:

Szerző: Vörös Péter

2000. szeptember 5. 16:15

Jól sikerült a Guardian IT első féléve

A brit Guardian IT Plc, Európa második legnagyobb back-up cégének első féléves forgalma 69%-kal 48,31 millió $-ra emelkedett, míg az adózás előtti nyereség 13%-kal 6,1 millió $-ra nőtt. Az év további részével kapcsolatban is jók a cég kilátásai. Ennek ellenére a cég részvényei 6,5%-kal 22,46$-ra estek, miután a kereskedés kezdetén 24,6$-os rekordértéket értek el: e mögött főként a haszonréssel kapcsolatos aggodalmak álltak, ugyanis a cég bejelentése szerint az első félévben 21,2%-ról 18,0%-ra csökkent az üzemi haszonrés (bár ezek egyszeri befektetési költségek miatt jelentkeztek).

A Guardian a brit back-up piac vezetőjévé akkor vált, amikor júliusban megvették a Safetynet Group Ltd.-et. A globális back-up piac vezetője az IBM - a Guardian immár őket célozza meg: az akvizíciós lista elején található Németország, ahol a cégnek eddig gondjai voltak, mivel az ügyfelek a dedikált back-up megoldásokat preferálták szemben a Guardian által általában használt megosztott számítógépekkel.

A cég 43,52 millió $-t fektet a Web hosting piacra történő belépésre. Olyan új létesítményt épít a Guardian Londonban, amelyben 9.290 négyzetméteren lesznek számítógép rack-ek - ebből a teljes kapacitás kihasználásakor az éves bevétel 29 millió $ körül lesz.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.