törvényi kitételeket, de valójában azt senki, sem a szolgáltató, sem a felhasználó nem veszi komolyan. A warez oldalak minden esetben a törvényi kiskapukat kihasználva működnek, összekacsintva a felhasználókkal és akár a szerver és tárhelyszolgáltatókkal a közös haszonért.

Nem hat a magyarázat

Az amerikai bíróságot ez azonban egy szinten túl nem hatotta meg, és első alkalommal elmarasztalt egy torrent-tracker oldalt. A döntésben szerepel az is, hogy az isoHunt kiemelten listázott aktuálisan futó premier mozifilmeket is, ami a kiadók gyengéje egyébként is. Az ilyen esetekért egyenként 150 ezer dolláros kártérítési kötelezettséget állapított meg a bíróság.

Az isoHunt nagyságát szemlélteti, hogy saját statisztikái szerint 13 millió aktív torrentfájl érhető el, amit folyamatosan 44 millió peer szolgál ki. Az Alexa.com statisztikái szerint az isoHunt a 426. leglátogatottabb oldal a világon. A magyar bitHUmen trackeren az átlagos felhasználószám 100 ezer körüli, 250 ezer aktív kapcsolattal, az elérhető aktív torrentek száma pedig 500 ezer körül van.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról