Szerző: Bodnár Ádám

2013. augusztus 29. 14:35

Tőzsdére megy a Violin Memory

Még szeptemberben megjelennek a New York-i tőzsdén a Violin Memory részvényei. A vállalat régóta beszél a nyilvános részvénykibocsátásról, most végre a tettek mezejére lép. A cél közel 180 millió dollár friss tőke bevonása a további növekedéshez.

A tisztán flash memóriára épülő vállalati adattárolók fejlesztésére szakosodott Violin Memory 2005-ben alakult, de a cég csak 2009-ben lépett ki az árnyékból első termékeivel. A mintegy 400 főt foglalkoztató vállalat kezdetben kizárólag az amerikai piacra koncentrált, az USA-n kívüli területekre csak jóval később merészkedett. A cég kezdetben kizárólag flash chipeken alapuló külső tárolódobozokat kínált (6000-as sorozat), de mára megjelentek a portfólióban PCI Express felületű kártyák is. A Velocity termékcsalád tagjai 1,37 terabájt, 5,5 terabájt, illetve 11 terabájt kapacitást kínálnak egy kártyán.

Flashalapú tárolók

A Gartner tavalyi statisztikái szerint a Violin 19,4 százalékos részesedéssel vezette magpiacát, a flashmemórián alapuló külső vállalati tárolókét, megelőzve a "nagyokat", az EMC-t, a NetAppot, az IBM-et és a Hitachit. Ezek a cégek részben saját fejlesztések, részben pedig akvizíciók révén léptek be erre a piacra, az EMC például az XtremIO-t vette meg 400 millió dollár körüli összegért, az IBM pedig a Texas Memoryra vetette ki a hálóját tavaly. A felvásárlás összege itt is több százmillió dollárra rúgott, ami azt jelenti, a hagyományos tárológyártók valóban látnak fantáziát és növekedési lehetőséget ebben a területben.

A flash memória alacsonyabb késleltetést, nagyobb sávszélességet és több művelet végrehajtását teszi lehetővé azonos idő alatt mint a diszkek. A nagyvállalati tárolók teljesítményproblémáira korábban SSD-k használata volt az általános elterjedt recept, mivel az járt a meglevő architektúra legkisebb bolygatásával. Az SSD-k azonban hamar "kinőtték" a diszkekhez tervezett tárolók buszos-kontrolleres felépítését, a flash memóriachipek sebességével a tároló infrastruktúrája nem tudott lépést tartani, szűk keresztmetszetet képezve a teljesítmény további növelése előtt.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Violin (és a versenytársak, például az XtremIO vagy a Texas Memory) eleve flash memóriához tervezett, masszívan párhuzamos felépítésű architektúrát kínálnak, amelyek mentesek a buszos-kontrolleres felépítés korlátaitól. Ezeket afféle "nulladik" rétegű tárolónak szokás bevetni egy meglevő infrastruktúrán, az alkalmazás vagy a fájlrendszer adatrétegező képességét felhasználva a legsűrűbben elért információk (pl. metaadatok, logok, legforróbb rekordok) tárolására.

Még veszteséges

Az Egyesült Államok Értékpapírpiaci- és Tőzsdefelügyeletéhez eljuttatott dokumentum (S-1) szerint a Violin Memory 2010-es árbevétele még csak 11 millió dollár volt, 2011-ben már 53 millió, tavaly pedig közel 74 millió. 2012 első felében a társaság 51 millió dollár bevétellel zárt. Az eredménykimutatás ennyire már nem fest jól, a cég egyelőre hatalmas veszteségeket halmoz, tavaly 109 milliós mínuszt mutatott a mérleg, idén pedig 59 millió dollárt vesztett hat hónap alatt a Violin. A negatív eredmény azonban nem mond semmit, a tevékenységük elején extrém módon növekedő cégeknél a terjeszkedés és a kutatás-fejlesztés elképesztő összegeket emészt fel. Egy IPO előtt álló cég esetében a bevétel alakulása fontosabb mint a nyereség - noha a befektetői óvatosság miatt egyre jellemzőbb, hogy a cégek csak akkor szánják rá magukat a tőzsdei részvénykibocsátásra, amikor már profitot tudnak termelni.

A Violin Memory az évek során 268 millió dollár tőkét vont be. A vállalat legnagyobb tulajdonosa a Toshiba, amellyel szoros kutatás-fejlesztési együttműködést is folytat a cég, ennek keretén belül több generációra előre hozzájut a Toshiba NAND flash chipek működési paramétereihez, és a tárolóinak firmware-ét hozzájuk tudja optimalizálni. A cég a nyilvános részvénykibocsátás során majdnem 180 millió dollár friss tőkéhez szeretne jutni, de hogy a papírok mekkora hányadát viszi piacra, egyelőre nem tudni. A Violin legutolsó tőkebevonása idén tavasszal volt, mintegy 800 millió dolláros értékelés mellett.

Új szereplő a térképen

A szintén flashmemória-alapú adattárolókat gyártó Pure Storage közben közölte, befektetési bankoktól és privát befektetőktől 150 millió dollár tőkére tett szert, részben új támogatóktól, részben olyanoktól, amelyek már korábban is pumpáltak pénzt a cégbe, A Pure Storage-nak nyújtott kockázati tőke összesen 245 millió dollárra nőtt ezzel, a vállalat piaci értéke ezek alapján valahol 1-2 milliárd dollár között lehet.

A "lopakodó módból" néhány hete előlépő Pure Storage célja, hogy a merevlemezekkel versenyképes áron kínáljon flashalapú adattárolást. Ennek egyik eszköze a saját fejlesztésű deduplikációs és tömörítési technológia, amellyel lecsökkenthető a szükséges flashmemória-kapacitás és ezáltal a berendezések költsége.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról