Szerző: Gálffy Csaba

2012. szeptember 28. 12:19

Bemutatkozott az Intel tabletes Atomja

Lerántotta a leplet nagyreményű tabletplatformjáról az Intel. Az alacsony fogyasztású, az ARM-os versenyzőknél valamivel gyorsabb lapka nagy előnye a visszafelé kompatibilitás lesz, az árazási modell csinálhat belőle királyt vagy koldust.

Újra egymásra utalt helyzetben találja magát a tabletek piacán a Microsoft és az Intel. Ahogy október végén megjelenik a Windows 8 és nyomában rögtön az új operációs rendszert futtató tabletek, az iPad legyűrése a redmondi szoftvert és Santa Clarában fejlesztett lapkákat kombináló modelleken múlik majd. Ugyan mindkét cég a "válás" mellett döntött az elmúlt években, elkészült az inteles Android, illetve az ARM-os Windows is, a tabletek piacán a reflektorfényben az Intel Atom alapú rendszerek állnak majd.

Clover Trail - a platform

Az Intel hosszú ideig rendkívül csendesen kezelte az egyenesen tabletekbe fejlesztett Atomot, nagyon kevés műszaki adatot tett közzé és most sem közölt minden részletet a Clover Trailről - a legtöbb információt várhatóan csak a lapkára épülő termékek debütálását követően fogjuk megtudni. A Clover Trail platform lelke a Cloverview kódnevű rendszerlapka. Ez a Medfield platform Penwell SoC-jéhez hasonlóan 32 nanométeres gyártástechnológiával készülő Saltwell magot tartalmaz, az okostelefonos modelltől eltérően kettőt. A magok magduplázásával azonban csökkent azok maximális órajele, a Penwell 2 GHz-es sebességével szemben a Cloverview csak 1,8 GHz-es maximális frekvenciával jár. A magok dedikált, 512 kilobájtos másodszintű gyorsítótárral rendelkeznek, harmadszintű gyorsítótár nincs. A lapka az okostelefonos társához hasonlóan két 32 bites LPDDR2 memóriacsatornát kapott, ezt várhatóan tipikusan 1+1 gigabájtos kapacitással szállítják a gyártók.

 

A Penwellhez képest a GPU lépett nagyot előre, a PowerVR SGX 540 helyére SGX 545 került, a grafikus mag órajele pedig 400-ról 533 MHz-re nőtt, miközben az Intel szerint pedig a GPU-t kiszolgáló motor hatékonyságán is nagyot javítottak. Ennek megfelelően a grafikus teljesítmény várhatóan igen meggyőző lesz és akár Full HD felbontású tableteken is jól futnak majd a játékok. Az Intel szerint a GPU Direct3D feature level 9_3 kompatibilis, vagyis a PowerVR-től licencelt GPU-hoz az indulásra nem készül el a DirectX 10.1-et támogató meghajtó - a hardver egyébként támogatná a kibővített képességeket.

A specializált áramköri egységekben a Medfieldhez képest előrelép a Clover Trail, az Intel állítása szerint a videofeldolgozó (kódoló és dekódoló) egység újabb iteráció, a változásokról azonban nem adott ki információt. A képfeldolgozó modult továbbra is a Silicon Hive szállítja, két kamerát támogat (2 és 8 megapixeles felbontással).

Az ARM-armada az új AMD

Az Intel rendkívül agresszíven árazza az új lapkákat, a chipgyártó szerint az "alkatrészek bekerülési költségeit tekintve nincs oka annak, hogy az inteles tabletek drágábbak legyenek az ARM-alapú versenytársaiknál". Ez gyakorlatilag nyílt beismerése annak, hogy az Intel az ARM lapkáknak megfelelő összeget kér az új Atomért, vagyis 15-30 dollár közötti áron szállíthatja azt a számítógépgyártóknak. Ugyan az Intel korábban már gyártott olcsó processzorokat, ebbe az árkategóriába egészen eddig nem merészkedett le, legalábbis ami az x86-os termékvonalat érinti.

Az Intel egyelőre nem adta ki a hardvert független teljesítményfelmérésre, saját belső mérései szerint azonban a Z2760 számottevően gyorsabb az ellenfeleknél. A kétmagos, 1,5 GHz-es Snapdragon S4-hez viszonyítva az Intel 20 illetve 54 százalékos gyorsulásról számol be SPECint és SPECint_rate (SPEC CPU2000) tesztek alatt. Ez nagyjából megfelel az előzetes várakozásoknak, az új Intel Atom várhatóan versenyképes lesz a tavasszal megjelenő Cortex-A15-alapú rendszerlapkákkal és a Snapdragon S4 négymagos verziójával is.

Kibírja egy napot?

Az akkus üzemidő ugyanakkor nagyobb kérdés, különösen annak fényében, hogy a Clover Trail platform visszafelé kompatibilis az x86-os windowsos alklamazásokkal is. Ez piaci szempontból hatalmas előnyt jelent az Intel számára, technikai szempontból azonban gigantikus teher. Míg az ARM lapkák a Windows 8 vadonatúj, minden, az elmúlt évtizedekben lerakódott, elavult technológiától mentes verzióját futtatják, amelyet ráadásul a Microsoft minden elemében a rendszerlapkák energiahatékonyságát szem előtt tartva fejlesztett, az Atomnak a teljes Windows 8-at és örökségét futtatnia kell, ami pusztító hatású lehet az akkus üzemidőre. Jellemző, hogy míg a Microsoft hatalmas energiát ölt abba, hogy az Office új kiadása tökéletesen és energiapazarlás mentesen fusson majd ARM-on, az Intel platform által a jövőben futtatandó alkalmazások (például korábbi Office-kiadások) már nincsenek ennyire tekintettel az energiagazdálkodásra.

HP Envy x2 - Intel Atom Z2760 alapokon

Pedig az Intel nagyon büszke az új Atom fogyasztási adataira, a referenciatablet bekapcsolt állapotban, terheletlenül mindössze 2,3 wattot fogyaszt, HD videó lejátszása közben pedig 3 wattot kér - az új iPad hasonló adatai 4,3 és 5,9 watt, az ASUS Transformer Infinitynél pedig 2,7, illetve 3,1 watt. A tabletek ugyan az eltérő kijelzőpanelek és -méretek miatt nem hasonlíthatóak össze közvetlenül, de ez nem is baj, így is jól látszik, hogy a tabletek közti fogyasztáskülönbség már más komponensekből származik, nem a rendszerlapkák eltéréséből.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az új energiagazdálkodási sémának része az úgynevezett "connected standby", vagyis az okostelefonok alvó módjának megfelelő állapot. Ebben a rendszer rendszeresen felébred és frissíti az adatait (ellenőrzi a leveleket, szinkronizál, üzeneteket húz le), majd visszaalszik. Töltőre csatlakoztatva mintegy 30 másodpercenként végzi el ezt a rutint a rendszer, töltő nélkül valamivel ritkábban. A séma támogatásához Windows 8-ra van szükség és arra, hogy minden eszköz meghajtója támogassa a rendszer RunTIme Power Management funkcióját

A marketingeseken a sor

Az Intel egyedülálló helyzetéből adódóan a termék sikere ettől a ponttól fogva már a partnerek kezében van. Hiába ugyanis a chipgyártó kutatás-fejlesztésre költött sokmilliárd dollárja, ha az amerikai és távol-keleti partnerek nem tudnak vonzó tableteket építeni a lapkák köré, a Microsoft operációs rendszere pedig elhasal a piacon. A Clover Trail sikerének kulcsa első körben az árazás lehet, amennyiben a gyártóknak sikerül konzisztensen az Apple iPad ára köré belőni a tableteket, akkor meg tudnak célozni egy nagyon széles fogyasztói piacot. Ezzel szemben ha a visszafelé kompatibilitásban bízva a 400 dolláros piacot a Windows RT-vel és ARM-mal célozzák meg, az Atom pedig 7-800 dollár közelébe kerül, a potenciális vásárlók köre radikálisan beszűkül majd.

Az Intel közölte egyébként, hogy az új Atomra az Acer, az ASUS, a Dell, a Fujitsu, a HP, a Lenovo, az LG, a Samsung és a ZTE is készít majd tabletet, a legvékonyabb modell 8,5 milliméteres lesz, a legkönnyebb pedig mintegy 680 gramm. Az első termékek még a Windows 8 rajtjával egy időben elérhetőek lesznek, a legtöbb modell azonban az ezt követő hetekben-hónapokban kerül piacra. A termékfejlesztést egyébként az Intel is segített felgyorsítani, létrehoztak házon belül egy referenciatabletet is, amelyet egy gyártó adoptált is, mások pedig ebből kiindulva hozták létre saját verziójukat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról