Szerző: Gálffy Csaba

2012. szeptember 3. 15:59

Olajhűtésű szervereket tesztel az Intel

Tesztelte az immerziós olajhűtést az Intel, saját adatközpontjaikban is használná az innovatív hűtési technológiát. A technológia kiállta a próbát, de a széleskörű elterjedéshez optimalizált szerverekre is szükség lesz.

Olajmerüléses hűtési technológiát tesztelt az Intel. A chipgyártó egy éven keresztül üzemeltetett néhány szervert a Green Revolution Cooling (GRC) ásványi olajat használó hűtési technológiáját használva, az eredményekről pedig igen elismerően nyilatkozott. A szkeptikusok számára meggyőző lehet, hogy az egy éves merülésből kiemelt szervereket az Intel igen alapos tesztelésnek vetette alá, a rendszereken azonban semmilyen fizikai elváltozást nem sikerült kimutatni. Mike Patterson, az Intel hűtéssel és energiaellátással foglakozó főmérnöke szerint sem a terheléses tesztek, sem a tüzetes átvizsgálás nem mutatott ki állagmódosulást.

Megmártóznak az olajban

Az Intel természetesen nem tervezi adatközpontjait azonnal átalakítani olajhűtésre, de a következő generációs adatközpontok építéséhez már megkezdte az alternatív technológiák tesztelését. Az Intel egyedi pozíciójánál fogva ráadásul nem csak a technológia felhasználói oldaláról képes szemlélni az olajhűtést, de mint a szervergyártók egyik legfontosabb beszállítója, belelát a partnerek jövőbeni terveibe is, és velük együttműködve tehet a technológia elterjedéséért is.

Ennek megfelelően az olajhűtés első felhasználói valószínűleg a HPC területéről kerülnek majd ki - ebben a szegmensben az energia költsége jóval nagyobb terhet jelent a felhasználó szervezeteknek mint a kereskedelmi workloadok alatt, ahol a szoftver és a konzutáció dominálja az élettartamra vetített kiadásokat. Ha a kérdés úgy tevődik fel, hogy azonos fogyasztás mellett jóval nagyobb teljesítményt kaphatnak, ezek a felhasználók gyorsan ugrani fognak a lehetőségre.

SuperMicro SuperServerek olajba merülve

Az olajhűtés előnyei így teljesen egybevágnak az Intel érdekeivel, ahogy Patterson meg is fogalmazta: ha a szervervásárlók költségkereteit az energia ára határozza meg, akkor a cégnek érdekében áll mindent elkövetni, hogy a keretet inkább számítási kapacitásra és ne a kiegészítő rendszerekre "költsék" el - vagyis több processzort, nagyobb teljesítményt vásárolhatnak, érthető tehát az Intel lelkesedése.

A CarnotJet egyébként teljesen integrált rendszer, amely tartalmazza a GreenDEF névre keresztelt, ásványiolaj-alapú hűtőközeget, a szervereket tartalmazó kádakat, valamint az olaj hűtését végző hőcserélőket is. A GRC saját adatai szerint a hagyományos léghűtéses rackekhez képest a hűtési rendszer energiaigénye 90-95 százalékkal is csökkenthető, ami extrém esetben az adatközpont teljes energiafogyasztásának felét is jelentheti. A GRC saját adatai szerint egyébként még a Google által üzemeltetett, a világ leghatékonyabbjainak számító adatközpontokhoz képest is mintegy 30 százalékkal csökkenthető az adatközpont-szintű fogyasztás átlagosan, csúcsterhelés közelében pedig ennél jóval nagyobb is lehet a megtakarítás.

Hosszú még az út

Az olajhűtéshez azonban nem elegendő a meglévő szervereket egyszerűen olajkádakba süllyeszteni, a szakemberek szerint az előnyök és a megbízhatóság maximalizálásához érdemes az alapoktól olajhűtésre tervezett alkatrészekkel dolgozni. Így az alaplapgyártóktól a hűtőbordákért felelős beszállítókig mindenkinek elő kell állnia az olajhoz tervezett megoldásaival, a levegős hőcserélésre tervezett elemek ugyanis a legtöbb esetben szuboptimálisak, néhány esetben pedig kifejezetten negatív hatásúak olajhűtés esetében. A GRC jelenleg vállalja, hogy hagyományos OEM szerverekkel is üzemel a rendszer, bizonyos átalakításokra azonban (például speciális ventilátorok beszerelése) szükség van.

00:24
 

See Our ICEraQ™ Micro-Modular, Rack-Based Immersion-Cooling System in Action

Még több videó

A következő néhány évben azonban megjelenhetnek azok a specializált alkatrészek, amelyekből már összeépíthető a jó hatásfokkal üzemelő olajhűtésű szerver. A technológia azonban nagyobb szakítás a hagyományos rackszekrényekkel mint a divatos blade kiszolgálók, mivel az olajkör kiteljesítéséhez az adatközpont hűtési rendszerét is át kell alakítani - ezzel szemben a blade-ek használatához elegendő volt a keretet megvásárolni. Az alkatrészgyártó, szervergyártó (vagy épp az Intel) így saját hatáskörben nem tehet sokat az olajhűtés elterjedéséért, kihozhatnak azonban a technológiával kompatibilis eszközöket a lassú elterjedés érdekében.

Szoftvertesztelés: ütött az óra

A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.

Szoftvertesztelés: ütött az óra A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.

A technológia elterjedésében a legnagyobb akadályt az adatközpontok üzemeltetői jelentik, akiknek egyrészt új befektetésekkel kell az olajhűtést támogatniuk, miközben a megtakarításokat ügyfeleik fogják élvezni. Az olajhűtéssel az üzemeltetés is jóval összetettebbé válik, a makulátlan géptermekkel rendelkező adatközponti szakemberek számára nehéz lesz átállni az olajtól csöpögő alkatrészekkel való munkára. Ugyan a GRC olajos megoldása jól működik teljesen normális OEM szerverekkel, a hűtőkör beépítésére, így az adatközpont átalakítására és befektetésre továbbra is szükség van.

Az olaj hűtésre való használata az autók és motorok esetében megszokott, de a villamosságban sem ismeretlen fogalom. A transzformátorok hűtését már évtizedek óta olajjal oldják meg a szolgáltatók, a folyadék kiváló elektromos szigetelő minőségének köszönhetően. Az (elsősorban növényi) olajat használó számítógép-hűtés a PC-k között is felütötte a fejét néhány éve, a technológia kezdetlegessége és az olajhoz optimalizált alkatrészek hiánya miatt széles körben nem terjedt el.

Csatlakozz partnerprogramunkhoz, mi pedig ajánlunk ügyfeleinknek, ezenkívül egyedi kedvezményeket is adunk webhosting csomagjainkra. Próbáld ki ingyenesen az Aruba Cloud-ot, most 40 ezer forint értékű vouchert adunk!

a címlapról